Pilates blog

Egyik előző cikkemben arról esett szó, milyen típusú sportok közül válogathatunk. Az állóképességi (kardio), az erősítő és a nyújtó mozgások közül most az állóképességi edzésről fejtenék ki bővebben néhány gondolatot. Ez az az edzéstípus, amely a leglátványosabban javítja a szívünk és izmaink állapotát, edzettebbek és fittebbek leszünk tőle, és nem utolsósorban könnyen alakot is formál.

Ez utóbbinak alfája és omegája a szív működése, ezért lényeges, hogy terhelését az edzéseknél maximálisan figyelembe vegyük. Természetesen a szívünk is – mivel izmokkal dolgozik – a terhelhetőség szempontjából hasonlóképp működik, mint minden más testrészünk: ha nincs hozzászokva az terheléshez, hamarabb elfárad, kiesik a ritmusból, zakatol, ilyenkor indokolatlanul megemelkedik a szívverés; ha pedig hozzászoktatjuk az edzéshez, egyre könnyebben veszi a kihívásokat, és kevesebb munkával fogja produkálni ugyanazt az eredményt. Minél edzettebbek vagyunk, annál alacsonyabb pulzusszámon fogjuk végezni ugyanazt a gyakorlatot, ebből következően annál inkább megnyílnak a távlatok arra, hogy többet/jobban/gyorsabban csináljunk, hiszen a pulzustartományunk felfelé még “szabad préda”. 

Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy a megfelelő hatékonysággal végezett sportoláshoz a pulzusunkat mind az alsó, mind a felső határát tekintve kontroll alatt ajánlott tartani: erre valók az úgynevezett pulzusmérő eszközök. A pulzusmérők arra szolgálnak, hogy pontosan megállapítsák az adott pillanatban aktuális szívritmust, megspórolva ezzel a mutatóujj gyakori artériára szorítását, és a számolásba történő belekavarodást. Ezért van egy jeladó valahol verőér tájékon, és egy vevő, általában óra formájában. Ezzel a folyamatos szívritmus-monitorral könnyedén képben tudunk maradni, hogy a testünk épp milyen terhelést kap, mennyi kalóriát égetünk mindeközben, és a szívünk az optimális zónában van-e túráztatva. A folyamatos pulzuskontroll akár futásnál, bicajos edzésen, zsírégető órán is segít az állóképességünk megalapozásában és fejlesztésében. Az órák matekoznak is helyettünk, de ha szeretnénk érteni, hogy mit számolnak és miért, ebben a cikkben bővebben taglalom a témát. 

Végre rávettem Kameot, hogy nézze meg magának ő is a strike zone-t, úgyhogy laza szombat esti programként beiktattuk. Itt már lelkesedtem érte egy sort, és így többedjére is csak megerősíteni tudom. Nem írom le újra (az előzőekben megtettem), hogy milyen 4 részből áll az óra, olvassátok vissza... abszolút bejövős, hogy ennyire változatos, és egyre inkább azt gondolom, hogy nagyon jó választás azoknak (is), akik időhiányból kifolyólag kevés számú edzésre tudnak menni egy héten, mert minden van benne. Kardio, hasizom, mélyizom és nyújtás, ideális elegyben.

Számszakilag (sajnos nem teljes, sorry):

Első 20 perc (bemelegítés+gerincprevenciós kickbox elemekből építkező kardio): 181 kcal (átlagpulzus 154)
Aztán kimaradt 25 perc, mert képtelen voltam a hasizmot csinálni a mellkasi jeladóval, annyira nyomott a lapockám alatt. Nagyon saccra olyan 120-130 kcal körül lehetett, mert elég dinamikusra vettük. 
Utolsó 15 perc: még egy kis lebegőülés, erősítés és nyújtás: 111 kcal (átlagpulzus 134)

Bónusz: vasárnapi izomláz a fenekemben, ritka vendég, de jólesik.

Update: Ja igen, és a kickbox tizedik percében, amikor megszólalt ez a szám, Kameoval egymásra néztünk, és még jobban belehúztunk nagy vigyorgások közepette. Már a step órájába is a kedvünkért került ez bele a múltkor, hát kit nem lelkesít, ha ezt meghallja, komolyan? Klasszik.

