Pilates blog

A pasikat nem fogja meghatni ez a bejegyzés, előre látom, nem baj, ők vegyék a távirányítót és nézzék a meccset ezúttal. Ugyanis arról szeretnék néhány szót váltani, hogy a konkrét mozgáson kívül mik azok az apró-cseprő trükkök és tanácsok, amikre nem árt odafigyelni, hogy jobb legyen az összhatás. Mert végül is persze, szeretnénk egészségesek lenni, meg jól érezni magunkat a bőrünkben, meg nem kifulladni a lépcsőmászáskor. Hogyne. Na de "gyarlóság asszony a neved", és a bikini-miniszoknya szezont (na meg a legnagyobb megpróbáltatást, a ledobjuk a ruháinkat esetet... nem, nem a Playboy fotózásra gondolok, báááár...) azért jó lenne minél stresszmentesebben venni, nemdebár? ;)

Szóval sportolunk, ami jó, na de még mi hiányzik?

Először is, nyugodtan vedd elő a kencéket.

A kencéket előveheted már edzés alatt: lássuk be, egy kis csalás nem árt az erőfeszítések mellé, azaz: ha valami vérbőséget fokozó krémmel elősegítjük a zsírégetést. Ezekből számtalan létezik, a koffeinen túl mindenféle növényi és alga (tényleg, ez növény vagy állat?) kivonatot tartalmazó zselét, kenőcsöt lehet kapni, és ezekkel már a bőr "előgondozását" is megkezdjük, lásd sharpei effektus.

Edzésen kívül ne feledkezz el a testápolóról. (Oké, én is utálom, mert tiszta trutyi, de muszáj.) A bőrnek igenis lépést kell tartania a bőr alatti események alakulásának tempójával, ami - főleg a bűvös harmincon túl - már a legkeményebb házi feladatok közé tartozik. Ahhoz, hogy a ruganyosságot megőrizzük, kellenek a segédeszközök, szóval elő a kencével.

Ne feledkezz meg a vízről!

Egyrészt, megint csak edzés alatt (és egyébként egész nap), folyadékbevitel formájában. A víz nem hizlal, nem leszel tőle nehezebb meg puffadt, sőt, a víznek éppenhogy vízhajtó hatása van, nem beszélve a szövetek és sejtek vízigényének kielégítéséről. Szóval, igyál amennyi beléd fér.

Amúgy meg külsőleg is használd bátran, mármint nem csak a tisztálkodás miatt :) a hideg-meleg vizes váltott zuhany, bár kissé spártai, de nagyon hatásos a kötőszöveteknek, és szép feszes lesz tőle a bőr.

Találd meg a színedet!

Itt a nyár (hol? hol? na jó, néha megmutatkozik...) - ne félj a D-vitamin beviteltől. (Persze amúgy a napozást ésszel, a remélhetőleg közismert szabályok szerint ejtsd meg...) A szép alak is jobban mutat egy hozzád illő kellemes színárnyalattal. Az én bőröm például alapvetésben tökfehér, ráadásul olyan vékony, hogy az erek is áttűnnek rajta, kifejezetten jobban mutat hát, ha az izomformákra lehet összpontosítani a nézelődőnek, és nem térképrajzolhatnékja támad a kapillárisaimról. Nem kell szolicica versenyre nevezni, de a bőrödhöz/színeidhez illő aranypír ártani nem fog. Szóval, hajszoljuk a napot, csajok!

Amit nagyon szeretek a Pilatesben, az az, hogy a precíz mozgás gyönyörű mozdulatsorokban tetőzik. (Ja, ha nem szóltam volna, megint Pilateses poszt jön, és megint elcsöpögök rajta, igen, szívem kicsi mazsolája a Pilates, ez van.)

