Pilates blog

Tudhattam volna, hogy egy nap valaki meg fog kérni, hogy ugyan, írjak már cikket a Pilatesről. És sejthettem volna, hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Egyszem bejegyzést írni arról, amiről teljes blogot írok?! Elkészült. De ne csodálkozzunk, hogy keresztbe-kasul van linkelve. Az eredeti megjelenés a personaltraining.hu-n történt.

A Pilates az a mozgásforma, aminek a nevét sokan csak Pilátusként vagy Pirates-ként (Kalózok) bírják megjegyezni. Az előbbivel való összecsengés azonban nem véletlen, hisz a módszer kidolgozója, Joseph Pilates görög felmenőktől származik. Valamit hordozott is magában az ősi hellének test iránti rajongásából, hiszen majd' hatvan éven keresztül tökéletesítette az eredetileg Contrology-nak hívott mozgást.

Maguk a gyakorlatok szépen megkomponált, néha szinte kecses - de legalábbis, ha jól csináljuk, "áramló" - mozdulatsorokká állnak össze. A Pilatest sajnos gyakran összekeverik a jógával: nos, nem vagyok dedikált jógaszakértő, de legjobb tudomásom szerint a jógának is számtalan ága és elvrendszere van, így ez az azonosítás már önmagában nem helytálló. Vannak olyan mozdulatok, testtartások, amelyeket a jógából vett át - ezek főként a nyújtó gyakorlatok -, de sem az alapelvek, sem az alaptartások, sem a légzés, a gyakorlatok nagy része pedig végképp nem "jógás". A vélt hasonlóság talán annak is köszönhető, hogy egyik sem tartozik az idegbajosan kapkodó sportok közé: de míg a jóga gyakran él a statikus kitartás és a néhol spirituális elmélyülés eszközeivel, a Pilatesben egyik sincs, így a jógánál dinamikusabb, egyben jóval "evilágibb" az óra. A külvilág kikapcsolása pedig azáltal valósul meg, hogy irtózatosan koncentrálva próbáljuk a testünkkel azt csinálni, amit kellene, rászánva a tudatos mozdulatokra a másodperceket.

Sokat foglalkoztam már a leggyakoribb sportellenes kifogásokkal - idő, pénz és társai -, nem is vagyok túl toleráns ezek iránt, beismerem. Viszont a minap nyomatékosan felhívták a figyelmemet arra, hogy méltatlanul hanyagolom a téma mélyebb boncolgatását. Úgyhogy boncolgassunk. Vigyázat, provokatív gondolathalmaz következik!

A kifogásgyártást első körben a lustaság kézenfekvő eszközének szokás tekinteni. Azonban a nagy kérdés, hogy az úgynevezett lustaság valóban lustaság-e? Tudatos folyamatainkban lustaságnak definiálhatjuk azt, amikor létezik egy adott és felismert probléma (az egyszerűség kedvéért legyen ez mondjuk túlsúly, vagy fizikai fájdalom) és egy lehetséges megoldása (a mozgás) - de az előbbi orvoslása mégsem történik meg az utóbbi révén. Ha jobban belegondolunk: amikor a bennünket zavaró felismert probléma kézenfekvő megoldásával nem élünk, az nem abnormális állapot? Innen megvilágítva a lustaság (és a kifogáskeresés) csupán a kivetülése a bennünk zajló folyamatoknak.

És ekkor jön képbe a tudattalan.

A tudattalan mélységeiben rejtőznek azok az érzelmek, emocionális vonulatok, amelyeket nem akarunk/tudunk/vagyunk képesek feldolgozni tudatos szinteken. Vagy egyszerűbben fogalmazva: nem vagyunk hajlandók bevallani magunknak. Innen szemlélve a lustaság nem egy állapot - a lustaság egy kényelmes eszköz arra, hogy blokkoljuk a tudatalattinkban rejlő valóságot. Így, ha valaki kifogásokkal jön (avagy lusta), érdemes elgondolkodni azon: mi húzódik valójában a háttérben, amiért nem akarja egészségesen tartani a testét?

Mindeddig túl elméleti voltam? Mondok példákat is, de mindenki tartsa szem előtt, hogy a mélyanalízis ingoványos talaj, és minden esetben egyénfüggő, hogy milyen folyamatok zajlanak bennünk. Ez nem a napi horoszkóp, hogy minden Bika figyeljen a pénzügyeire, mert könnyen elcsábul egy szép kabát láttán. Ugyanazon jelenség mögött teljesen más indokok húzódhatnak meg.

