Só, hidegvíz, gyöngyöző izzadtság

Vegyük az ideális esetet, amit mindennapjainkban tehetünk a kikapcsolódás érdekében: testünk és szellemünk felfrissül a sporttól. Ütünk, rúgunk, hajlunk, ugrunk, vagy simán csak szedjük a lábunkat valamilyen formában, a napok pedig szépen csordogálnak. Na de akkor mi lesz a jól megérdemelt nem hétköznapi luxus?

A válasz nem újkeletű: elég csak felemlegetni a rómaiak híres fürdőit: már ők is tudták, hogy vannak olyan jelenségek, amelyek kényeztetik a testünket, na meg a relaxáció teljes erejével a lelkünket is.

Ööö nem, ne az orgiákra gondoljunk...

A wellness, azaz a testi-lelki jóérzés mint kényeztetés manapság "trendi", és szerencsére megnyilvánulásai már egyre több helyen elérhetők. Fitnesztermekben, uszodákban is találni törölközőben flangáló, csatakos (majdnem)félisten- és félistennő-testeket, furán illatozó fülkéket, párás szemüvegű, folyosón botladozó alieneket. Ha kirúgunk a hámból, vagy csak elköltjük az éves üdülési csekk adagot, még több kényeztetésben lehet részünk akár egy közepesen puccos wellness-szállodában is. (Persze, alkat kérdése, ki mennyi ideig bírja a gőzölést-csobbanást-tatarozást. Nekem egy nap mennyország, két nap már nyűglődés, három nap után idegbajos leszek, de nem mindenki ilyen sajtkukac, belátom.)

A wellness létjogosultsága az, hogy kis bolygónkon vannak olyan víz, gáz és szilárd halmazállapotú anyagok, amelyek kifejezetten jó hatással vannak a szervezetünkre. Olyan tisztító, relaxáló erővel rendelkeznek, amelyre a "hétköznapi" egészséges életmódban nincs igazán recept - még a sport, étrend, pihenés szentháromság fennállása esetén sem. A legszélesebb körben ismert talán a hő és gőz hatása: emberek képesek tízpercekig kilencven fokos finn szaunában keringetni a vért és izzadni a mérgeket - aztán lezuhanyozni hideg vízzel. A szaunáknak komoly élettani hozadékai vannak, de nem árt egészségünk érdekében betartani a mértékletesség és higiénia szabályait. Személyes kedvencem amúgy az infraszauna, amely feleolyan hőmérsékleten dolgozik (hő helyett fénnyel), ergo oxigénhez is jutunk közben, cserébe gusztustalan módon távoznak a pórusokon keresztül a méreganyagok a szervezetből. Na de az a megtisztulásérzet utána, az csudajó. Aki a hőt nem kedveli annyira, játszhat ki-ül-le-mellém játékot a gőzkamrában, csak ne lepődjön meg, ha a pára (na meg az izomgörcsök és hurutok) eltűnte után a kabintársak nedves pacából emberré manifesztálódnak.

Hogy mennyire tele van a tüdőnk minden kosszal, a többezer méteres hegycsúcson kívül (mely impozáns, csak gyakran nehezen megközelíthető terápiahely...) érezhetjük még a sókamrákban is. Tíz perc üldögélés a sótéglák és sóoldat közepén máris elképesztő különbséget jelent a légzőszerveinknek. Az aromaterápiák a különböző (gyógy)növények jótékony hatásait erősítik fel esszenciális kivonatok segítségével.  

Aztán ott van még a víz. A nagyon hidegtől a nagyon melegig, a bugyogótól a nyakunkba zuhogóig medencék és vízáramlatok tömkelege áll rendelkezésre, akár kénes, jódos, kloridos formában. (Amit kevesen tudnak: bizonyos termálvizektől a gyulladt izmok és ízületek fájni fognak. Előtte érdemes egy orvost meginterjúvolni.)

A természeti kincseken túl "emberi" hozzáadott érték lehet a wellnesscentrumokban a masszázs: funkcióinak és kivitelezésének sokszínűsége szinte beláthatatlan, és csak a képzelet szab neki határt. (Vagy az sem.) A szépségipar persze masinák tömkelegével is telepakolja a kényeztetések helyszínét: és van, aki a jó kis méregtelenítő szauna után befekszik a szoláriumba, na de az már egy másik történet.

Szóval: a wellness luxus? Jó kérdés. A wellness kényeztetés, amit időnként megérdemel a szétstresszelt testünk és lelkünk. Akinek a fejében élő kép dubai milliomosokat vizionál a hatcsillagos szállodákba, annak érdemes körbenéznie neten, majd meglepődni, mert körülbelül egy mozijegy plusz büfézés (vagy egy akciós ing/blúz) áráért is létezik belépő, ami - bár másként, mint az új Harry Potter film - pár órára kikapcsol, és egy időre megszabadít a méreganyagoktól. Úgyhogy inkább ki merem jelenteni: a wellness - egészség. Szerintetek? 

Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:

 

2010.12.16. 08:18 - Szöszkeboszi

Címkék: kedvenc életmód wellness

9 komment



süti beállítások módosítása