Pilates blog

A centik, kilók és tricepsz-kerületek után most essék szó egy jóval megfoghatatlanabb kategóriáról. Arról, amelyben a Pilates igazán csodákra képes: a balansz. Bár van sok-sok klassz mozgásforma, amik átmozgatnak, meg fogyasztanak, meg izmosítanak, meg keringetik a csít, de a Pilates az az Egy Mozgás Mind Felett, ami ebben a nem túl egzakt kategóriában mindent üt. (A címben egyensúlyt és szimmetriát emlegetek - a dupla fordítás oka, hogy eredetiben az angol "balance" kifejezés pontosabban lefedi mindkét jelenséget, amit értünk alatta.)

Az egyensúlyérzék az a képességünk, amit gyermekként még önkéntelenül fejlesztünk - létezik olyasvalaki, aki ne ment volna végig egy keskeny fal tetején, vagy futott át brahiból a libikókán? -, majd szépen évtizedekre elfeledkezünk róla, időskorban pedig rohamtempóban kifogyhatunk belőle, ha nem vigyázunk. Az egyensúlyérzék tesztje borzasztó egyszerű: csukd be a szemed, és állj fél lábon. (Ekkor vizuális és fizikai kapaszkodók híján a belső fül átveszi az irányítást.) Ha kevesebb mint 15 másodpercig bírod eldőlés nélkül, komoly egyensúlyzavaraid vannak. Ha 30 másodpercnél tovább, akkor az egyensúlyod a kívánatos állapotban van. A Pilatesben számos olyan gyakorlattal találkozhatunk - állásban végrehajtva, avagy labdák segítségével -, amelyekkel az egyensúlyérzék fejleszthető.

 Neki speciel megy...

A szimmetria úgy vész el az évtizedek alatt testünkből, hogy szinte tudatában sem vagyunk. Elkezdünk bal vagy jobb kézzel nyúlni a zenélős játék után, majd kialakulnak a mindennapos rutinok, hogy melyik oldalon hordjuk az iskolatáskát, melyik karunk bírja el jobban a bevásárlózacsit, melyik vállunkhoz szorítjuk a telefonkagylót, ha nincs szabad kezünk... A napi használatban ezek a beidegződések alakítják aztán (különbözőképpen) testünk két oldalán az izmok erejét, a csontok deformálódását, az ízületek igénybe vételét - és már fiatal felnőttként egy úgynevezett "kiegyensúlyozatlan állapotba" kerülünk. Ez meglátszik a testtartáson, a végtagok formáján, meg azon, hogy melyik csípőízület kattog hamarabb... és a sort folytathatnánk napestig. Kevés olyan mozgás van, ami képes ennek a "kiegyensúlyozatlan állapotnak" a továbbromlását megakadályozni, és az eddigi károkat a lehetőségekhez mérten visszafordítani. A Pilates ilyen.

A balanszra nincsen megfelelő SI mértékegység, az egyszeri ember a mindennapokban nem  konkrétan azt veszi észre, hogy vacakabb az egyensúlyérzéke, vagy nélkülözi a szimmetriát a testfelépítése, testhasználata... a közérzeti zavart, a fájdalmakat, a kényelmetlen állapotot érzékeli csupán: és aztán a Pilatesnek köszönhetően az ugrásszerű javulást az életminőségben - nem csak fizikai szinten.

Ahogy Joe Pilates írta anno: "A test jólléte, az elme nyugalma és a lélek békéje megfizethetetlen annak, aki mindezeket magáénak tudja, [a Pilates módszer által] a kiegyensúlyozott test, elme és lélek egyedi szentháromsága megvalósítható."

Az edzőtermek általános megítélése a kívülállók szemében eléggé egyoldalú: ott gyúrják ki magukat a kétajtós szekrények, akik isszák a fehérjeturmixokat, rosszabb esetben nyomják a kokszot, a hely több tonnányi súlyzótól hemzseg, meg gyanús kinézetű kínzóeszközöktől, pont. A testépítők fellegvára, akik az odavetődő fehér embert vagy kinézik onnan, vagy elkapják és amúgy jackbaueresen szétharapják az artériáját.