Gyűjtögetem már egy ideje, hogy mely google keresőbe beírt kifejezések alapján találtak ide a blogra a népek. Az emberi kérdező kreativitás határtalan, a google működése pedig alkalmasint teljesen rejtélyes a számomra.

Vannak persze olyan keresések, amelyek szegről-végről kapcsolódnak a mindennapi témáinkhoz, úgymint:

"mind a 206 csontunk" - Azért remélem, nem valóban a teljes felsorolást kereste bárki... javasok inkább egy anatómiai atlaszt ezesetben.

"legjobb kardioedzés az evezés" - Hmm, ezt vitatnám. Az evezés jó, de nem a legjobb.

"hogy aludjak el gyorsan" - Bárány számolás? Kifárasztás? Levendulatea?

"kézenállás medencében" - na hogyezhogy... és erre valaki tényleg rákeres gugliban??

Na és persze az igazi szakmai megtiszteltetés, hogy erre előjött a blog: "sziklamászóknak súlyzós edzésterv" - tippeket tudok adni, külön-külön a sziklamászókkal és a súlyzós edzéstervvel volt dolgom, együttesen még nem...  Bónusz: "ideális focista testsúly" - van olyan, hogy ideális focista testsúly?!

Vannak bloggerinák, akiktől elloptam a dicsőséget, úgymint "edzéseim+Noémi" - bocs Noémi :) és "annalight+szanalmas.hu" - Anna, semmi közöm az esethez, eskü!

Hogy az életmód vidékre is evezzünk: "rántott hús krumplival szénhidrát", "mennyit hízunk egynapi zabálással", "egészségtelen dolgok felsorolás", valamint "Mizo madártej recept" (LOL!) - van itt kérem rendbetennivaló a fejekben, bőségesen.

És persze felvezetőül a sikamlós témákhoz: "minden nagy férfi mögött áll egy nő" - öö, vagy előtte, vagy alatta, vagy felette? (Biztos nem Clarat keresték...). Na és persze a Téma, amelynek kapcsán az emberiség kíváncsisága kimeríthetetlen, na de mit művelek vajon, hogy a gugli ideküldi az érdeklődőket, nevezetesen: "balettos puncik", "szexpózok szüzeknek", "idős hölgyek ingyenes szeksz videjók", na meg a "jó seggű anyukák". Oké, ez utóbbit még lehet, hogy emlegettem is.

Mindennek a tetejébe egy lavinát indítok el ezzel a poszttal, mert most, hogy leírtam a fentieket, a kulcsszavak a keresőrobotok szemében még inkább megerősítést kaptak :) Szóval, kedves gugliról idevetődők: tessék sportolni, és akkor nem kell álmatlanságban szenvedni, se pótcselekvésként nagyokat zabálni, lehet evezni és sziklamászni és medencében kézen állni is, és mindenféle balettos csajt is könnyebb összeszedni, ha gusztusosan nézel ki; ha csaj vagy, a balettos pasikat annyira nem javaslom, de jó seggű anyuka még lehetsz. Ha körbenézel a blogon, a fentiek kivételével szinte mindenre találsz választ, hajrá.

Kameo Edo folyton-folyvást nyüstölt egy ideje, hogy ne legyek ilyen koreográfiafóbiás. Pedig nem vagyok, felértem én ésszel mindig is, hogy a lépéskombinációk megtanulhatók, csak az a fránya sorrend. Amit memorizálni kell, meg fejben tartani, hogy mi következik, és ha elvéted - nem is magát a lépést, hanem azt, hogy mi jön eztán -, rajzfilmfigura módjára próbálsz visszailleszkedni a képbe. Utálok rajzfilmfigurás lenni.

De a kedves kollegina csak nyaggatott és nyaggatott, és egy Mikulás-stepre már nem mondhattam nemet. Az a nagy helyzet, hogy Edonak igaza lett. Minden megtanulható.