Vegyük például a párkapcsolatos közösen hízunk esetét. Megvan? (Azért a női oldalt villantom, mert a nőket zavarja jobban a kilók gyarapodása, és a bevezetőben is említettem, hogy a megoldásra való igénynek ott kell lapulnia a környéken...) Szóval az alapszitu: drágám, kövér vagyok, ugye így is szeretsz, óóó már megint új nadrágot kell vennem. Drágám persze biztosítja asszonyát, hogy érzelmei megingathatatlanok. Asszony ebben úgymond megnyugszik, de a tükör azért ellenség marad. Látszólag azt mondhatjuk: minden szabad percüket egymásnak akarják szentelni, a kötődés formája az esti közös főzőcske és vacsora, ráadásul milyen csodás, hogy nem a külcsín, hanem a belbecs számít.

Holott lehetséges az, hogy a kapcsolat már a kiábrándulás szakaszában jár, melyet magának sem vall be. Ehelyett tudattalan szinten elkezd küzdeni az ellen, hogy a másik vonzó nőnek lássa - a kötődés leépítése, a szexualitás visszaszorítása mivel lenne egyszerűbb, mint a pajzsként felépített zsírrétegek halmozásával?

Hogy ne csupán pesszimisták legyünk: lehet, hogy asszonyunk annyira elszántan akarja életre szólónak látni ezt a kapcsolatot, hogy zsigerileg tiltakozik azellen, hogy neki még egy következő húspiaci menetre formában kelljen maradnia. Ez esetben a test gondozásának elutasítása mögött a félelem áll, hogy ez a jelenlegi állapot valaha megváltozhat. Persze, mindezek nem tudatos logikai gondolatmenetek, hanem a tudattalan által irányított dolgok - melyből a felszínen csak a kifogások gyűjtését, vagy a lustaságnak hívott jelenséget látjuk.

Ugyanez a helyzet a fizikai fájdalommal. Lehetséges-e, hogy valamiért büntetni akarja magát az, aki inkább fájdalommal él, ahelyett, hogy tenne valamit ellene? Avagy rejtőzhet-e benne egyfajta szándékolt altruizmus, például valamilyen családi esemény hatására? A válaszok odabenn rejtőznek.

A pszichoanalízis témája mélységes mély, és legalább ugyanennyire megosztó. Sokan ilyenkor belemagyarázást kiáltanak. (A leghangosabban talán azok, akik nem akarnak önvizsgálatba kezdeni...) Én hiszek abban, hogy a testünk fantasztikusan összetett szerkezet, az agyunk - tudatostól, tudatalattistól - pedig még tízszer annyira: a kettő közötti kommunikációról pedig könyvtárakat írtak tele, és mégis keveset tudunk biztosan. A fentiekkel csupán megkapargattam a felszínt - és ha esetleg gondolatot ébresztettem, akkor mindenkinek magában kell elindulnia azon a bizonyos belső úton. Persze az elfojtott jelenségeket senki sem szívesen ássa elő: de ha ottmaradnak, akkor nem csupán a testünket emészti fel az egészségtelen bánásmód, de a lelkünk is megbetegszik. (Innen pedig már csak egy ugrás a szomatikus jelenségek fejezete, de ezúttal most megússzátok.)

Szóval, kedves Olvasó, ha úgymond nincs időd, nincs pénzed, nincs érdeklődésed, nincs motivációd: ideje magadba nézni. Mi a csuda folyik ott a mélyben? Kitartást kívánok az izgalmas úthoz.

Emlékszünk még Zsom vidáman chipset zabáló apukájára? Az univerzumnak van humorérzéke, ugyanis alig egy hónappal később egy felvilágosult reumatológus doktornő azt tanácsolta neki, hogy kezdjen el Pilatesezni.

Úgyhogy elmentem hozzájuk nagyonalap-nagyonkezdő rávezető órát tartani, amit Zsom imígyen dokumentált:

Azt hiszem, a kép önmagáért beszél :)

(És nem, nem tudom, miért kaptam elefántfüleket. De azért lájk.)

Sir Winston Churchill brit államférfi nem semmi figura volt. Amellett, hogy túlélt számtalan háborút, köztük levezényelte a másodikat, majd köteteket írt tele és miniszterelnökölte kis szigetországát, szenvedélyes - mit szépítsük - bagós és iszákos volt. És élt 91 esztendőt.

Remek vezéralakja hát minden ellenállásnak, nem csupán a katonainak, de az egészséges életmódra vonatkozóknak is. Elhíresült válaszát arra, hogy mi a hosszú élet titka - "No sports!" - azóta is szívesen idézik.

