Pilates blog

Az eredeti life-style cikk címe: Hogyan lesz hosszú és ruganyos? Ehhem. Nem én adtam :)

Még viaszban is teljesen "kötött" szegény... (Madame Tussauds, London) 

A nyújtó mozgások mellett szól még, hogy elképesztően gyorsan érezhető a hatásuk. Egy-két alkalom után csökkennek a mindennapokat megkeserítő fájdalmak, további pár alkalom után kirívóan szép testtartást láthatunk a tükörben, és egyik napról a másikra jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Kinek ne lenne kedve ezek után belemerítkezni a tetőtől talpig megújulás élményébe?

A kezdő Pilates csoportok első órája nem épp könnyű feladat az egyszeri oktató számára. Sok mindennek kell beleférnie, fogyasztható és érdekes formában, szóval most gyorsan végigtekintem a kihívásokat. A nulladik ponttal speciel nekem szerencsém van, hogy hivatkozhatok a blogomra :) és nem kell gyorstalpalót tartani arról, hogy milyen órára is vetődött a kedves vendég. A Pilates mint fogalom: kipipálva.

Fussunk végig a gründolás fázisain. 

Az alaptartások és a légzéstechnika howto-ja az első lépcsőfok. Szeretem elmagyarázni, hogy mit miért, mert hiszem, hogy a vendég is szereti érteni, hogy mit miért. És az alaptartás nem csupán a pilatesfíling miatt aktuális: az emberek túlnyomó többsége rettentő hanyag tartással közlekedik a mindennapokban. Ennek egyik oka persze az oda nem figyelés, a másik pedig a gerinctartó izmok satnyasága, amelyek korán feladják a harcot a gravitációval szemben. A helyes tartás berögzülése így nem csupán az órai szereplés fokmérője, hanem azonnali szintlépés az életminőség javulásában is. Nincs szükség ideológiákra, ha a mindennapokban is rögtön hasznát látjuk az új "képességeknek".

Az alaptartásokból következnek a típusmozdulatok. Persze, ha nagyon akarnám, tudnék rögtön olyan gyakorlatot előhúzni a tarsolyból, amelytől az elkáprázásra vágyó vendég izmai berosálnak, és felállítom a hűhamércét - de minek... Ha a mozdulat lényegét nem értetem meg "kicsiben", nem lesz értelme nagyban sem: mert az utánzással végzett gyakorlatok hibásak lesznek, ez a Pilatesben garantált. Azért szerencsére, csak hogy adjunk a show-nak, már az alap-alapgyakorlatokál szinte mindenki szert tesz egy aha-élményre: megtalálja magának azt a mozdulatot, amit ránézésre egy óvodás is elvégezne, aztán hamar kiderül, hogy trükkösebb, mint elsőre látszik. Azt hiszem, ez az első lelki áttörési pont.

Mindezek közepette lélegezni kell, de még azt is megszabom, hogyan. Azt hinnénk, a légzés a legpofonegyszerűbb dolog a világon - ez mindaddig igaz, amíg nem próbáljuk kontrollálni, és a gyakorlat üteméhez igazítani. A gyakorlat végrehajtásának ritmusát is megadom: ebben nem ismerek megalkuvást. (A túl gyors túl könnyű. A túl lassú túl unalmas. Keressük az arany középutat.)  Majd a légzést és a mozgást össze kell illeszteni. Mindezekre még dobjunk rá egy lapáttal: a testkoordináció fontos eleme az óráknak. Valamint bemutatni és elmagyarázni minden egyes gyakorlatot a maga fizikai valóságában, ismételni, javítani, ismételni, javítani, hát nekem is melós, de a csoportnak - leginkább fejben - azt hiszem, még jobban. Pillanatok alatt elrepül hatvan perc úgy, hogy első alkalommal épp csupán néhány gyakorlat fér az időbe a sok rákészülés közepette.

De erre szoktam mondani: ez olyan, mint a KRESZ. Bár csupán ez a kis szelete van előttünk a nagy egésznek, el kell sajátítani, és aztán a gyakorlatban beizzítva a motort értelmet nyer, és összeáll a kép. És aztán innen lehet kilőni, majd egy festői szépségű helyre eljutva csodálni a kilátást.