Ezek után jövök egy beismeréssel: a koreografált órákban alapvetően nincsen semmi hiba. Sőt, bennem sincsen. Néhány évente eljátszom, hogy elmegyek valami koreográfiára épülő órára, ötven percet nyüstölöm magam a lépések és a sorrend begyakorlásával, az ötvenötödikben (szinte) hibátlanul végigcsinálom az egészet, aztán hazamegyek pár évre. Pedig néhányszor vissza kellene űznöm magamat, akár csak 2-3 alkalommal, amíg az alaplépések rutinná válnak, és ha már nem kell a lépésekre és a sorrendre figyelni, csak a sorrendre, az kifejezetten könnyítene a dolgon.

Ami még könnyít, az a jó oktató, aki nem a saját örömére ugrál a stepről le - stepre fel, hanem a zene mellett is jól hallhatóan, plusz ágyúsüketeknek kéz-jelbeszéddel megspékelve minden egyes lépést (de tényleg minden egyes lépést!) végigvezényel. És ismételtet, és gyakoroltat, repetitio est mater studiorum.

A 26. percben Edo rettentőn megörült, amikor két lépést végre hibátlanul összekötöttem. Épp akkortájt azt gondoltam, te jó ég, ez a legeslegbonyolultabb koreográfia, amivel valaha dolgom volt, kizárt, hogy valaha meglegyen. És az ötvenedik percre, jelentem, megvolt. 

Mielőtt mindenki rohanna stepórára, hogy háháhá, Szöszkeboszinak összejött, akkor nekem is  :) - el kell ismernem, hogy a lelkemmel ez az egész még mindig nincsen összhangban. A "csakazértis megmutatom, küzdök, meglesz ez" típusú embereknek való ez a műfaj: akik minden óra elején hajlandók úgy odaállni, hogy oké, té null időpontban megint visszamegyek zöldfülűnek, csak azért, hogy meglepjenek valami újonnan megtanulandóval a következő fél órában, aztán gyakorlok egy kis elmebajnokságot, és té egy időpontban mindenért kárpótol a fejemben villogó "megcsináltam!" neonfelirat. Én jobb szeretem minden időpillanatban azt érezni, hogy borzasztóan fogom, mi történik. Nem vagyunk egyformák.

Hogy a lelkiek mellett a fizikai vetületről is ejtsek pár szót: az edzés dinamikus, de nem túl magas pulzustartományban dolgoztunk, állóképesség fejlesztésére tökéletesen alkalmas (átlag pulzus: 153, felhasznált kcal: 606). Az is bepróbálhatja, akinek a fizikai kapacitása gyengébb lábakon áll, mert ideális esetben az óra a kezdőket és a haladókat is kiszolgálja, azaz mindig van egy "könnyebb" (és tegyük hozzá: koreográfiailag egyszerűbb) szint, meg egy profibb. Azért sem árt hamar letudni a rutin-beidegződős köröket, mert utána lehetünk képesek igazán odafigyelni a mozdulatokra: milyen magasra húzzuk a térdet, hol tartjuk az egyensúlyi pontot, milyen karmozdulatokkal tornázzuk még feljebb a pulzust... Ugrálósnak szerencsére nem volt túl ugrálós (inkább siklottunk-léptünk-térdet emeltünk), bár úgy sejtem, ez is oktatófüggő, mert állítólag az aerobik műfaj is megújulóban. 

Az egy kirívó volt számomra (igen, fixa ideám): a lenyújtás. Remélem, egy nap minden aerobik és állóképességi és táncos oktató eljut odáig, hogy örülünk az ugrának, jó dolog dögösen mozogni, sok mindent megteszünk a feszes fenékért, de az óra végén ne sajnáljuk azt a néhány percet a tisztességes nyújtástól. És meséljük el az izomlázzal dicsekvő vendégnek is, hogy nem az a jó, ha fáj.

Ez a zene lett (volna) a diadalmenetem a végén, na de majd legközelebb, pedig az én kedvemért nyomtuk erre a finálét:

Az index.hu lehozott egy felmérést arról, hogy mivel töltjük %-os arányban a szabadidőnket. Keveset olvasunk, de még kevesebbet sportolunk, ellenben a bazinagy kék sáv a tévézés. (Oké, a minta azt hiszem nem reprezentatív, és az 5 kategória, amit beszédes névvel megalkottak, a "szabadidő eltöltésének igénye" mentén jött létre. De akkor is... na.)

