Újévi fogadalmak története - máshogy

Talán nincs is olyan ember, aki ki tudná vonni magát az évvégi mérleg készítésének nyomása alól. Évezredek óta szeretjük az évfordulókat (minden kultúra kreált magának egyet), mert amilyen kis porszem vagyunk a Zuniverzumban, jó érezni, hogy néha Jön Az Apropó Hogy Dolgok Máshogy Is Lehetnek. Mert Na Majd Jövőre. 

Plusz, ilyenkor ünnepek táján a tükör is görbébb, a bűntudat is átmászik a küszöbértéken (lásd kedvenc google egysorosom: "mennyit hízunk egynapi zabálással"), szóval minden adott ahhoz, hogy az egyszeri ember megígérje magának felelőtlenül valahol azon a (képzeletbeli) cetlire vetett listán: jövőre elkezdek sportolni, jövőre lefogyok.

Adjunk a klasszikusoknak is: "Nem vagyok dagadt, csak ünnepien telt!" (Eric Cartman)

Aztán ezek a fogadalmak általában nem tartanak ki februárig. Mi is történik?

Az történik, hogy a célkitűzésünk egy tudatos cselekvés. Mint ahogy az akaraterő is. Ezek azonban mindössze egyhatodát teszik ki az agyunk hajtóerejének. Öt hatod részt (ha így szemléletesebb: több mint 80%-ot) viszont a tudattalan folyamataink: ezek a berögződések, szokások, amiken bizony a puszta akaraterő (megintcsak: tudatos folyamat) nem tudja áttörni magát. Remélem, mindenki látja, hogy neurológiailag jól megmagyarázom a lustaságot... :)

Azaz, attól, hogy tudatosan elhatározunk valamit, még nem jár hozzá az újévi csomagban új szokásrendszer, új viselkedésminta, új idegi kapcsolódás. Az agyi "régi" minták felülírásának egyszem [legitim] módja az ismétlés: mindaddig, amíg a tudattalanunkba beleformálódik új mintaként. Aztán további ismétlések által erősödik. És itt joggal jön a kérdés: mégis mi a csuda adja a naftát ehhez a folyamathoz, ha nem az akaraterő?

A válasz remélem kézenfekvő: az érzelmeink. A célkitűzés tudatos folyamatához jelentős rúgást ad az érzelmi löket, ami kábé azt is jelenti, hogy nem maga a december 28-i vagy január 2-i listaalkotás folyamata számít, hanem az az érzelmi elkötelezettség, ami motivációt ad. Mert ezt a listát - illetve adott pontjait - újra és újra adagolni kell az agyunknak. Ha január huszadikára már érzelmileg (újra) beletörődünk az eggyel/kettővel nagyobb méretű gatya létezésébe, vagy a lötyögős felkar integetőizmába, vagy a hátfájásba, ott vitte el a listánkat a szél. Viccen kívül: érdemes ezeket az érzelmi motivációkat tudatosan "hergelni" magunkban. Újra elővenni és elolvasni a fogadalmakat, beállítani üdvözlőképernyőnek, vagy kiakasztani a pár évvel ezelőtti nadrágot, és ránézni minden reggel. 

És persze mindenekelőtt nem szabad feladni két-három-néhány alkalom után. Az új szokások beégetéséhez sok ismétlés szükségeltetik. És ezen kis idegrendszeri kitérő után ugyanarra a következtetésre jutottunk, mint minden ilyen apropójú posztomban: a változtatási fogadkozások - újév vagy sem -, ott buknak be, amikor azt gondoljuk, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Meggyógyítjuk a kilókat, kockahasat, aztán visszatér minden a megszokott kerékvágásba. Hát nem. Ha nem lesz belőle életmód-váltás (ööö, agyilag: új és erős tudattalan minta), akkor egyrészt addig sem fogjuk húzni, míg tényleg lemegy az a pár kiló, vagy beformálódik az a comb; másrészt, ha véletlenül mégis, hát garantáltan a strandszezon közeledtére már újra inkább vágynánk a pufikabát "ápol és eltakar" hatására.

És bocsi, de nem bírom ki, nem p.c. mód: a tükör kegyetlen társ, ezt mindenki tudja. De hosszútávon ne a kilókról szóljon a történet (még akkor is, ha a fenti "érzelmi löketet" ezek utálata generálja). Hanem a testi és lelki egészségünkről és jóérzésről, mert a sport erről szól valójában. Tényleg. De ezt majd az új agyi minta is megmutatja, ha már odáig jutottunk, ehhez pedig mindenkinek csak sok-sok ismétlést kívánok, hajrá, tudattalan!

Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:

 

2010.12.28. 09:39 - Szöszkeboszi

Címkék: vélemény életmód fogyókúra újév pszichológia

16 komment



süti beállítások módosítása