Az a nagy helyzet, hogy a testépítők alig néhány százalékát teszik ki az edzőtermek közönségének. Az odajárók jelentős része - főleg a női nem képviseletében - a kardiogépek segítségével igyekszik lejjebb adni a zsírtartalékokból: és ezzel remélem érzékeltettem, hogy a tetőtől talpig Adidasban segget domborító plázacica milliomosszeretők hada sem tárul a szemünk elé, bármennyire is ettől retteg / erre vágyik az egyszeri látogató (a megfelelő aláhúzandó). De mai témánk nem a kardió. Hanem

az izomépítés.

Bármennyire is döbbenetes, az edzőtermet látogatók jelentős része az ott fellelhető eszközöket arra használja, hogy csoffadások helyett valamiféle izmot rakjon magára. Miután az ipari forradalom óta az össztársadalom szintjén megcsappant a mindennapos tevékenységben a tehercipelés mint olyan - például nem építünk katedrálisokat, nem járunk hónapokig aratni, nem dagasztjuk szombatonként a kenyeret/kalácsot (fúú erről tudnék mesélni, a múltkor bekrepált a kézimixer) - az izomzatunk igénybevétele nem áll épp a helyzet magaslatán. Márpedig, az egészséges emberi test izmos és hajlékony. Izom pedig nem terem az irodaszéken, sem a csodafogyasztóteák révén, sőt a dugóban kuplungolástól sem. Izomszerűség helyett akkor képződik izom, ha valamiféle terhelés hatására a keresztmetszete növekszik.

És már a lovagi torna sem menő, pedig az volt aztán az erőfitogtatás a javából, lám a középkori body builderek.
 

A teher lehet elsősorban a saját súlyunk. A saját súllyal történő erősítésre rengeteg sportág épül, fitness- és szabadidős sportok egyaránt. Ezek tökjók, csak arról nem szabad megfeledkezni, hogy ezen sportok többsége bizonyos izomcsoportokat helyez előtérbe, így lesz például a futóknak izmos lába meg jó feneke, a hasizma meg elhanyagolható.

Az edzőtermek felszerelései azért hasznosak, mert a saját súly kihívásait fokozhatjuk még tovább. Egyrészt, mindenféle izomcsoportra megtalálható a megfelelő erősítő gép, melyeken a terhelés állítható. (Egy sziklamászó például nem nagyon válogathatja meg, hogy a saját testsúlyánál kevesebbet szeretne-e felhúzni a párkányon, ugye...) Valamint rendelkezésre állnak még ún. szabad súlyok: azaz a súlyzók, rudak, tárcsák tömkelege. Mindkét típusnak, a gépeknek és a súlyzóknak is megvan az előnye és a hátránya, a megfelelő használati módja, és fontos kelléke az edző, aki segít a helyes beállítások elsajátításában és az edzésterv kidolgozásában.

Merthogy a súlyzós edzéstől való idegenkedés örök érve: "nem akarok én akkora izmokat" (pasik), meg "nem akarok nagydarab lenni" (nők). Anatómia és fizika, kedves olvasóim. Az, hogy milyen márványtestet faragunk magunknak, számos tényezőtől függ. Kezdetnek rögtön az edzések gyakoriságától (heti két teremlátogatásból fatális véletlen folytán sem lesz senkiből Schwarzenegger), és attól, hogy mekkora súlyokkal és milyen ismétlésszámmal végezzük a gyakorlatokat (nagyon leegyszerűsítve: kis ismétlésszám irtónehéz súlyokkal kreálja a muszklikat, a sok sorozat kisebb súlyokkal nem). És ekkor még nem tettem említést arról, hogy más-más izmok különböző mértékben hajlamosak erősödni (gondolom evidens, hogy a felkar izmai és a combizmok nagyon készségesek), és hogy a végeredmény kimenetele még nagyban függ a tápanyag-bevitel mennyiségétől és összetételétől is. (Példának okáért fehérje nélkül nem épül az izomrost.)

Összegezve: különböző sportokat űzni jó, de azért, hogy tényleg "kiegyensúlyozottan" bánjunk a teljes izomzatunkkal, nem árt más sportág mellett is beiktatni az edzőterem-látogatást, hogy a meg nem dolgoztatott izmokat is munkára fogjuk, illetve hogy másféle jellegű terhelésnek is kitegyük őket. És nem, senkiből nem lesz Popeye vagy Brünhilde, kivéve persze, ha ez a cél.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő termet?