Well. Az a helyzet, hogy Sir Winston szinte minden kommentárja dokumentált. Vagy ő maga feljegyezte vaskos kötetei egyikében (na, ha valaki grafomán volt...), vagy mások feljegyezték. Azt is tudjuk, hogy elhíresült szállóigéi közül kinek szólt a hölgyem, ön randa* vagy épp a meginnám a mérgezett teáját** kezdetű.

És sehol, de sehol nem találni nyomát annak, hogy a hivatkozások hivatkozásának hivatkozásán túl konkrétan hol is mondta ő, hogy no sports. Jó eséllyel: urbánus legenda.

Churchill ugyanis kőkeményen katona volt, a Sandhurst Akadémia növendéke. Délceg huszártiszt (nem viccelek - a hírnév ára, hogy később csak a dagi öreg képeket mutogatják róla...) és szenvedélyes lovas, aki számos lovaspólóversenyen vett részt csapatával, és a pólót hobbiszinten is még ötvenes éveiig űzte. Lóimádata később is megmaradt, egészen hetedik évtizedéig lovas hajtóvadászatokon vett részt. Bár szempontunkból ez lényegtelen, de golfozott is vagy húsz két évtizedet, és még nyolcvanas éveiben is úszott. (Forrás: The Churchill Centre and Museum, London)

Szóval, azon túl, hogy egészen biztosan sportolt (nem is keveset), ha véletlenül mégis valahol mondta volna, hogy No sports!, akkor jó szokása szerint tuti csak viccelt.

Ettől függetlenül amúgy a whisky-szivar-stressz-néhány órás alvás kombó senkinek nem tesz jót, ötvenes éveiben már enyhébb stroke-ja volt, majd később erősebbek követték, le is bénult egy időre, fizikailag és mentálisan is rendesen elkezdett hanyatlani, de visszahozták még egy kicsit az életnek (na meg a történelemnek). Igazából, bár megérte a 91 évet, az utolsó 20 évének egészségi állapota semmiben nem volt különb, mint általában a hasonló korúaké, sőt. Csak - ahogy mondani szokás - jó volt a píárja.

*Bessie Braddock: “Sir, you are drunk.” 
Churchill: “Madam, you are ugly. In the morning, I shall be sober.”
("Uram, Ön részeg! - Hölgyem, Ön randa. És én reggelre kijózanodom.")

**Nancy Astor: “Sir, if you were my husband, I would give you poison.”
Churchill: “If I were your husband I would take it.”
("Uram, ha Ön lenne a férjem, megmérgezném! - Ha az Ön férje lennék, bevenném!")

Amikor a Life&Style szerkesztője azt mondta, hogy "Itt ez a könyv, kéred? Csak írod kell róla." - eljött az a pillanat, amikor tudtam, hogy megírom életem első könyvrecenzióját. (Az érettségi sem számít, mert azon Adyt választottam.) Így került hozzám a Fitneszanatómia nőknek. Ezúton jelzem minden érintettnek, hogy szívesen kipróbálok Kinectet, éttermeket, egzotikus utakat és egy Samsung Galaxy S-t is. Feltéve, persze, ha aztán azt írhatom róla, amit gondolok.

Már megjelenésekor kinéztem magamnak ezt a könyvet, mert szépen illusztrált a borítója, és aki úgy ráindul a színezett izmokra és az evezőgép képére, mint én, az nem mehet el a kötet mellett sem szótlanul. Aztán megkaptam és végigolvastam. Belecsapok a lecsóba: a könyv tényleg hiánypótló.

A bejegyzés első részében szót ejtettem az étrend fontosságáról (ohne csodadiéták), és előkészítettem a terepet annak, hogy áttekintsük a fogyókúrás mozgásprogramokat. Lássuk.

Kardio mozgások

Első körben részben ezt javaslom a fogyni vágyóknak. A kardioedzésekről itt írtam már, ezek előnye, hogy javítja a keringést és fejleszti az állóképességet, valamint egy bizonyos mértékig látványosan elindítja a fogyást (minél nagyobb a súlyfelesleg, annál inkább). Jelentős gyakorlati előnye továbbá, hogy elég könnyű űzni, akár a szabadban fut/bicajozik valaki, akár az edzőtermek kardiogépeit használja. Ha jelentősebb mértékű fogyás a célunk, mindenképpen érdemes beruházni egy pulzusmérőbe, hiszen rengeteget segít az edzés hatékonyságának javításában. Hogy miként matekozzuk ki azt, hogy milyen pulzus célzónára lőjük be a mozgásunk intenzitását, az itt olvasható.