A narancs kis izé a sport. Az első (totál) oszlopban 2% (újra: ekkora részt hasít ki a szabadidőnk - nem szumma időnk - eltöltéséből), aztán 2%, 3% és 5%. A kötögető nagymamák és a depriváltak nem sportolnak. 

Azért bennem megint megerősítést nyert, hogy a sportolás nem pénzkérdés, nem időkérdés, hanem igény kérdése.

Úgy sejtem, szinte mindenki találkozott már legalább egy olyan telesoppos hirdetéssel, hogy csatolj fel egy övet, és tévézés közben, a bősz semmittevés mellékhatásaként kockahasad lesz. A hirdetések olyan szavakkal dobálóznak, mint elektromos izomstimuláció... Jó tudományosan hangzik, mi? Én pedig még tromfolni is tudom: neuromuszkuláris izomstimuláció. Ami ugyanaz, csak gondolom, ez már túl sok lenne az egyszeri hasizomöv célközönségnek. Azért megmagyarázom, mi ez, de előbb egy kicsit visszaugrunk az anatómiai alapokhoz.

Ha csinálunk valamit, bármit, felmegyünk a lépcsőn, megemeljük a gyereket, futunk a busz után, azt mondjuk: dolgozik az izom. De mit is jelent ez biológiaiul? A mozdulatok többségénél jól elkülöníthető egy-két izomköteg, ami a terhelés hatására megfeszül és erőt fejt ki. Azonban ha ekkor belezoomolunk az izom belsejébe, ott gyakorlatilag az egyes izomrostok húzódnak össze, ennek az izomösszehúzódásnak avagy kontrakciónak a létrejöttéhez pedig energiára van szükség. Igen, ez az az energia, amit "elégetünk", "felhasználunk" "ég a zsír" és egyéb kifejezésekkel írunk le, miközben a sportolás során a tápanyagok által bevitt kalóriáktól megszabadulunk. [Aki ennek a háromféle biokémiai módjára is kíváncsi, ezen kommentemben elmerülhet a részletekben.]

A sok kis izomrost-összehúzódás adja ki a teljes izom munkáját. Legyen szó akár hétköznapi tevékenységről, helyváltoztatásról, sportról, bármilyen mozdulatról, az agyunk érzékeli a terhelést, a megoldandó feladatot (pl.: húzza a gyerek a karomat, dolgozzon a bicepsz, hogy ne essen le a földre, hanem megtartsam), és az idegrendszeren keresztül kiadja az ukázt, a megfelelő helyen bekapcsolja a biokémiai folyamatokat, és voilá. Ezt hívjuk neuromuszkuláris folyamatnak, vagyis az idegrendszer és az izmok kapcsolatának.

Összegezve: amikor sportolunk, azaz egy inger érkezik, és az izmainknak valamiféle feladata akad, az idegrendszer mint valami hatalmas processzor lebonyolítja a teljes komplex folyamatot, aminek a legszubatomibb összetevője az a bizonyos izomösszehúzódás.

Persze, meg is lepődnénk, ha az emberiség nem próbálna meg itt-ott belenyúlni a természet dolgába. A hidegháború éveiben az amerikai versenysportolók és olimpikonok edzettek kétezerrel, talán épp triatlont futottak a Sziklás-hegység meredélyein, és fel sem merült bennük, hogy a szovjet kollégák a kellemes hegyi levegő helyett valami pincében ülnek, elektródákkal a testükön. Pedig.

A naiv amcsik persze minderre akkor csodálkoztak rá, amikor egy disszidáns szovjet prof az ötvenes években előjött a farbával: hogy az izomrostot nem csupán a hagyományos biokémiai úton lehet ingerelni, hanem a fizika által kínált megoldásokkal is. Ez volt az elektromos izomstimuláció, azaz EMS első gyakorlati használata. (Avagy neuromuszkuláris izomstimuláció, NMES, ami ugyanaz.)

Ne legyünk előítéletesek, az EMS-nek ma már számos hasznosítási területe van. Mindenekelőtt a fizikoterápiában például, amikor egy betegség vagy műtét után az izom még nem reagál megfelelően a központi idegrendszer által osztott ingerekre, és gyakorlatilag egy sokkal közvetlenebb ingerrel próbálják meg összehúzódásra bírni, illetve a helyi vérkeringés élénkítésére is alkalmas (pl. trombózisveszély esetén). Azonban a derék professzor óta vita tárgyát képezi az EMS használata (illetve inkább vélt és valós eredményei) a sportban.