Ugyanúgy, mint a megfelelő élelmiszerboltot: a sarki közértbe szeretünk-e leugrani, mert közel van és családias, vagy a hipermarketbe, mert nagy és minden kapható, vagy a talponálló melletti kisboltba, mert akkor már meg lehet állni egy sörre is? Ha az ellenkező nem képviselői zavarnak, vannak csak férfi és csak női termek, léteznek tesztoszterondús gyúrós termek (általában pincékben), és vannak irodapatkány-vastagító termek (az irodaházak közelében). Érdemes néhányat végignézni, hogy melyiknek a látogatóközönsége és személyzete szimpatikus - tovább lehet állni egy házzal, ha az aktuális nem nyeri el a tetszésünket.

Keressünk ott egy személyi edzőt, és kérjük ki a tanácsát edzésterv-ügyileg (komolyan, nem kerül olyan sokba), és persze ragaszkodjunk hozzá, hogy mutassák meg minden eszköznek a helyes és biztonságos használatát.

Ööööö, oké, nem épp rá gondoltam....

Terembe járni lehet a megfelelő pár kiválasztásával, vagy egyedül, sőt, a teremben is lehet a fellelt sorstársakkal sorsközösséget alkotni; és a legtöbben van zene meg plazmatévé, utána egy jó szauna, szóval messze nem egy kínzókamra, tessék nyugodtan kipróbálni.

Kicsit megint előveszem a gerinctémát. Pontosabban az ortopéd- és reumatológiai kérdéskört. Nem fogok dobálózni csúnya szakszavakkal, de a lényeg az, hogy Ebben A Fura Modern Világban már kábé huszonöt év fölött feltűnnek a populációban azok az egyedek, akiknek ittfáj ottfáj, harminc felett meg egyenesen megszokott jelenség. Döbbenet. Az okok szentháromsága: mozgásszegény életmód, túlsúly, ülőmunka.

Oké, egy szóval sem mondom, hogy bogyót szedni és barlangot sikálni jobb volt anno, minden kornak megvan a maga átka. Ez a miénk, ez van, tegyünk ellene.

Hátfájás, gerincferdülés, porckorongsérv, összecsúszott csigolyák, kikopott ízületek: mintha Gizi nénit és Mari nénit hallanánk, csak éppen nem a tökgyalu mellett jajgatják a magukét, hanem a céges ebédlőben, a kávézóban, az edzőterem öltözőjében - pár évtizeddel fiatalabb kiadásban.

A panaszokkal élő emberek sziszegnek, amíg még csak kicsit fáj: szereznek valami krémet, meg szednek rá fájdalomcsillapítót, az alkalmanként jelentkező néhány napot kihúzzák házi kuruzslással. Amikor a fájdalom állandósul, az értelmesebbje elkezdi keresni a gyógyszertáron túl a megoldást. Ekkor jön képbe a sportoktató, a masszőr meg a csontkovács.

Ennek a három szakmának a hozzáértő képviselői tisztában vannak az emberi test működésével, csakúgy, mint az alapvető anatómiai problémák tüneteivel, és kihatásukkal, amennyiben az a szakterületüket érinti. De az edzők, masszőrök, csontkovácsok nem orvosok. (Leszámítva persze, ha jártak orvosira is, de most nem erről az esetről beszélek.) Azaz: nem tisztünk a diagnózis felállítása. Igen, a tb rengeteg sebből vérzik, meg vannak lelkiismeretes orvosok és hanyag orvosok, meg mindenki utálja az sztk-kat, de az orvosi szaktudásnak ezek az előfordulási helyszínei. Pont. Ha visszatérő gerinc, csont, porc, ízületi panasza van valakinek, első körben irány az orvos. Legalább egy vizsgálat, röntgen és lelet erejéig.

