A karizma, a karizom, meg Scooby
Jó, ha az embert lelkesíti a mozgás. Jó, ha elmerül a saját kis világában, és fizikai erőfeszítések közepette bekartotékolja a fejében zajló gondolathalmazokat, meg feldolgozza a stresszt, meg megtalálja a választ az Élet Nagy Kérdéseire (ami amúgy 42, de vannak, akik ezen még töprengenek).
De ennél alkalmasint jobb, ha társas életet él, és közben nem a mozgás traszcendens élménye, hanem valami egzakt cél hajtja. Avagy fordítva, a célt hajtja. Amely nevezetesen egy 4 cm átmérőjű, kétgrammos gumilabda, ami placcsan a falon, és ez a hanghatás angolul úgy hangzik, hogy squash.
Szóval, squasholni, magyarul (kissé pontatlan nevén) fallabdázni klassz dolog. Én azért szeretem, mert amennyire untat a futás maga, épp annyira motivál az, ha a futásnak valami konkrét értelme van: megmutatni, hogy elérem a labdát, visszaadom, kikotrom a sarokból, lendületből beleszállok, még akkor is, ha úgy nézek ki közben időnként, mint egy rajzfilmfigura.
Közben lehet beszélgetésnek nem nevezhető egy-két tőmondatos kommunikációt folytatni a másik rajzfilmfigurával, ami szívet melengető, mert kicsit jelzed, hogy azért lélekben osztoztok az élményen. És minden erőfeszítésed, hogy bedobd az összes karizmod az ő lélekszakadtából futtatása érdekében, csupán a barátság és a kölcsönös tisztelet jele.
Természetesen a játszma célja az, hogy Shaggy az ellenfél a falhoz ütött labdát ne tudja visszaadni, és ennek érdekében minden fizikai és mentális erőforrást mozgósítani kell: comb- és farizmokat, karizmokat, derekat, és leginkább a Lankadatlan Figyelmet, mert egy ilyen pici és gyors labda egy ekkora pályán igencsak trükkös tud lenni. No meg, egy idő után nem árt, ha megtalálod a réseket a másik technikájában - főleg igaz ez akkor, ha férfi és nő vesz részt a nemek harcában, mert azonos feltételek esetén az esélyek nem épp egyenlőek.
Erő. Gyorsaság. Agy. És mi kell még? Testkoordináció. Tegnap este legalább háromszor vettem fel ehhez erősen hasonlító pózt:
És egyszer úgy sikerült leülnöm, mint aki épp elfáradt egy Tripla Axel kellős közepén. De akkor már tényleg csak a sejtjeim tartottak össze.
Szóval, squasholni remek, mert lendületbe hoz, mert nem egyedül dacolsz az elemekkel, mert felnyitod a nem létező energiaraktáraidat, mert összpontosításra nevel: csupa hasznos és élvezetes dolog. Kis trivia a végére: a squash - és minden más, ütőből és falhoz csapkodott labdából álló játék - ősét ki más találta volna fel, mint a tizennegyedik századi szerzetesek, azért tudtak élni, borok, sajtok, squash - nem is volt annyira sötét az a középkor.
Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:
