Szívügyünk, a pulzus, meg ami méri

A pulzusmérő eszközök a legmegnemértettebb kütyük közé tartoznak kerek e világon. Vannak, akik hordják, mert komolyan gondolják a mozgást, vannak, akik hordják, mert komolyan gondolják a fogyókúrás céljaikat, vannak, akik hordják, mert olyan menőn mutat az edzőteremben (de a jeladót nem hordják, ha-ha), és vannak, akik azt sem tudják, mi ez a fakszni, de sok pénzért amúgy sem akarják tudni.

Szóval, a helyzet nem egyszerű. Ezért inkább kezdjük az alapoknál.

A pulzus, szívritmus gyakorlatilag a szervezetünket érő terhelés fokmérője. Sportra vonatkoztatva: az adott mozgás intenzitását fémjelzi, azaz, a pulzusunk változásából tudunk következtetni a szervezet igénybevételének mértékére; és megfordítva, a pulzusunk követésével tudjuk finomhangolni a saját terhelésünket. Ha túlságosan kileng a sebességmutató, levesszük a lábunkat a gázról. Ha kettővel zötyögünk, odalépünk. Ennyi.

A pulzusmérők arra szolgálnak, hogy pontosan megállapítsák az adott pillanatban aktuális szívritmust, megspórolva ezzel a mutatóujj gyakori artériára szorítását, és a számolásba történő belekavarodást. Ezért van egy jeladó, praktikusan verőér tájékon, és egy vevő, általában óra formájában. Ezzel a folyamatos szívritmus monitorral könnyedén be lehet lőni, hogy a zsírégető zónából például lecsúsztunk-e a rehabilitációs zónába... Avagy ellenkezőleg, feleslegesen pörgetjük energiáinkat a kitűzött célokhoz képest.

Amellett hogy fancy, és menő, és olyan fitneszesnek tűnünk tőle, kinek javasolt igazán a pulzusmérő? Elsősorban a kardio- és állóképességi edzésekhez lehet felhasználni: fogyókúrázóknak, rendszeresen edzőknek, konkrét edzéscélokkal rendelkezőknek (pl. maratonfutásra felkészülők), és szívbetegséggel élőknek mindenképpen ajánlott.

A pulzusintervallumokról egy következő tanulmányban fogok értekezni, az hosszú lesz, száraz, és matekozni kell, úgyhogy arra még edzzünk lélekben. Ha valaki addig nem bírja ki: a google a barátunk.

 
Alkalmi kocafitnessezők és csoportos ugraórákon résztvevők akkor vegyenek, ha leküzdhetetlen kíváncsiságukat kell kielégíteni, hogy mennyi kalóriát is égetett az aktuális menet. Szintén nem sok információhoz jutnak az erősítő mozgásokat végzők, hiszen esetükben az anyagcsere utánégetés még 24-48 óra hosszat eltarthat, így az edzésidőre mért adatok nem relevánsak. Pilates- és jógaórára sem érzem nagy szükségét, bár egyszer kíváncsiságból feltettem. Ehhem. Hát, nem akadt ki a pörgettyű, fogalmazzunk így.

A pulzusmérő kütyük piaca virágzik egyébként, számos gyártó rendelkezik egyre szofisztikáltabb kínálattal, a fitness óráktól a biciklisen át a futós specialitásokig válogathatunk, a határ a csillagos ég (minden értelemben). Én dobtam egy hátast, amikor kiderült, hogy a hátasokra is rádobják, persze az óra nem Overdose bokájára van csatolva, hanem a zsoké csuklójára, de már a kisherceg is megmondta, követned kell a teljesítményét annak, akit megszelídítettél. Vagy valami ilyesmi.

Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:

 

2010.08.20. 00:30 - Szöszkeboszi

Címkék: kütyü fitness pulzusmérés

10 komment



süti beállítások módosítása