Természetesen az átlagember az ő átlagproblémájával innentől jó eséllyel önellátóvá válik, hiszen az egészségügynek épp elég megküzdeni a súlyos betegekkel és a baleset utáni fizikoterápiásokkal: szóval átlagemberünk elkezd sportolni, vagy masszíroztatni, vagy keres egy csontkovácsot. Mindezt jobb esetben azzal nyitja, hogy elmondja a kapcsolódó panaszát, valamint szép magyarul azt, amit a leleten orvosilag leírtak neki. Ha ezt nem teszi meg, a Magára Valamit Is Adó E/M/Cs megkérdezi, hogy járt-e doktornál és ő mit mondott. Ha nem kérdezi meg, jobb, ha vesszük az útilaput. Komolyan. Aki nem tudja magáról, hogy az akárhány éves gyakorlata nem helyettesíti az orvosi képzést meg a diagnosztizáló felszereléseket, az nem érzi a saját felelősségét. Nem ciki, ha nem tudjuk mind a 206 csontnak és 350 izomnak a latin elnevezését - de a hozzánk forduló vendég állapotát alapvetően tudnunk kell, mint ahogy azt is, hogy az az állapot miként befolyásolja a vendéggel való bánásmódot.

Szóval, kedves fájdalommal élő olvasó. Ha alsóközepes gáz van: orvos. Lehet (szinte biztos), hogy a doki azt fogja mondani, hogy "hááát igen az irodai munka" vagy hogy "háááát már az ön korában" és aláfirkantja a leletet. De legyen meg az orvosi szakvélemény. És aztán lehet keresni (sőt, itt jön a csavar a sztoriban: szerintem kell is...) az alternatív és kiegészítő megoldásokat. Csakis olyan embernél, aki a "fáj itt hátul"-ra visszakérdez, hogy "pontosan hol, és mit mondott rá az orvos?".

Kedvenc mondásom: az emberi test csodálatos valami. Regenerálódik. Van egy csomó visszafordítható folyamata. A diagnózis nem predesztinál, nem kell félni tőle: mert aztán - és csak aztán - már lehet mit tenni a helyzet javítása érdekében.

A kitűző kifejezetten jópofa ötlet, azóta is hordom, egyébként vicces elvegyülni a Goldenblog díjkiosztón.

Napjainkban már sokkal emberibb arca van a bloggereknek, mint régen, egészen sokaknak nincs tipikus bloggerfeje, de még mindig befigyel a "te blogger vagy, vagy ember?" jelenség - nem is tudom, pozitív vagy negatív diszkrimináció-e ez... :) Talán attól függ, honnan nézzük.

A szervezők (szponzorok) dicséretére váljon, hogy jópár bicajt kiosztottak a kategóriagyőztesek között, feketepont viszont, hogy a menü - a tavalyihoz hasonlóan - hotdog és hamburger volt, értem én, hogy a szénhidrát+fehérje a leggyorsabban eltelítő kaja, meg segít felszívni az alkoholt, de akkor is, na. Ez szerintem nem menő. Egyébként meg jó buli volt, a Pilates blog neve a 10-es listában egy percre fel is tűnt a kivetítőn, sütkéreztem önnön figyelmemben, aztán folytatódott a show. Hát ilyen ez a hírnév, még jó, hogy a blog itt van mindig, mit nekem a talmi csillogás az Ötkertben.

A fogyókúra legeslegfontosabb általános tudnivalóiról futtattam már eszmét emitt, azonban van még egy tévhit, ami eloszlatásra vár: a kilók mindenhatósága. Sokan (és szerencsére egyre többen) vannak, akik egészséges módszerekkel szeretnének lefogyni: megkonzultálják velem, ha már amúgy is a környéken vagyok, étrendtanácsok, sportjavaslat, akaraterő betárazva, majd mozgásba lendülnek.

A lelkiismeretes munkának nagyon gyorsan látszata lesz. Az első kilók leperegnek, éhezés nélkül tápláló és egészséges étrendre szokik át a delikvens, majd a kezdeti ijedtség után rájön, hogy a teste is gyorsan alkalmazkodik a terheléshez, egyre kisebb kihívás nem megpusztulni a tekerésbe/futásba/ugrába/bármibe. Egyre jobban élvezi a fitness életmódot, elkezd a mozgás rendszeressé válni, na meg persze az első "hűűű te fogytál" bók után a motiváció is löketet kap.

Szóval minden szép és jó. Napsütötte rét, csicsergő madarak, bájos bárányfelhők...