Természetesen ezen "passzív" kardio mozgásokon kívül vannak csoportos zsírégető órák is. Ezek azonban széles palettán mozognak: vannak a "klasszikus" ugrálós pulzust emelő módszerek, és szerencsére egyre több az olyan is, amely már jóval preventívebb szempontok alapján lett felépítve. Viszont ezt - főleg rutin híján - magának a vendégnek esetenként nehéz felmérnie. Ezért annak, aki jelentős túlsúllyal küzd (és nincs sportmúltja, nem ismeri megfelelően a testét, stb.), mindenképp azt javaslom, hogy inkább válassza a gyaloglást, taposást, lépcsőzést, amit valóban saját ütemében tud csinálni, és semmiképpen ne válasszon olyan sportot vagy órát (még a futást sem!), ami úgynevezett high-impact azaz becsapódással járó mozgásforma, hiszen a súlyfeleslegnek köszönhetően így a gerincének és ízületeinek még többet is ártana, mint használ. 

Szórakoztató és egyben hatékony megoldás lehet még a terembicajos órák köre: érdemes olyan oktatót keresni, aki tekerés közben a pulzuskontrollra is odafigyel, így segít az egyénileg megállapított zónához igazítani a terhelést: hisz az esetlegesség mindig rontja a kitűzött célok megvalósulásának esélyeit. 

Giga tévhit, és fontos kiemelni, hogy nem attól lesz a fogyás hatékony, hogy a legkeményebb tempót toljuk ájulásig, sőt. A pulzusmérés jelentősége a teljesítménykontrollban rejlik: talán "toszogásnak" tűnik esetenként a helyes pulzusintervallum betartása (újfent: matek itt), de a keringésnek és a szervezet zsírbontó folyamatainak vágányra állítása, na meg az állóképesség alapjainak megteremtése eképpen történik. A saját céljainkat és saját teherbírásunkat tartsuk szem előtt, és ne hallgassunk azokra, akik szerint az a jó, ha fáj.

Erősítés

Az erősítő, izomépítő edzéseknek fokozottan létjogosultságuk van a fogyás tekintetében. Egyrészt, a kardio/zsírégető mozgásokhoz képest több kalóriát égetnek - bár a pulzusmérővel ezt nehéz követni -, hisz míg a fentebb taglalt mozgások után 20 perccel a felpörgetett anyagcsere visszaáll a normál szintre, az erősítő edzések után 24-48 óra hosszáig még fennmarad, ezt utcazsargonban "utánégető hatásnak" szokás hívni. 

Másrészt arról sem szabad elfeledkezni, hogy a kardio edzések minimális mértékben építenek izmot (nem is ez a feladatuk). Tudom, a fogyókúrázók nagy része azt mondja, hogy uhhh, csak hadd dobjam le a jegesmedvebőrt, a többi már nem érdekel, karcsú leszek, vékony leszek: de ez hibás hozzáállás. A szép (és nem feltétlenül drabális) izomzat az egészséges test része, szóval ne a plöttyedt bőrű kóró legyen a célkitűzés. (Ha úgy sejted, hogy vannak eloszlatni való tévhiteid, akkor ezt olvasd el.)

Kondicionáló edzésfajták szerencsére akadnak bőven, lehet válogatni. Aki nem biztos a saját testismeretében és koordinációs érzékében, inkább válasszon passzívabb erősítéseket, mint például az edzőterem - itt célzottabban is lehet formálni az egyes izomcsoportokat. (A hülyeségek elkerülése végett tessék kérni edző segítségét.) Aki szereti a dinamikusabb, változatosabb mozgásokat, az választhat csoportos kondi órákat - ezeket eszközök garmadája teszi színesebbé, egyben nehezebbé -, vagy ráállhat egyfajta sportra, legyen az boxosdi, kettlebell, hot iron, vagy ami tetszik.

Fontos, hogy ne féljünk az erősítő feladatoktól, de persze igyekezzünk a terhelhetőségünknek megfelelő fajtát választani: és itt köszön vissza, amivel az elején is kezdtem, hogy ez a bejegyzés arra látatlanban nem képes, hogy egyénre szabott javaslatokat adjon... Ismerek olyan túlsúlyost, aki simán lenyom bármilyen kondiórát, és ismerek olyat is, aki az életben nem sportolt, az izomzata kábé cérnaszálnyi, és egy kézisúlyzótól elfárad. Ez utóbbit inkább nem küldöm body pump-ra.

Mennyit?