Abban mindenki egyetért, hogy az EMS önmagában toszt sem ér. Ennek elsődleges oka az, hogy az EMS erősen lokális hatást fejt ki, azaz adott stimulált izomcsoportok fejlesztésére előnyös hatása van (kvázi a mesterséges ingerek "többet kihoznak" az izomból, és például az izomrostok keresztmetszete megnő, azaz esztétikailag szebb és nagyobb lesz). Az, hogy valóban ennyivel erősebb is lesz-e az izom, már nem annyira biztos. De a versenysportolóknál is csupán kiegészítő hatásként alkalmazzák a becsvágyó edzők, hiszen a sport összes többi élettani hozadékát produkálni képtelenség egy kis fizikai ingerrel. A keringés javítása, az állóképesség és erőnlét fejlesztése, az anyagcsere optimalizálása, a teljes szervezet működési hatékonyságának növelése: csakis és kizárólag a komplex életmód- és sportprogramok által lehetséges - ebben még a pro és kontra EMS-esek is egyetértenek.

Ja, és ami a hasizom-övet illeti. (Már azon túl, hogy használója a tespedés által egyik fent leírt élettani előnyt sem élvezheti, mert az a sport sajátja.) A reklámokban mélyen hallgatnak róla, de a fent leírt izomstimulációs hatások ismeretében gondolom már nem lepődünk meg, hogy az öv (már ha valóban EMS elvén működik, és nem így akarnak a kis kínaiak egyenként lyukat égetni a gaz imperialisták hasába) a hashájat bizony nem tünteti el. Az izomtónust akár növelheti is (ha valóban megfelelő technikai kialakítással bír), de a zsírtartalékok nem attól tűnnek el, hogy az izmok helyi kontrakciós ingert kapnak. Szóval, a "könnyebbik" megoldás illúziója legfeljebb sokba kerül, aztán a csalódott fogyasztó elteheti a komód homár-fiókjába a többi kacat mellé.

Homoki Róza kedvéért íme egy illusztrációja az EMS öv nélkül elérhető hasizomnak. Kattintásra ott a gazdája is.

Noémi meghívott ebbe a karácsonyi kívánságos mémbe [mém: olyan kifejezést vagy fogalmat takar, ami divatszerűen terjed embertől emberig az interneten - by wikipedia]. Az ilyenekkel folyton kínban vagyok, egyszer botlottam bele egy hasonlóba facebookon, vagy egy hétig gyűjtöttem az aktuális összeírandókat.  Dehát az ellenállhatatlan kedves meghívás arról szól, hogy nem lehet ellenállni. Update: Kettő kedves meghívás, köszönöm Kameo, pláne. Szóval, azt hiszem, a szabályok felsorolásával kezdem, az a könnyebbik fele:

1. Add tovább a listaírós feladatot további hét bloggernek.
2. Linkeld be őket.
3. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
4. Írd meg a karácsonyi kívánságlistádat.
5. Küldd el a listát a Karácsonyi ajándéklistára azaz a radmila.morgan kukac gmail.com címre.
6. Szurkolj, hogy teljesüljenek a kívánságaid.
7. Legyen boldog karácsonyod :)

Nos, a listám. (Nehéz, nehéz, nehéz.)

- ÖÖÖöööööö. World peace!

- Hmmm, world peace?!

- Na jó. Szeretnék egy új snowboardos kabit és snowboardos nadrágot, de bazidrága, úgyhogy úgyis én veszem meg magamnak. Remélem, ez is számít a listába.

- Szeretnék egy androidos működő Nokia okostelefont. (Ez így halmozott önellentmondás, tudom. De egy kütyünek mindig lennie kell wishlistben.)

- Sok-sok-sok-sok évadot még a Chuck-ból. (Nem DVD-n, hanem on air.)

- Anthon Berget, de nem sokat, mert még megromlik :) Málnás-narancslikőröset még sosem ettem.