Az "alapozó blokk" erről szól: az alapokról. Ezért vagyok tanfolyam-párti: 4-5 alkalom alatt jó lelkiismerettel átadom azt a szükséges minimumot, ahonnan aztán tovább lehet fejlődni. Persze az, hogy a mozdulatok, légzés komplexitása az izomtudattal karöltve összeálljon, nem néhány óra eredménye: de ettől még az első találkozások is élvezetesek lehetnek. Körülbelül a harmadik alkalom szokott lenni olyan "teljes értékű" óra, amin megfelelő számú gyakorlattal lájtosan végigkényeztetjük a testünket.

Régen ez a második volt, de azt veszem észre magamon, hogy az évekkel az ember igyekszik még tovább tökéletesíteni azokat az alapokat... hallottam olyan oktatóról (az USÁ-ban) aki sokdolláros óradíjért órákig csak lélegeztetett... remélem, ide nem fogok eljutni, mert a kóstoló, na meg az aha- és a sikerélmény igenis jár a vendégnek már elsőre is.

De ettől még a saját mércém az mérce marad, nem is alacsony. Aki az egészsége és élvezete érdekében felfogja ennek létjogosultságát, szívesen marad velem - azt hiszem (remélem). A házat az alapokra építjük. Aki másként állna hozzá, annak mindig adott a lehetőség, hogy bármely terem menetrend szerinti Pilates órájára ellátogasson: egy teljes órát fog kapni, hiszen annak az oktatónak az a dolga, hogy az órarend szerint azt leadja: kérdés, hogy a kedves vendég milyen cölöpökre teszi akkor azt a szalmatetőt?

Megint meggyőződtem arról, hogy Nem Sportoló Emberek fejében a sportos életmód az valamiféle rettenet. Véget nem érő mókuskerék, ahol mindig járni kell valahova, és oda kell figyelni egy csomó mindenre... Az alapsztori ugyebár arról szól, hogy az átlagember (na jó, nevesítsük: Átlagnő) mindig talál magán néhány plusz kilót. Mindig szívesen stresszeli magát a mérleggel. Rosszabb esetben megáll ezen a ponton, némi nyafogás kíséretében - ez az a pont, ahova én lélektanilag a Pilates blog mondanivalóját elképzelem -, tudjátok: bősz lelkiismeret-furdalások a felzabált fél tál sütemény miatt,  kellene-sportolni-de-nincs-időm, esetleg pár kiló mínusz valami munkahelyi stressznek vagy fondorlatos hashajtó vírusnak köszönhetően, ami egy kis időre megnyugvást ad, majd a jojó kezdődik elölről. Ez az a forgatókönyv, amire mindig azt mondom, hogy a megoldás: életmód-váltás.

Mondjuk, persze így is lehet. (Oké, ezt később megmagyarázom.)

Most pedig vázolták nekem azt a forgatókönyvet, hogy ha valaki ennél tovább is megy (aminek alapesetben örülünk mert erről szól a blog, lásd az a bizonyos fenti pont), azaz elmegy valamit mozogni, azt nem szereti meg, sőt effekíve utálja, próbálkozik és túráztatja magát rajta, majd abbahagyja csalódottan, még jobban stresszeli a mérleg, és rákattint a következő csodafogyasztós teát hirdető weboldalra. Meg benyom egy újabb mindenmindegy krémest. Game over. A lehetőség elszállt.

Szóval azon gondolkodtam, hogyan lehet az, hogy valaki nem szeret meg valamiféle mozgásformát? Mert mondhat bárki bármit, a lehetőségek száma végtelen. Ha ki is zárjuk a képletből a székesfővárosunk intézményei nyújtotta lehetőségeket, marad vagy féltucatnyi szabad levegőn végzett sport (amihez nem kell ernyő, karabíner, komplett kajakfelszerelés, meg ilyenek...), vagy valamilyen tánc, vagy esetleg csapatjáték, küzdősport, istenuccse, még többszáz letölthető tornázós dvd is (bár igen, még mindig ellene vagyok), szóval a felhozatal közel végtelen. Lehet választani egészen lájtost, kellemesen megmozgatóst, üvöltő zenére izzadóst, kinek mire van gusztusa. Létezhet, hogy ennyi mindenből is csak a kínnal végzett sport marad...? Ha valaki erről a palettáról nem talál, az nem is akar találni, vagy tényleg létezik olyan antisport lélek, akinek ezekből semmi nem jó...?

