Minden sikeres férfi mögött áll egy asszony: Clara

Joe bácsi 43 éves volt, amikor a vén kontinenst elhagyva kihajózott az Újvilágba. A hajón találkozott egy csendes, visszahúzódó óvónővel, aki ízületi gyulladással küszködött: Josephünk igazi gentlemanként azonnal felajánlotta szolgálatait, minek következtében Clara köszvénye hamar megszűnt, és egy életre szóló szövetség kezdődött.

Clara (eredeti német írásmódban: Anna Klara) Joseph-fel egyidős volt, mondhatni nem épp friss hús, és 35 dollárral a zsebében érkezett meg New York-ba. Hogy mi történt ezek után, jórészt ködbe vész, mindenesetre Joseph és Clara New York-ban már együtt nyitotta meg első mozgásstúdióját. Bár szinte mindenütt evidenciaként kezelik házasságukat, valószínűleg nem házasodtak össze - erre utal legalábbis, hogy 7 illetve 12 évvel találkozásuk után hivatalos dokumentumokon nem házasnak jelentik be magukat, sőt, Joseph második felesége még élt (bár Németországban) évekkel az ominózus hajóutat követően. Papírral vagy anélkül, felettébb valószínűtlen pár voltak: Joe küzdősportokon edzett karizmatikus férfi, excentrikus és domináns fellépéssel, míg az exóvónő és exápolónő Clara igazi finom, háttérben maradó személyiség. A következő negyven évet kéz a kézben a Contrology-nak szentelték, Clara maga is jelentősen kivette a részét a módszer kifejlesztéséből. Ha lehet hinni a korabeli véleményeknek, Joe volt kettőjük közül a kiképzőtiszt stílusú instruktor, és Clara a jobb tanár, aki hihetetlen tehetséggel megáldva, a gyakorlatokat kifejező képzelettársításokkal hozta közelebb a vendégekhez (a Pilates gyakorlatainak színes elnevezéseit is többségében neki köszönhetjük). 
 
Gyermekük nem lévén legközelebbi hozzátartozójuk Joe unokahúga, Mary szállt még be a "családi bizniszbe", és vitte tovább nagybátyja módszerét - ma, közel a 90-hez is aktívan tanít.
 
Na de vissza Clarához: elképesztően kevés fotó maradt fenn róla, a pozőr Joe bácsit hagyta előtérbe kerülni, míg ő maximum mellette, a stúdióban serénykedve került a képekre. A rossz nyelvek szerint Joe nem vetette meg az italt, cigarettát és a nőket (nesze neked egészséges életmód) - tény, hogy stúdiójuk mindig tele volt fiatal, dekoratív táncoslányokkal és hamvas tanítványok egész sora rajongta körül az idősen is görög atlétatestű mestert: ám Clara okos asszonyént nem hagyta felügyelet nélkül az urát, diszkréten meghúzódva, de mindig jelen volt a háttérben. Vagy épp becsukta a szemét, ha kellett, ki tudja.
 
Négy évtizednyi kapcsolat és közös munka után Joseph 1967-ben elköltözött az égi Pilates mezőkre, Clara pedig átvette a stúdió vezetését. Az egyedül töltött 10 évben pedig "még" annyit tett, hogy a közismertség útjára bocsátotta a Pilates módszert - egy tehetséges táncos-koreográfus celebritás az ő biztatására nyitott stúdiót Los Angelesben, így megnyílt az út a hollywoodi sztárgyár meghódítása felé. És a sztárok már akkor is véleményvezérek voltak a javából...
 

Bár a közérthetőre higított újságcikkek javarészt Joseph Pilatest jelölik meg a módszer atyjaként, a szakma szinte kivétel nélkül Joseph és Clara Pilates munkássága eredményeként tartja számon ezt a mozgásformát. Mi többet kívánhat egy nő, aki szívvel-lélekkel támogatja választottja céljait, jóban-rosszban, egészségben-betegségben, rejtélyes módon papírral vagy anélkül. Ami számít, az ez:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:

 

2010.05.27. 22:30 - Szöszkeboszi

Címkék: gossip joe pilates

komment



süti beállítások módosítása