- Azt a napkollektoros kulipintyót a Sagres-i öböl felett Algarveban. (Összedobni? Valaki?)

- Szabadidőt, hogy végére jussak (hah! na jó, elég a közepére is...) a temérdek bespájzolt elolvasnivaló könyvnek. (Mondjuk, ezt joggal remélhetem a karácsonytól, mert két ünnep között semmitteszek - remélem.)

- Cuki vékony tokot a netbooknak. Ha van benne kis rózsaszín is, az nem hátrány.

- Boldogságot, egészséget. Jó fej barátokat, elviselhető rokonokat, függővé tett Pilatesező vendégeket, korrekt üzletfeleket. Mindezeket, ha lehet, szavatossági lejárat nélkül, köszi.

- Update: Hű, majdnem kifelejtettem. Egy új blogdizájnt. Nem kell az idei karácsonyra, elég  lesz az új évben is :)

A Hetek Akiket Meghívnék, ha még ugyan nem jutott el hozzájuk (ha igen, akkor is): lilakávé, Kriszti, Lucia, Agnus; valamint Dia, Zsuzsa (hátha visszahozza az ihletüket, drukkolok...), és Annalight (tiszteletbeli hetedik, mert tudom, hogy beelőztek, de akkoris).  

Ezt megint a Life&Style-nak írtam, és talán épp stílusos a minapi Időhiány és/vagy lustaság boncolgatós poszt után leközölni itt is.

A szorgos-dolgos mindennapokban a mozgás legkeményebb ellendrukkere az időhiány. Ha valakiben megszületett a szilárd(nak hitt) elhatározás, hogy sportolni márpedig kell, a következő kihívás rendszerint nem a térdig lógó nyelv formájában, hanem a határidőnapló képében jelentkezik. Íme, néhány tipp, hogy könnyebben gyökeret verjenek a mozgásra szánt alkalmak a heti beosztásunkban.

0, azaz mindennek az origója: Beszélgessünk el önmagunkkal!
Talán meglepő és mulatságos húzás első pontként, de kezdjük ezzel, jó? A “nincs időm” a leggyakoribb kifogások egyike. Legalább önmagunknak, suttyomban, de őszintén, valljuk be: az a kevés szabadidő tényleg olyan kevés? Nem lehet, hogy esetleg csapnivaló a szervezési képességünk, avagy mágikus módon húz a fotel az esti műsor közeledtével? Ha magunkat becsapjuk, nem megyünk semmire: a változtatáshoz szembe kell nézni saját gyengeségeinkkel. Tisztázzuk: a látens lusták, avagy a szétesettek csoportját gyarapítjuk?

1. A látens lustáknak: vigyünk bele rendszert!
Ezen klán tagjainak a fitness dvd és az uszodabérlet a biztos bukást hordozza magában. Az első alkalmat még átitatja a lelkesedés, a másikat a kötelességtudat, a harmadik már meginog a fáradtságérzeten, a negyedik alkalom pedig úgy ahogy van, elmarad. Ha tudjuk, hogy nincs elég önfegyelmünk, vessük be magunk ellen a motiváció ostorát! Keressünk olyan sportot, ami “tanfolyam” jelleggel blokkokban van meghirdetve. Nézzük ki azt az órát, ami egy héten többször is ugyanazon (természetesen általunk tartható) időpontban kezdődik. Menjünk el ahhoz az ismerős edzőhöz, akihez már féltucatszor elígérkeztünk. Ezeket a későbbiekben mind “ciki” lesz kihagyni. Szemérmetlenül használjunk ki bármit, ami külső tényezőként megerősít bennünket abban, hogy tényleg elindulunk, amikor annak ideje van.

2. A szétesetteknek: keressük a rugalmas megoldásokat!
Aki elegendő önfegyelemmel rendelkezik, de az élete egy merő rendszertelen rohanás, ne is próbáljon aerobikra járni, mert csak folyamatos bosszúság éri, ha már háromnegyed hétkor konstatálja, hogy ma is lekéste a hét órási kezdést. Számtalan olyan lehetőség van, ami a nap 24 órájában (vagy közel annyiban) a rendelkezésünkre áll. Állandóan (avagy hosszan) nyitva tartó fitnesztermek, uszoda, futás, biciklizés: a lényeg, hogy olyan mozgást válasszunk, ami szinte bármikor elérhető.