Mert hiszek abban, hogy sportolni igenis szuper. Kell. Mozgásra vagyunk kitalálva, ha nem így lenne, nem kezet-lábat kaptunk volna a Zuniverzumtól, hanem kis csillókat, amivel elúszkálunk egyik kavicsunktól a szomszéd moszatig, jólesőn felfekve az áramlatra.

Ha megtaláljuk azt a sportot, amit örömmel űzünk, akkor mindjárt kevésbé küzdelmes feladat időt keríteni rá. Nem kell bűntudattal nézni a szembejövő csoki mousse-ra (friss élmény tegnap estéről, igen). Nem kell utálni a mérleget. Sem a tükröt. És ha rátaláltunk egyre, amiben jók vagyunk, könnyebben jön a következő meg a következő is. Mert erőnlétünk lesz, testtudatunk, önbizalmunk, kísérletező kedvünk. Levezetjük a stresszt, ahelyett, hogy pluszban gyártanánk. Csupa-csupa klassz dolog. De addig is: tényleg ilyen melós megtalálni az Igazit?

(Ez a bejegyzés szándékosan ilyen sokat kérdező, és szándékosan provokatív. Ha ismertek antisportyt, akire illik a leírás, nyugodtan küldjétek át neki, hátha. Addig is, a ti véleményetekre is kíváncsi vagyok. Nagyon. Nos?)

Zsom, barátaim kisfia, az öt és fél évesek eltéveszthetetlen éleslátásával rendelkezik. Egy képet rajzolt nekem karácsonyra, melyet az alábbiakban szülői engedéllyel közzéteszek.

(Megj.: A gyereknek adott anyai iránymutatás annyi volt, hogy rajzoljon nekem valamit ajándékba. Minden további momentum az ő fantáziájának szüleménye. A magyarázatokat én dokumentáltam hozzá.)

 Szerintem nagyon lájk, szerintetek? (A teljes műért tessék kattintani a képre.)

Talán nincs is olyan ember, aki ki tudná vonni magát az évvégi mérleg készítésének nyomása alól. Évezredek óta szeretjük az évfordulókat (minden kultúra kreált magának egyet), mert amilyen kis porszem vagyunk a Zuniverzumban, jó érezni, hogy néha Jön Az Apropó Hogy Dolgok Máshogy Is Lehetnek. Mert Na Majd Jövőre. 

Plusz, ilyenkor ünnepek táján a tükör is görbébb, a bűntudat is átmászik a küszöbértéken (lásd kedvenc google egysorosom: "mennyit hízunk egynapi zabálással"), szóval minden adott ahhoz, hogy az egyszeri ember megígérje magának felelőtlenül valahol azon a (képzeletbeli) cetlire vetett listán: jövőre elkezdek sportolni, jövőre lefogyok.

Adjunk a klasszikusoknak is: "Nem vagyok dagadt, csak ünnepien telt!" (Eric Cartman)

Aztán ezek a fogadalmak általában nem tartanak ki februárig. Mi is történik?

Az történik, hogy a célkitűzésünk egy tudatos cselekvés. Mint ahogy az akaraterő is. Ezek azonban mindössze egyhatodát teszik ki az agyunk hajtóerejének. Öt hatod részt (ha így szemléletesebb: több mint 80%-ot) viszont a tudattalan folyamataink: ezek a berögződések, szokások, amiken bizony a puszta akaraterő (megintcsak: tudatos folyamat) nem tudja áttörni magát. Remélem, mindenki látja, hogy neurológiailag jól megmagyarázom a lustaságot... :)

Azaz, attól, hogy tudatosan elhatározunk valamit, még nem jár hozzá az újévi csomagban új szokásrendszer, új viselkedésminta, új idegi kapcsolódás. Az agyi "régi" minták felülírásának egyszem [legitim] módja az ismétlés: mindaddig, amíg a tudattalanunkba beleformálódik új mintaként. Aztán további ismétlések által erősödik. És itt joggal jön a kérdés: mégis mi a csuda adja a naftát ehhez a folyamathoz, ha nem az akaraterő?