Aztán egy ponton az a nyavalyás mérleg megmakacsolja magát.

És ekkor jönnek a kétségbeesett kérdések: "De miért nem fogytam többet mint x kiló?" "Mit csinálok rosszul?" A mérleg, ami addig biztató jóbarát volt, alattomos szemét döggé változik.

Ilyenkor pedig megkérdezem: És centire fogysz? Vékonyabb vagy? - Eddig egyetlenegy olyan eset sem fordult elő, hogy erre a válasz nemleges lett volna... Mert az életmódváltás - már persze ha következetesen végigviszik - szerencsére egy klassz egzakt dolog. Eltűnő zsírpárnák, formálódó izmok, ergo szép alak, kevesebb stressz, rendezett anyagcsere. Ideje elengedni a mérleget a fókuszból, és tükörbe nézni helyette.

Ha az alakformálás is stagnál (és ezt azért élelmes nők a ruházaton gyorsan észreveszik), érdemes felülvizsgálni, hogy az edzésmódszer nem megfelelő, vagy a szervezet túl gyorsan hozzászokott-e az adott mozgásformához, és érdemes változtatni, színesíteni, mással kombinálni. Az alakformálás sosem áll meg, ha sportolunk, de ha nem vagyunk elégedettek az aktuális eredménnyel, nem késő finomhangolni.

Nehéz lemondani a kilók számolgatásáról, hiszen évek rutinjával lett központi szerepe a nők mindennapjaiban - de csalóka jószág, és nem szabad ezzel számszerűsített célok felé hajszolni magunkat. Nem vitatom, megvan a maga kontrollszerepe, de ha egészségesen élünk, inkább higgyünk a szemünknek, mint a számoknak; ha jól érezzük magunkat a bőrünkben (meg az aktuális cuccokban...), akkor a kilófrusztráció teljesen felesleges. Kukába vele.

Naszóval, készültem volna még a pulzusmérés matematikájával, de az történt, hogy elmosta az eső a szülinapi piknikemet és ezért szülinapi buli előtti nagy lakásátalakítást plusz erkélysikálást rendeztem, ami sok időmet elvette, és számos kilokalóriát is elégetett, nem beszélve a totális agyi lefáradásról, amely utóbbi nem jellemző tünet a normál sportoknál, szóval nem véletlenül inkább amazokat lájkolom.

Apropó lájkolom: arról is szerettem volna írni, hogy tudom, hogy nem elsősorban az a célcsoport olvas engem (még? vagy végülis? vagy hálistennek?) aki a virtuális világban jobban otthon érzi magát, mint a valódiban, de figyelmetekbe ajánlom, hogy a közösségi érát éljük éppen a zinterneten. Szóval ha valami tetszik, akkor ne hezitálj rányomni kérlek a facebookos gombra, vagy a wiwesre, vagy a twitteresre vagy ha egyiken sem vagy, akkor bátran küldd el mailben a linket annak az ismerősödnek, aki esetleg eszedbe jut a témáról...

Ők nem. Még.   

Nem (csak) azért, hogy hadd érezzem sztárceleb-edző-bloggerinának magamat (ez sosem leszek, vannak bizonyos személyiségi korlátaim e téren...), de azért írok, hogy emberek picit többet tudjanak témákról, meg több legyen a bárány, szóval segítsetek terjeszteni az igét, ha amúgy nektek tetszenek a leírtak, kérlek.

Ami az én feedbackemet illeti: nagyon-nagyon vágyom arra, hogy kommentáljatok, és sokkal kevesebb komment van, mint szeretném... Tudom, a bloghu nem szeret bennünket ilyen szempontból, hiszen nem lehet csak beírni egy nicket, meg a mondanivalót, de mindösszesen 5 mezőt kell kitölteni a regisztrációhoz (nick, email, jelszó, jelszó mégegyszer, kódkép), és kattintani 1-et az érkező emailben, szóval léccilécci, ha van szabad másfél percetek, használjátok fel erre - ha utána belépve maradtok, már nem kell bejelentkezni meg semmi, csak mehet a szövegládadoboz.