Felejtsük el a kedvenc kifogást, hogy nincs időnk. (Itt van néhány tipp hozzá, hogy legyen.) Ha fogyókúra van, úgy istenbizony, akkor a heti 3 alkalom a minimum. Ha 4-5-re tudjuk emelni, az csak jó. Jelentős túlsúlynál szerintem kezdetben 2 kardio, 1 erősítő (illetve arányaiban ilyesmi) az ideális, ha a túlsúly már nem akkora, hogy ortopéd szempontból kifejezett figyelemmel kell kezelni, és némi testtudat is ránk ragadt már, akkor kerüljenek az erősítések túlsúlyba. Ekkor próbáljuk úgy összeállítani a menetet, hogy 1 nap pihenés maradjon az intenzívebb erősítő edzés után, kardiózni lehet egymást követő napokon is.

Meg kell említsem, hogy a fogyást ugyan közvetlenül nem segíti, de egészségügyi szempontból kifejezetten javallt alkalmasint valamilyen nyújtó jellegű óra meglátogatása. Ha az időnk korlátozott, és szilárd elhatározásunk, hogy fogyni szeretnénk, akkor kéthetente "áldozzunk be" egy alkalmat nyújtásra. Ha már nem a testtömeg lesz a központi kérdés, akkor a heti menetbe építsük be a jövőre nézve.

Valamint...

...az van, hogy a tartós fogyás nem megy életmódváltás nélkül. Ha valaki azt gondolja, hogy "na most kibekkelem, lefogyok, aztán minden mehet a régiben" az nagyon téved, mert a mostani túlsúlyos formába is hasonló út vezetett, úgy sejtem. A régi. De ha eljutsz odáig, hogy tudatos étkezéssel, megszeretett sportjaiddal lefogysz, azt hiszem, amúgy is az egész az életed részévé válik. Ha keményen megdolgoztál érte, hogy jól érezd magad a bőrödben, annál inkább nem fogsz leállni róla. És ha nem a kilókról szól már majd a küzdelem, hanem a jóérzésről, meg az egészségről, na akkor kezdődik az igazi kaland :)

U.i. Tudom, hogy a fentiekben a "súly" helyett a helyes fizikai definíció a "tömeg". Mindenki tudja, de akkor sem írom eszerint, mert nevetséges. De tömeg, na. 

Drámaibb lett volna a cím, ha megtoldom egy "elveszett titkai"-val, de mivel ezek nem titkok, és legkevésbé elveszettek, csak éppen keveseknek áll össze a fejében, hagyjuk a szenzációhajhászást. A lentieket vagy tucatszor megírtam már kommentben, de többször már nem, csak linkelek eztán :)

Figyelem! Ezek irányelvek, és nincs tuti módszer, ami mindenkire alkalmazható - egyénre kell szabni, és ha egy mód van rá, kérj segítséget (edző, egyéb sportszakember), ha pedig jelentős súlyfelesleggel (20 kg+) küzdesz, dietetikus és orvos sem árt, sőt. 

Étrend

Annak, aki fogyókúrába fog, első (második, huszadik...) dolga, hogy kipróbál valamilyen diétát. A csodadiéták hátránya, hogy általában tarthatatlanok és/vagy egyoldalúak, egészségtelenül drasztikus fogyásra biztatnak (ki ne szeretne gyors eredményeket látni?), aztán úgyis elbukod. Vagy aztán, ha visszaállsz a (neked) normál rendre, pillanatok alatt visszajönnek a kilók. Pedig ez pszichológia: ha egyszer nekiállnál egy normalizált étrendnek, fél év-egy év múlva tartósan súlyodnál lehetsz. Ha diétát vagy koplalást vállalsz be, mondjuk egy év alatt három nekifutásban, a végén ott tartasz, hogy jó eséllyel nem fogytál fikarcnyit sem, de legalább jót sanyargattad magad. A kevesebb több, de tényleg.

A másik vetülete a matek: ha annyi, vagy több energiát viszel be (magyarán: többet eszel), mint amit elhasználsz (értsd: lemozogsz), akkor nem fogysz. Ez bizony alapvetés, és sokan elfeledkeznek róla. Újra ideírom a fogyás képletét. Alap.

étkezéssel bevitt kalóriamennyiség - lemozgott (munka+sport) kalóriamennyiség < napi léted alap energiafelhasználása

 Nem kell kalóriatáblázattal a zsebedben járkálni, de egy kis gyakorlással hamar fel lehet mérni, hogy milyen kaja mennyi kalóriát rejt. (Meg persze nem árt tudni, hogy mennyit használsz fel, erről később lesz szó.)

Konkrét étrendjavaslatokat nem fogok írni, számtalan weboldal foglalkozik az egészséges étkezés témával, de adok pár tippet, hogyan tudsz első nekifutásra egy nagy rakat feleslegesen bevitt kalóriát megspórolni: 

• Rántott és olajban sült helyett párolt hús és köret
• Üdítők, gyümölcslevek helyett ásványvíz
• Az "éhes vagyok bekapok valamit" péksüti, szendvics helyett gyümölcs
• Számoltad már a kiskanál cukrokat? Egy kis kávé itt, egy tea ott...
• Az alkoholos italok kalóriatartalmán (hehe).