3. Szervezzünk páros vagy csoportos alkalmakat!
Tenisz, squash, tollaslabda, pingpong, tánc, sőt, igazán bevállalósaknak a csapatsportok: a kávézóba/pubba beülős baráti összejövetelek helyett tegyük át a helyszínt valami extrémebb környezetbe, és hagyjuk, hogy a társaság és a lendület magával rántson. (Nyugalom, ez a javaslat csak addig tűnik furcsának, míg be nem dobjuk az ötletet a következő rég nem látott ismerősnek, aki majd kapva kap az alkalmon...)

4. Hagyjuk el a járműveket!
Autó és tömegközlekedés helyett válasszuk azt, ami megmozgat! Ne feltétlenül kiskosztümben üljünk biciklire – lehet, hogy a főnök kevéssé kultiválná -, de amikor lehetőség adódik, inkább pattanjunk nyeregbe, vagy szálljunk le 3 megállóval előbb és sétáljunk hazáig.

5. Ne bonyolítsuk túl a választást!
Ha edzőteremben keressük a megoldást, ám időszűkében vagyunk, tegyünk le a “legmenőbb / szaunás-jacuzzis / Jucika is odajár” referenciájú, ámde távoli intézményről. A felesleges ingázás hamar megöli a lelkesedést: keressünk a munkahelyünk vagy az otthonunk közelében egy kellemes hangulatú, tisztességesen felszerelt, változatos órákkal teli termet. Olyat, ami tényleg “útba esik jövet-menet”, és nem a dugóból fordulunk vissza bosszankodva.

6. Ne szégyelljünk segítséget kérni!
Kisgyerekeseknél gyakori probléma, hogy - tán anyunak még ideje is lenne elugrani, ha nagyon akarna, de - kire hagyja a törpét? Először is, anyának tudatosítani kell a környezetében, hogy attól, hogy szeretne mozogni, nem léha némber, hanem mindenkinek jobb lesz az élete egy kiegyensúlyozott párral, anyával. Márpedig az a heti pár óra, amit önmagára szán, a “gyerekszolgálat” mellett jár a háztartás hősnőjének. Amíg a nagyszülők sétálgatnak az unokával, vagy a kispapa fűzi szorosabbra a köteléket az utóddal, anyuka jól megérdemelten gondot fordíthat testére-lelkére. Ha a közvetlen környezet végképp nem tud segíteni, érdemes utánanézni, mely termek kínálnak gyerekfelügyeletet, ez általában 1 éves kortól vehető igénybe.

7. Legyen együtt a család!
A legkézenfekvőbb módszer, ha nem elszakadunk a párunktól, családunktól, saját sportos útjainkat járván, hanem megkeressük azt a mozgásformát, amelynek örömében valamennyien osztozni tudunk. A “minőségi együtt töltött idő” a párkapcsolatnak és családi dinamikának egyaránt jót tesz, és nem elhanyagolható mellékhatása, hogy minden résztvevő számára – legyen az nyiladozó értelmű kisgyermek, vagy a sporttól ódzkodó felnőtt -  az élet örömteli szerves részévé teszi a mozgást.

Közhelyszámba megy, de igaz: arra van időnk, amire szánunk. Ám a fenti tanácsok segítségével azok is felfedezhetik a rejtett tartalék időket, akik túl könnyedén söprik tova a sportolás mellett felsorolt érveket az időhiány mint adu ász meglengetésével. Ha pedig már megszerettünk egy kiválasztott mozgásformát, higgyük el, minden követ meg fogunk mozgatni, hogy hozzájussunk a heti betevőhöz belőle: csak az első lépéseket megtenni nehéz.

Mire hazaértem a HúzósHétfő másfél órás menetéről, rájöttem, hogy elfáradtam azért. A csoportomnak riszpekt! :) Innen is üzenem, hogy csudajók voltatok.