Külön örülök egyébként, hogy szinte minden hétre jut egy olvasói levél a mailboxomba, amiben megosztjátok saját speciális helyzeteteket és tanácsot kértek, természetesen nagyon szívesen válaszolok, szóval így is lehet ám. Kis keresgéléssel a mailcímem az oldalon megtalálható.

És most megyek, be kell passzintani húsz liter ásványvizet a hűtőbe. (Mondtam már, hogy a hidratálás fontos?!) Ne vegye el az eső a kedveteket, itt a hétvége, have fun mindenki.

Oké. Félszáz bejegyzésen keresztül hozsannáztam a Pilatesről és az egyéb mozgásformákról. Igyekeztem szakmai hitelességgel vegyített politikai korrektséggel eljárni, de most jöjjön valami más. Jöjjön az, hogy mit mondanék, ha feltennék a nagy kérdést Nekem Amúgy Privátban, Elfogult Lelkem Minden Rezdülésével, hogy miben változnak a mindennapjaink a Pilatestől?

Nevezzük nevén: a Pilates szépít. Olyan mozgás, amely tetőtől-talpig hat a testre: arányosan, mindenütt kifejti hatását, és ezért is nagyon szerethető. Nem egy fogyasztó/zsírégető program, de normál mértékben eltünteti az eltüntetnivalót. A szó szoros értelmében formál: szép izmokat, szép alakot, kellemes külcsínt teremt.

Hajlékonyság, ruganyosság: egy test, amely elképesztő kitartásra képes? Igen, az "éjszakáink szebbek, mint a nappalaitok" jeligére célzok. Manapság szinte minden életmódmagazinban olvasható a Káma Szútra egy-egy kivonata, tekintet nélkül arra, hogy mennyire technikás a megvalósítás módja. Nos, eztán nem lesz kivitelezhetetlen szexpóz, az tuti...

A nagyinterjú a következő oldalakon folytatódik....

Mindennapi motorunk: a testtartás. Nem véletlenül jelent meg az evolúció során a homo erectus: ha már egyszer felegyenesedtünk, ne görnyedjünk vissza. Ez a kihalófélben levő egyenes testtartás térhet vissza a Pilates által, karöltve az egyensúlyérzékkel, ami manapság szintén lassan hiánycikk.

Próbafeladat: ha véletlenül kijövünk a boltból egy karton (6x2l) vízzel és egy nyolckilós dinnyével, mindezt egy magassarkú kis papucsban, majd az autóba való berámolás és egyéb segédeszköz igénybe vétele nélkül eljuttatjuk a lakóhelyünkre, kiegyenesedve, a csukló-, könyök- és bokaízületet kímélve, akkor már szintet léptünk. (Na jó, ezt ebben a formában a Vogue-ban nem fogom lenyilatkozni, úgysem értené Anna Wintour, honnan jött ez a spéci fitnessprogram, és hiába magyarázkodnék, hogy azt hittem, nálam van a kocsikulcs, aztán meg kiderült, hogy nincsen...)

Aztán. A túl korai hát-, derék- és ízületi fájdalmak nem szerves részei az életnek. (A későbbiről még hitelt érdemlően nem tudok nyilatkozni, visszatérek majd a témára pár évtized múlva is...) A természetes, szép tartás és általános jó közérzet sugárzik. Aki nem hiszi, járjon utána.

A szemérmesebben elhallgatott témákban is jó híreim vannak: az a bizonyos havi, meg a napi legkisebb helyiség ügyek is megszűnnek ügynek lenni. Bónuszban, mindez újabb adalék a szép lapos hashoz.

"A fentiek kapcsán az intelmem az olvasókhoz: ne legyen az az illúziójuk, hogy az elhangzottak mondjuk havonta 3-4 Pilates órától megvalósulhatnak... szerencsénkre a Pilates teljesen addiktív, és sok helyen elérhető, szóval tessék menni és kipróbálni, meg rászokni, és aztán jöhetnek a mindennapok meglepetései." - nyilatkozta a pilates.blog.hu gazdája. Hajrá.

Meglehetősen rendszertelenül visszatérő rovatunk mai apropója, hogy elkezdődött a Weeds (magyarul Nancy ül a fűben) tévésorozat új évadja odakint. Ez a gyöngyszem beszélgetés pedig még talán az első évadban történt, és azóta is a szívem csücske.