Nyilván, ha nagyobb súlyt kell leadnod, nem elég csupán ez a fajta "étrendracionalizálás", a legjobb, ha szakemberrel konzultálsz. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a tápanyagok három legfontosabb összetevőjének - melyek a fehérjék, szénhidrátok és zsírok - mind megvan a maga élettani szerepe, egyiket sem szabad kiirtani az életünkből, más kérdés, hogy gyakran egészségtelenül eltolódnak az arányok, és ez okozza a súlyproblémák nagy részét. 

Mozgás!

Mivel fogyni az emberek nagy része "fájdalommentesen" szeretne, na meg fő a lustaság, a sport részét gyakran inkább kihagyják. Pedig a sport nem siralomvölgy, de ezen kívül miért is fogyjunk inkább sporttal?

• Mert a sport több kalóriát eléget, mint amennyit a kaján meg tudsz spórolni.
• Mert a sport gyorsítja az anyagcserét. Ha csak diétázol, mozgás nélkül az anyagcseréd ugyanolyan hótt lassú lesz, a szervezeted lassabban/kisebb mértékben használja fel a tartalékait, majd - ha diétával le is fogytál -, utána ugyanezen okból kezdi el újra felhalmozni.
• Mert az izom fenntartásához több energia kell, mint a zsírhoz. Azaz, egy 80 kilós izmos pasi szervezetének energialeadása önmagában nagyobb, mint egy másik 80 kilós, ámde zsírből összerakott pacáknak.

Ha ezek után az is megvan, hogy sportolni kell, jöjjön a mit.

(És ez lett az a pont, amikor irtó hosszúra nyúlt a poszt. Netes szlenggel szólva: fenyeget a TLDR. A folytatás itt olvasható, benne a célt szentesítő mozgásprogramokról.)

Amikor anno a Goldenblog buli forgatagában valaki megkérdezte, hogy "na és te blogger vagy?" (v.ö.: "blogger vagy, vagy ember...?), akkor hirtelen rámtört a felismerés, hogy most már azt kell mondanom, hogy "blogger". Bár az ember lánya ír mióta az eszét tudja: ír papírra, ír monitorra, de ez a definíció akkor abban a helyzetben - és közegben - kifejezetten mérföldkő volt számomra. 

Merthogy a blogger - oké, ha jól megnézzük, nem a tipikus blogger, hanem egyenesen az ősblogger - az mondjuk Angelday, aki valahol az énblog-kütyüblog-homárblog háromszögben videókat posztol magáról és környezetéről, publikussá teszi a parkolási bírság miatt írt fellebbező levelét és megosztja, mi szívatta meg az ötös pályán az aktuális számítógépes játékban. Én itt a blogomon csak a fejemben levő tudásról írok, persze névvel meg arccal, de nem teszem közzé, mit ettem aznap. (Kivéve néha :) )

Szóval, így esett az eset, hogy a februári Joyban ott virítok én, a tükrök között az ezüst netbookkal, és egy oldalt szövegelek a blogomról, meg magamról (uhhh, szokatlan), meg rólatok. Köszi nektek, mert nélkületek nem lenne blog, csak egy monologizáló csajszi unalmas weboldala, na és most ennyit az énközpontú offtopikról, back to business. 

Hogy ne mindig csak én szövegeljek: íme egy vendégposzt arról, hogy Sosem Késő Megtalálni... Sákovics Dia sportokban megcsömörlött bloggerina-celeb képernyőre vetette a gondolatait, és ezúton is hálás köszönet neki azért, hogy írásával emeli a blog színvonalát.

- Tudod, hogy őrületes lett a feneked? - hümmögte elégedetten a férjem, én meg dagadhattam a büszkeségtől. (Szó szerint dagadtam. Tizenegy kiló plusz van rajtam, így öt héttel a szülés előtt.) De valójában nem is a bóktól voltam boldog, hanem attól, hogy fittebb vagyok, mint az elmúlt években bármikor. Hiába a két és fél kilónyi kisfiú a hasamban, nem sajog a derekam, simán felsietek a lépcsőn, és bármikor boldogan keringek a kutyáimmal az erdőben. Ráadásul egyre gyakrabban döbbenek rá, hogy uralom a testem. Ezt négy hónappal ezelőttig sohasem éreztem. Akkor ismerkedtem meg a Pilatesszel.