A válasz remélem kézenfekvő: az érzelmeink. A célkitűzés tudatos folyamatához jelentős rúgást ad az érzelmi löket, ami kábé azt is jelenti, hogy nem maga a december 28-i vagy január 2-i listaalkotás folyamata számít, hanem az az érzelmi elkötelezettség, ami motivációt ad. Mert ezt a listát - illetve adott pontjait - újra és újra adagolni kell az agyunknak. Ha január huszadikára már érzelmileg (újra) beletörődünk az eggyel/kettővel nagyobb méretű gatya létezésébe, vagy a lötyögős felkar integetőizmába, vagy a hátfájásba, ott vitte el a listánkat a szél. Viccen kívül: érdemes ezeket az érzelmi motivációkat tudatosan "hergelni" magunkban. Újra elővenni és elolvasni a fogadalmakat, beállítani üdvözlőképernyőnek, vagy kiakasztani a pár évvel ezelőtti nadrágot, és ránézni minden reggel. 

És persze mindenekelőtt nem szabad feladni két-három-néhány alkalom után. Az új szokások beégetéséhez sok ismétlés szükségeltetik. És ezen kis idegrendszeri kitérő után ugyanarra a következtetésre jutottunk, mint minden ilyen apropójú posztomban: a változtatási fogadkozások - újév vagy sem -, ott buknak be, amikor azt gondoljuk, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Meggyógyítjuk a kilókat, kockahasat, aztán visszatér minden a megszokott kerékvágásba. Hát nem. Ha nem lesz belőle életmód-váltás (ööö, agyilag: új és erős tudattalan minta), akkor egyrészt addig sem fogjuk húzni, míg tényleg lemegy az a pár kiló, vagy beformálódik az a comb; másrészt, ha véletlenül mégis, hát garantáltan a strandszezon közeledtére már újra inkább vágynánk a pufikabát "ápol és eltakar" hatására.

És bocsi, de nem bírom ki, nem p.c. mód: a tükör kegyetlen társ, ezt mindenki tudja. De hosszútávon ne a kilókról szóljon a történet (még akkor is, ha a fenti "érzelmi löketet" ezek utálata generálja). Hanem a testi és lelki egészségünkről és jóérzésről, mert a sport erről szól valójában. Tényleg. De ezt majd az új agyi minta is megmutatja, ha már odáig jutottunk, ehhez pedig mindenkinek csak sok-sok ismétlést kívánok, hajrá, tudattalan!

Az akualitásra való tekintettel szerettem volna még írni egy jót a mértékletesség és a - körülményekhez képest - egészséges étkezés témájában, de megszívattam magamat a tripla adag muffin és végeláthatatlan adag cookies* projekttel este, így géphez már nem jutottam. Azt hiszem, egyébként is kevesebbeket érdekelne most az Intelem, és érdekesebb lesz ünnep után a Gyorsan Valami Csodamódszert téma. 

Ja, amúgy csodamódszer nincs, bár ezt sejthetően mondtam már: ha rendszeresen mozogsz, nem kell aggódni a "bűnözésen". Azért egy jó tanács: ha nem kívánod az ikszedik sütit a tálról, ne edd meg, de tényleg.

Hogy a lényegre térjek: tudom, hogy az esetek többségében a karácsony a rohangálásról, kötelező vizitekről, karácsonyfa faragás a talpba stresszről és ilyesmiről szól, de kívánom mindenkinek, hogy ezektől eltekintve próbáljon meg megtalálni néhány olyan értékes órát a következő néhány napban, amiben az összetartozás, szeretet és örömszerzés játssza a főszerepet... boldog karácsonyt, és world peace... :)

*Ajiba viszem, szerencsés tulajdonságom, hogy max 1-2 darabot kívánok ezekből a sütikből, általában másnak sütök. Egyébként teljes kiőrlésű liszttel, nádcukorral készül, és a cookies-ba kicsit beledőlt a Bacardi rumos üveg, annyi baj legyen. :)

Kicsit elúsztam az elmúlt héten, de azért megemlítem, hogy mi minden volt azóta, hátha valakit érdekelnek a teleregény folytatások.