Téma: mit csinál egy marihuánatermesztő dealer fekete srác (Conrad) a szabadidejében? 

Andy: What you been up to?
Conrad: Same old, same old. Dealing, growing, do a little pilates.
Andy: No?
Conrad: I love da shit. Stretch you out. Give you power. Make you feel good as hell.
Andy: Hot instructor?
Conrad: Ass like a peach. You want to bite that shit.
Andy: Nice, nice.

Angolul kevésbé élvezőknek, saját műfordításban (afrikaan zsargon nélkül, bocsi):

Andy: Mizu mostanság?
Conrad: Csak a szokásos. Terjesztek, termesztek, pilatesezek....
Andy: Nemár?!
Conrad: Imádom. Megnyújt. Erősít. Pokoli jól érzed magad tőle.
Andy: Ááá, dögös oktató, mi?
Conrad: Olyan segge van mint egy barack. Legszívesebben beleharapnál.
Andy: Na szééép.

Minden munka bizonyos fokú szakmai ártalommal jár. Ha az ember lánya edző, és "hivatalos" minőségében keresik fel, a határok világosak. Aki az órámra jön, az elfogadja, hogy instruálok, rászólok, javítok. Aki tanácsot kér, az meghallgat, elmondom, visszakérdez, elmagyarázom, vitatkozik, nem hagyom rá. Na de mi a teendő "civilben"? Ha járok az utcán, vagy edzeni megyek a terembe, nem tudom kikapcsolni az agyamat, de nehéz megállapítani, mikor lehet kérés nélkül beleszólni más dolgába.

Oké, nem állítok le minden betonon futót, hogy rögtönzött anatómia előadást tartsak. De például mi a helyzet az edzőteremben? Oda az emberek azért járnak, hogy sportoljanak (ööö... többé-kevésbé....) Az edzőterembe járók jelentős hányada legalább annyira tart az edzőtől, mint a fogorvostól, persze egy részük látszólag magabiztosan nyomja az aktuális adagját, másokról lerí a bizonytalanság. A l'art pour l'art edzésterv a kisebbik baj, a helytelen gép/testhasználat a nagyobbik. És itt rögtön kettős ellenállásba ütközöm, hiszen nem én vagyok a teremedző, szóval megsértem az ő felségterületét; meg nem én vagyok a vendég edzője, szóval valószínűleg a frászt hozom rá (mármint a vendégre). Elég kevés ember bírja a segítő szándékú kritikát, pláne ha kéretlen belekotyogás formájában történik, szóval összességében még mindig elég bizonytalan vagyok a kérdésben.

A jelenlegi általános hozzáállásom az, hogy a be nem avatkozás elvét követem, kivéve, ha valaki közvetlenül a saját fizikai egészségét veszélyezteti - volt már olyan hölgyemény, akihez odarohantam, mert vagy egy térd- vagy egy bokaficamot vizionáltam neki egy percen belül -, de ma például valaki (vélelmezhetően) hasizom kompresszió céljából művelt olyat, ami leginkább egy hátán kapálózó rovarra hasonlított, és igen, furdal a lelkiismeret, de 12x8 farizomból tolásnyi időt töprengtem rajta, és a fenti meggondolásokból nem mentem oda kijavítani. (Gyenge mentség, de végülis ha azt nézzük, a hasizom összehúzódása megtörtént...)

Persze, nem szeretném általánosságban ráhúzni a vizes lepedőt a teremedzőkre sem - tudjátok, akiknek a dolga az ott lézengéstől a felügyeleten át a szervezett segítségig terjed -, mert létezhet belőlük lelkiismeretes darab is, aki odamegy a vendéghez, ha az valamit rosszul csinál (és nem nekem kell). Hozzáteszem, ilyenből van a kevesebb: aki mondjuk a Terem Mitch Buchananje, az is inkább a súlyemelgető részleg környékén szeparálja el magát a teljes közönségtől - értem én, hogy ott van a közvetlenebb sérülésveszély, de ez nem mentség. Meg persze találunk olyat is, akinek csak a fizető kliens a jó parti, hát ezt inkább nem kommentálom.