Az elmúlt harminc évem sportszempontból szánalmas volt. A művészi tornához merev voltam, a víváshoz nem elég elszánt, a tenisz pedig maga volt a rémálom: rettegek a labdáktól. (Mondjuk a Pilates ezen is rengeteget segített.) A síelés volt az egyetlen, amit mindig is élveztem. Évente egy kemény héten át.

A mozgásmentes kamaszkor után gyorsan elért az idő előtti hurkásodás, így 26 évesen úgy döntöttem, sportolni kell. Rossz emlékekkel, vívás közben tönkretett térddel, genetikai eredetű szívbajjal terhelten, de a vékony test vágyával nekiláttam edzőtermeket látogatni. Nem jött be. A négy év próbálkozás, a három edzőterem, a két személyi edző és a torna DVD-k hada végül meggyőztek: egyszerűen béna vagyok a sporthoz. A kudarc azonban túlmutatott ezen a vállvonásnyi következtetésen. Azt jelentette, hogy nem tudom megtanulni, hogyan kontroláljam a testem, hogy nem vagyok képes megérteni, összhangba kerülni vele. Így pedig elég ijesztő teherbe esni.

Az első trimeszter végéig azért még rendületlenül mantráztam, hogy a konstans derékfájásom mellett is fitt várandós leszek a napi egy óra kutyasétáltatástól, de végül nem áltathattam magam tovább. Különösen úgy nem, hogy a közvetlen munkatársam egy kismamákra szakosodott Pilates oktató. Azóta hetente kétszer egy órát találkozunk: Szöszkeboszi, én és a magzatom.

Az első alkalommal kiderült, hogy nem tudok lélegezni. Legalábbis irányítottan nem. Nem tudom szakaszosan üríteni a tüdőm, nem megy a fordulással kombinált belégzés. A felismerés annyira sokkoló volt, hogy a suta mozdulataim már fel sem tűntek. Ahogy az sem, hogy kapkodok, hogy rángatom a végtagjaimat, hogy nem bírom külön-külön mozgatni a testrészeimet. Aztán szép lassan tisztulni kezdett a kép.

Az idegfeszítő koncentrálással koordinált légzés hozzátapadt a mozgássorokhoz, és természetessé vált (oké, néha még most sem merem kifújni a levegőt, ha az Enikő nem mondja, de alakul), a lassú mozdulatok megtanítottak érzékelni a testem részleteit, egyszer csak meglett, hogyan kell lendület helyett izomból végezni a gyakorlatokat, vagy hogy az olyan apróság, mint a keresztcsont földre szorítása, hogyan rakja helyre az egész gerincem. Megtanultam figyelni a testemre, és már nemcsak az órán korrigálom a tartásomat, de hétköznapjaimban is. (Három hónapja nem fájt a derekam.) Életemben először érzem azt, hogy tényleg fejlődöm, nemcsak az izmaim, a tartásom, de a testkoordinációm, az egyensúlyom is. Csodálatos érzés.  (Tudom, onnan úgy tűnhet, túllelkesedem. De én már egy ideje feladtam, hogy élvezni fogom a mozgást. Erre most, amikor elvileg a baba miatt egyre nehezebben kéne viselnem a testem, hirtelen élmény lett tornázni.)

Nyilván hosszú út áll még előttem. Nemcsak azt kell megtanulnom, hogy mindig leengedjem a vállam, vagy hogy háton fekve, kartámasznál se rogyasszam be a mellkasom, de bőven van még mit dolgoznom testtudatosság és énkép terén is. De megteszem. Akarom. Szülés után hat héttel neki is állok.

Kedves Olvasó! És a Te történeted miként alakult? Rátaláltál-e az Igazira - megannyi hiábavaló próbálkozás után - amit imádsz és kitartasz mellette? Na és a Pilates "megvolt"-e már? Ne fogd vissza magad, ha mesélnél, irány a kommentdoboz itt lent!

Ezúttal összeszedtem néhány általános tévhitet, amikkel találkozom jártamban-keltemben. Élőben, kommentben, magazinokban és okos weboldalakon... Söprögessünk, söprögessünk.

"Ha jó sok hasizomgyakorlatot csinálok, lefogyok hasról."

A testünk egy nagy energiaháztartásként működik: nincsen lokális zsírégetés. Mint ahogy egyénileg változó, hova hízunk, ha felreppennek a plusz kilók - az is változó, hogy a szervezetünk mely területen kapaszkodó zsírraktárakból kezdi el kinyerni az energiát, ha megmozdulunk. Persze a hasizomgyakorlat is "égeti a zsírt" (valahonnan...), valamint erősíti a has izmait, ezzel együtt a törzsizomzatunkat is, szóval hasznos, kétség se férjen hozzá, de az úszógumit nem feltétlenül ez fogja legyilkolni. Oké, tegyük hozzá, vannak trükkök: például a vérbőségfokozó krémek, tekercselések befolyásolhatják a szervezet által felállított prioritás-sorrendet: de csak minimális mértékben.