Szóval, idénre befejeztem a Pilates tanfolyamokat, jövőre veletek ugyanitt. Januártól hétfőnként 4 alkalmas alsóközéphaladó csoport, péntekenként teljesen kezdő, ha érdekel, itt jelezd. Volt már, aki karácsonyra adta ajándékba - ha még nem késtem el a tippel, akkor szólok, jobb meglepi, mint bármi* :)

Voltam megint strike zone-on is, a szokásos dicshimnuszt tudnám zengeni róla. Tessék elmenni, már csak azért is, hogy kipróbáld, hogy milyen az állóképességed / mélyizomzatod / nyújtási kapacitásod, aztán le lehet vonni a konzekvenciákat. Két kis korong, aztán mennyire más tőle a világ, na meg a mozdulatok.

Valamint elmentem step aerobikra is újra. A fair play kedvéért hozzáteszem, hogy befenyegettem Kameot Edot: ha nagyon más lépésekből állítja össze a koreográfiát, mint amiket elsajátítottam a múltkor, jóóól meg fogom blogolni, hogy ez követhetetlen és tanulhatatlan. (Azt hiszem, nem hatotta meg.) Ugyanis voltak új formációk, és mégis: a három koreográfiából mindegyik betanítós szakasz végén már tudtam, mi a menet. Megint megállapítottam, hogy ha az edző jó koreográfiát állít össze, akkor teljesen logikus, hogy mikor mi fog következni, és a vendég sem lesz béna. De nem tagadom: agyilag a nagy figyelésbe rettenetesen lefáradtam, és ez nem jó - kikapcsolódásként sportolok, nem a totális agyi zokniállapot elérése céljából, szóval 750 égetett kalória ide vagy oda, a tanulós-koreografálós órákat most hanyagolni fogom. 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem a karácsony még biztonságosan távolinak tűnik, egyelőre pár napig próbálok még nem foglalkozni a kérdéssel. Közben készül a téli poszt a snowboardról, szóval lélekben erre készüljetek.

* Kivéve a világkörüli utazást, Anthon Berg ajándékcsomagot, rózsaszín netbook tokot, na meg a világbékét.

Vegyük az ideális esetet, amit mindennapjainkban tehetünk a kikapcsolódás érdekében: testünk és szellemünk felfrissül a sporttól. Ütünk, rúgunk, hajlunk, ugrunk, vagy simán csak szedjük a lábunkat valamilyen formában, a napok pedig szépen csordogálnak. Na de akkor mi lesz a jól megérdemelt nem hétköznapi luxus?

A válasz nem újkeletű: elég csak felemlegetni a rómaiak híres fürdőit: már ők is tudták, hogy vannak olyan jelenségek, amelyek kényeztetik a testünket, na meg a relaxáció teljes erejével a lelkünket is.

Ööö nem, ne az orgiákra gondoljunk...

A wellness, azaz a testi-lelki jóérzés mint kényeztetés manapság "trendi", és szerencsére megnyilvánulásai már egyre több helyen elérhetők. Fitnesztermekben, uszodákban is találni törölközőben flangáló, csatakos (majdnem)félisten- és félistennő-testeket, furán illatozó fülkéket, párás szemüvegű, folyosón botladozó alieneket. Ha kirúgunk a hámból, vagy csak elköltjük az éves üdülési csekk adagot, még több kényeztetésben lehet részünk akár egy közepesen puccos wellness-szállodában is. (Persze, alkat kérdése, ki mennyi ideig bírja a gőzölést-csobbanást-tatarozást. Nekem egy nap mennyország, két nap már nyűglődés, három nap után idegbajos leszek, de nem mindenki ilyen sajtkukac, belátom.)

A wellness létjogosultsága az, hogy kis bolygónkon vannak olyan víz, gáz és szilárd halmazállapotú anyagok, amelyek kifejezetten jó hatással vannak a szervezetünkre. Olyan tisztító, relaxáló erővel rendelkeznek, amelyre a "hétköznapi" egészséges életmódban nincs igazán recept - még a sport, étrend, pihenés szentháromság fennállása esetén sem. A legszélesebb körben ismert talán a hő és gőz hatása: emberek képesek tízpercekig kilencven fokos finn szaunában keringetni a vért és izzadni a mérgeket - aztán lezuhanyozni hideg vízzel. A szaunáknak komoly élettani hozadékai vannak, de nem árt egészségünk érdekében betartani a mértékletesség és higiénia szabályait. Személyes kedvencem amúgy az infraszauna, amely feleolyan hőmérsékleten dolgozik (hő helyett fénnyel), ergo oxigénhez is jutunk közben, cserébe gusztustalan módon távoznak a pórusokon keresztül a méreganyagok a szervezetből. Na de az a megtisztulásérzet utána, az csudajó. Aki a hőt nem kedveli annyira, játszhat ki-ül-le-mellém játékot a gőzkamrában, csak ne lepődjön meg, ha a pára (na meg az izomgörcsök és hurutok) eltűnte után a kabintársak nedves pacából emberré manifesztálódnak.