Közben még szerettem volna megosztani kettőt, az egyik, hogy Kameo a múlt heti első Pilates óráról emlékezett meg Post-Pilates postban emitt: http://mrsbur.wordpress.com/2010/11/28/post-pilates/

És Noémi, aki nem nálam kezdte a Pilatest, de remélem, a motivációban az érdem legalább kisujjkörömvégnyit az enyém, emitt vall arról, hogy lett az esztelen csakazértsem ellenérzéséből rajongás: http://edzeseim.wordpress.com/2010/11/25/vallomas/

Nézzétek el nekem, imádok bezzegelni a Pilatesről. Főleg, ha mások írnak róla szépeket.

Már régebben megtaláltam a webbeteg.hu oldalon egy kutatócég idei őszi felmérését arról, hogy miért nem sportolunk. (Mármint nem mi, hanem úgy általában a nép itt kis hazánkban.) Mondjuk előrebocsátom, hogy gyanús nekem ez az anyag, mert azzal indít, hogy a megkérdezettek 40%-a nem mozog rendszeresen - holott az eddigi legmérvadóbb kutatás a témában a KSH 2000. évi Életmód és Időmérleg kutatása, ami szerint a lakosság 73%-a nem sportol egyáltalán. Kötve hiszem, hogy egy évtized alatt ledolgoztunk volna ennyi lemaradást... de most mindenkit megkímélek a mintavételi eszmefuttatásoktól, nézzük a friss anyagot.)

Szóval, a felmérés annyiban többet ad, mint a KSH, hogy megkérdezte a népet, hogy miért nem sportol. 18 és 35 év közöttiek kedvenc válasza (42-43%-os arányban) a nincs időm. (Boldog egyetemistaévek... kackac.) A 35-45 év közöttiek 57%-ának nincs ideje. Mondjuk, a zegyetemisták legalább önkritikával rendelkeznek, mert 23%-uk kifogása a "lusta vagyok". 35 évig bezárólag csupán ("nem-nem-én-nem-vagyok-lusta") 7% vallja be a frankót.

Ami még vicces szerintem, az az, hogy a budapestiek nem egészen negyede hivatkozik az időhiányra, míg a megyeszékhelyek, városok lakóinak több mint egyharmadának okoz ez gondot. Tényleg senki vidéken élő ne vegye a szívére, de ez csak alátámasztja a tapasztalataimat arról, hogy a fővárosiaknak valahogy - dacára a sok közlekedéssel töltött időnek pl. - nem akkora ügy a time-management, míg a vidékiek, ha már elintéznek munka után 2 dolgot 3 km-en belül, akkor teljesen betáblázottnak érzik magukat. :)

Sajnos olyan opció nem volt a válaszlehetőségek között, hogy "mert drága",  anno is hiányoltam már ezt, amikor mélyre túrtam a témában.

Ti hogy érzitek? Aki lusta, lusta; vagy valóban lehetetlenség heti 168 órából megoldani mondjuk hármat vagy négyet?

A plusz jó hír viszont, hogy úgy tűnik, a kerékpározók, futók és edzőtermezők ritkán állnak meg a heti egynél. Tegyük hozzá, a kerékpár itt vélelmezhetően mint közlekedési eszköz is szerepel. A tanulmány arra sajnos nem tér ki, hogy melyek a legalkalmibban végzett / mozgástól eltérítő sportok. Pedig engem érdekelne.

Arról azért megemlékeznék, hogy a KSH szerinti anno legnépszerűbb sportok a torna-kondicionáló torna (28%), kerékpár (20%), úszás (14%), futball (egymillió focista országa), horgászat, testépítés (futottak még...). Viszont a legjómódúbbak sportjai (voltak) a torna mellett a tenisz, vízisportok, küzdősportok, futás, vadászat. Érdekes lenne erről egy újabb eredmény, hiszen az utóbbi években megfigyelhető, hogy egyre több, régen "drága" sport elérhető szélesebb tömegeknek, de ezekről már tényleg csak találgathatunk.

Na és akkor nyomkodjuk a gombot, emberek. Ha nem sportolsz (bár ilyen olvasóból kevés van), vallj színt. Ha igen, gondolj jó erősen valakire a környezetedből, aki nem sportol, és nyomj a nevében.

Kivételesen több válasz is pipálható, mert úgy teszünk, mintha elnézők lennénk az ügyben :)