"Futkosom fel-alá egész nap, nekem aztán nem kell sportolni."

Ajajaj. Egész blogot lehetne megtölteni ennek a cáfolatával. Mindenesetre ez a kiragadott példa arra jó, hogy említést tegyek az izmok működésének szofisztikáltságáról: háromféle módon nyernek energiát, mindegyik meghatározott játékszabályok szerint történik, például ha két rohanás között leülünk 1 percre, már teljesen más a fennforgás. (Egyszer ezt is megírom posztban, addig komment van róla...) A fel s alá futkosás technikailag ugyanúgy energiát éget, mint a puszta létünk, ennek mértéke azonban futkosás függvényében változik. Valamint az izmok használata valószínűleg kevéssé van fókuszban ahhoz képest, mintha dedikáltan sportolás közben odafigyelünk a történésekre. És sok nyűgünk épp azért alakul ki, mert a mindennapok tipikus mozgásában nem, vagy nem úgy használunk bizonyos izmokat. Szóval, a fel-alá rohangálás nem számít sportnak, maradjunk ennyiben.

"Nem akarok súlyokkal edzeni, mert nagydarab leszek."

Mint említettem feljebb, ennél egy fokkal bonyolultabban vagyunk összerakva. Az, hogy egyáltalán hetente hányszor nézünk rá azokra a súlyokra, már meghatározó a pankrátorrá válás szempontjából. Utána sem mindegy, hogy mekkora súlyt húzunk / nyomunk / emelünk, milyen ismétlésszámban, és mennyit pihenünk közte. A terhelés mértéke és az intenzitás más-más formáló hatást hoz ki az izmokból, na meg nem mindegy, hogy valaki Jason Statham alkatával indul neki, vagy egy hobbitéval. Amúgy meg a nők izmai (meglepő módon, hormonális okokból...) egyébként is nehezebben növekednek a férfiakéhoz képest. Csoffadtnak lenni meg nem egészséges, szóval tessék csak izomra is dolgozni.

"A súlyok emelgetése tönkrevágja az ízületeket."

Ez így ebben a formában... hm, féligazság. Az ízületek is erősödhetnek, és ez - csakúgy, mint a pálmák esetében - terhelés hatására történik. Azaz, ha valamilyen felépített szisztéma szerint edzünk súlyokkal (edzőteremben, kettlebellen, body pump és egyéb órákon...), akkor az izmokhoz hasonlóan az ízületek is adaptálódnak a feladathoz. Persze, ettől még a helyes kivitelezésre figyelni kell, hogy sérülés ne történjen! De általánosságban elmondható, hogy ezektől az erősítésektől kisebb baja lehet az ízületeknek, mint mondjuk az ún. high-impact azaz nagy becsapódással járó ugrálós gyakorlatoktól, ahol a teljes saját testsúlyunk landol a térd- és csípőízületen. 

"Hülye vagyok a koreográfiához."

Senki nem hülye a koreográfiához. Legfeljebb kevesebb képessége van rá, nem tud/akar annyira összpontosítani, lusta többször eljárni, hogy fejlődjön benne, vagy nem olyan oktatónál járt, aki logikusan tanítja meg a tudnivalókat. Ha kifogás kell, hogy ne járj koreografált órára, ne hülyézd le magad, hanem nyugodtan menj más jellegű sport irányába (én is ezt teszem...), vagy ha bosszant, hogy nem megy elsőre, próbálj ki más edzőnél másik órát, és ha a fejlődés leghalványabb jelét látod, tarts ki néhány alkalomra. Csakazértis.

Bónusz: "Ha fogyni akarunk, este 6 után ne együnk."

A szervezetünk az alvás során regenerálódik, lelassul az anyagcsere, kevesebb energiát használunk el. Ezt a folyamatot emésztési és egyéb feladatokkal megzavarni részünkről sem jófejség, szóval nem csak a fogyás, hanem a minőségi pihenés miatt sem ildomos esti nagy zabálásokat tartani. Ettől függetlenül a 6 órához semmiféle misztikus varázslat nem kapcsolódik: a helyes meghatározás az ágyba vonulást megelőző 3-4 óra. Ha éjféli madár vagy, nem kell hattól koplalni. Persze ez sem segít azon, ha a nap folyamán ész nélkül és egészségtelenül étkezünk. Ja és amúgy az alvás tényleg elősegíti a fogyókúrát, tudtad?