Visszatérve a fő kérdésre: lehet valaki amúgy edző, civilben nem edző? Odamehetek belső indíttatásra valakihez, vagy mindenkinek a saját élete, saját kényelme, saját belátása? Szabad megszabadítani egy kocafitnessest a komfortérzetétől azzal, hogy rászólok, hogyan kell hatásosabban? ... Vagy innen már csak egy lépés az, hogy a túlsúlyos ismerőst felkérés nélkül elkezdjem kapacitálni a testmozgásra és életmódváltásra...? Beleszólni vagy nem beleszólni? Kifejezetten kérem, hogy osszátok meg a véleményeteket kommentben. (Oké, paranoid a bloghu és regisztrálni kell, de csak 1 perc, léccilécci.)

A pulzusmérő eszközök a legmegnemértettebb kütyük közé tartoznak kerek e világon. Vannak, akik hordják, mert komolyan gondolják a mozgást, vannak, akik hordják, mert komolyan gondolják a fogyókúrás céljaikat, vannak, akik hordják, mert olyan menőn mutat az edzőteremben (de a jeladót nem hordják, ha-ha), és vannak, akik azt sem tudják, mi ez a fakszni, de sok pénzért amúgy sem akarják tudni.

Szóval, a helyzet nem egyszerű. Ezért inkább kezdjük az alapoknál.

A pulzus, szívritmus gyakorlatilag a szervezetünket érő terhelés fokmérője. Sportra vonatkoztatva: az adott mozgás intenzitását fémjelzi, azaz, a pulzusunk változásából tudunk következtetni a szervezet igénybevételének mértékére; és megfordítva, a pulzusunk követésével tudjuk finomhangolni a saját terhelésünket. Ha túlságosan kileng a sebességmutató, levesszük a lábunkat a gázról. Ha kettővel zötyögünk, odalépünk. Ennyi.

A pulzusmérők arra szolgálnak, hogy pontosan megállapítsák az adott pillanatban aktuális szívritmust, megspórolva ezzel a mutatóujj gyakori artériára szorítását, és a számolásba történő belekavarodást. Ezért van egy jeladó, praktikusan verőér tájékon, és egy vevő, általában óra formájában. Ezzel a folyamatos szívritmus monitorral könnyedén be lehet lőni, hogy a zsírégető zónából például lecsúsztunk-e a rehabilitációs zónába... Avagy ellenkezőleg, feleslegesen pörgetjük energiáinkat a kitűzött célokhoz képest.

Amellett hogy fancy, és menő, és olyan fitneszesnek tűnünk tőle, kinek javasolt igazán a pulzusmérő? Elsősorban a kardio- és állóképességi edzésekhez lehet felhasználni: fogyókúrázóknak, rendszeresen edzőknek, konkrét edzéscélokkal rendelkezőknek (pl. maratonfutásra felkészülők), és szívbetegséggel élőknek mindenképpen ajánlott.

A pulzusintervallumokról egy következő tanulmányban fogok értekezni, az hosszú lesz, száraz, és matekozni kell, úgyhogy arra még edzzünk lélekben. Ha valaki addig nem bírja ki: a google a barátunk.

 
Alkalmi kocafitnessezők és csoportos ugraórákon résztvevők akkor vegyenek, ha leküzdhetetlen kíváncsiságukat kell kielégíteni, hogy mennyi kalóriát is égetett az aktuális menet. Szintén nem sok információhoz jutnak az erősítő mozgásokat végzők, hiszen esetükben az anyagcsere utánégetés még 24-48 óra hosszat eltarthat, így az edzésidőre mért adatok nem relevánsak. Pilates- és jógaórára sem érzem nagy szükségét, bár egyszer kíváncsiságból feltettem. Ehhem. Hát, nem akadt ki a pörgettyű, fogalmazzunk így.

A pulzusmérő kütyük piaca virágzik egyébként, számos gyártó rendelkezik egyre szofisztikáltabb kínálattal, a fitness óráktól a biciklisen át a futós specialitásokig válogathatunk, a határ a csillagos ég (minden értelemben). Én dobtam egy hátast, amikor kiderült, hogy a hátasokra is rádobják, persze az óra nem Overdose bokájára van csatolva, hanem a zsoké csuklójára, de már a kisherceg is megmondta, követned kell a teljesítményét annak, akit megszelídítettél. Vagy valami ilyesmi.