Hogy mennyire tele van a tüdőnk minden kosszal, a többezer méteres hegycsúcson kívül (mely impozáns, csak gyakran nehezen megközelíthető terápiahely...) érezhetjük még a sókamrákban is. Tíz perc üldögélés a sótéglák és sóoldat közepén máris elképesztő különbséget jelent a légzőszerveinknek. Az aromaterápiák a különböző (gyógy)növények jótékony hatásait erősítik fel esszenciális kivonatok segítségével.  

Aztán ott van még a víz. A nagyon hidegtől a nagyon melegig, a bugyogótól a nyakunkba zuhogóig medencék és vízáramlatok tömkelege áll rendelkezésre, akár kénes, jódos, kloridos formában. (Amit kevesen tudnak: bizonyos termálvizektől a gyulladt izmok és ízületek fájni fognak. Előtte érdemes egy orvost meginterjúvolni.)

A természeti kincseken túl "emberi" hozzáadott érték lehet a wellnesscentrumokban a masszázs: funkcióinak és kivitelezésének sokszínűsége szinte beláthatatlan, és csak a képzelet szab neki határt. (Vagy az sem.) A szépségipar persze masinák tömkelegével is telepakolja a kényeztetések helyszínét: és van, aki a jó kis méregtelenítő szauna után befekszik a szoláriumba, na de az már egy másik történet.

Szóval: a wellness luxus? Jó kérdés. A wellness kényeztetés, amit időnként megérdemel a szétstresszelt testünk és lelkünk. Akinek a fejében élő kép dubai milliomosokat vizionál a hatcsillagos szállodákba, annak érdemes körbenéznie neten, majd meglepődni, mert körülbelül egy mozijegy plusz büfézés (vagy egy akciós ing/blúz) áráért is létezik belépő, ami - bár másként, mint az új Harry Potter film - pár órára kikapcsol, és egy időre megszabadít a méreganyagoktól. Úgyhogy inkább ki merem jelenteni: a wellness - egészség. Szerintetek? 

Azt találtam ki, hogy ideje játszani.

Aki jobboldalt a dobozban betetszikeli (avagy magyarán: lájkolja) a Pilates blog Facebook oldalát, nem csupán egy lájkolt oldallal lesz gazdagabb, hanem megláthatja az embert a blog mögött odaát, valamint akár tényleg megláthatja, mert magáénak tudhat egy januári tanfolyami bérletet is: ugyanis az első 300 100 lájkolóból egyvalaki sorsolás útján megkapja a lehetőséget, hogy ingyen részt vegyen nálam egy kezdő Pilates tanfolyamon*.

Szóval, klikk oldalt, vagy emitt: http://www.facebook.com/pilatesblog

*A nyeremény átruházható (ha mindenáron le akarsz mondani róla :( ), de készpénzre nem váltható.

Emitt jobboldalt bekerült egy tetszéses / lájkolós (megfelelő aláhúzandó) doboz, ami a Pilates blog facebook oldalához hivatott irányítani a figyelmet. Meg az egereiteket. 

Tessék lájkolni / tetszikelni (m.a.), és a facebook oldalon lesznek rövidebb megnyilvánulásaim -  ott jobban én vagyok én (v.ö.: ember a blog mögött) -, meg mint a dvdken: ígykészült, rendezői kommentár, gag reel és társai... 

És nem utolsósorban, aki nem akarja keresztülverekedni magát a bloghu regisztrációs folyamatán a hozzászóláshoz, de hozzászólnivalója van, facebookon könnyedén megteheti. Ne fogjátok vissza magatokat.