 Az oktató minden egyes gyakorlatnál rojtosra beszéli a száját, hogy mire kell odafigyelni, mit hogy tartsál - eredendően nem az oktató tehet róla, a természet osztott ki nekünk ennyi testrészt :) - és példának okáért a lábkörzés nem arról szól, hogy valahogy valamilyen úton-módon megköröztetjük a lábunkat, és ebben segítségünkre vannak a comb és fenék izmai, hanem arról, hogy a láb teljes felszereltségét bevetjük annak érdekében, hogy (a) combtőtől lábujjig minél megnyújtottabb izmokkal és szalagokkal (b) minél hatékonyabb izommunkával (c) kooperációban a csípőízülettel (d) megfeszített hasizmokkal széééééép laaaaassssssan kííííííméletlenül végigdolgoztatjuk a legkritikusabb részeinket. Nem elhanyagolható mellékhatásként a megrövidült szalagokat reparáljuk, és a leglestrapáltabb ízületünk evör, a csípőízület új erőre kap. (Most idegondoltam kedvenc anatómiai kiselőadásomat az ízületek működéséről, de ezt majd legközelebb.)

Hogy örvendjetek, van videó is, lábfetisiszták előnyben.

Disclaimer: igenis ennél sokkal több mindent mondok el a lábkörzés közbeni testtartásról, csak épp a videó megelőző perceiben teszem, ahol épp elmegy egy repülő aztán meg egy tehervonat, ezért azt kivágtam, és tudom, hogy ez kifogásnak hangzik, de true story. Tényleg.

Amikor az izommunkáról esik szó, az emberek nagy része keveri a tejszínt a kapuszínnel, és legfeljebb halvány fogalma van a nyújtás és az erősítés különbségéről. Pedig pofonegyszerű.

Vegyünk egy izmot (abból a 350-ből). Az izomnak van hossza, és van vastagsága. Ha az izom hosszában nyúlik, akkor ruganyos lesz, kábé mint az Órarugógerincű Felpattanó [és most abba nem megyek bele, hogy az izom lételeme az összehúzódás]. Ha pedig keresztmetszetében vastagszik, azaz több izomrostból fog állni, akkor erősebb lesz.

Természetesen optimális állapotban egyik sem létezik a másik nélkül: a ruganyos izom hatékonyabban tudja keresztmetszetileg építeni magát; a vastag izom (magyarán: bazinagy muszkli) pedig ruganyosság híján úgy hatna, mint a görcsben szenvedő birodalmi rohamosztagos. (Láttunk már ilyet.)

A mai észosztás lényege az, hogy az ideális mozgás, vagy ideális edzésmódszer mindig a kettő kombinációja. Vannak olyan komplex mozgásformák (suprise, surprise: Pilates), amelyek 2in1 ötvözik ezeket. Az sem baj, ha valaki arra kattan, hogy súlyokkal dagasztja a rostokat, de akkor - bármennyire is időpocsékolásnak hat - be kell építeni egy-két nyújtó órát is a heti menetbe. (Órát, nem a lenyújtó negyedórát...) A másik végletből meg személyes kedvencem a "nem akarok izmokat, csak fogyni akarok". A természet okkal nem nekünk adta a bőrizomtömlőt...

Szummázva: nincs szép és jól funkcionáló izomzat csak ebből, vagy csak abból. Mint ahogy önmagában elég unalmas a csak tantra vagy a csak vad menet is. Varietas delectat, ahogy azt párszor kifejtettem már, és ez a mozgásra is kifejezetten igaz...

Hova lett a sport szeretete? Volt valaha? Eltűnt rohanó világunkban? Visszajön majd valamikor...? Igen, a tegnapi után még mindig törpölős-filozofálós hangulatban vagyok.

Miután évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy a karmámnak plusszos, ha teszek az emberek testi-lelki jólétéért, akár egyenként is hajlandó vagyok foglalkozni a bárányokkal és terelni a nyájba. És hát nem egy nagy kihívás megérteni az elkeseredett báránynyelvet. Béna vagyok, kicsi vagyok, kövér vagyok, nincs időm, nincs akaratom, nincs pénzem, utálom a termeket, utálom a szúnyogokat és megesz a farkas. Ezek a leggyakoribb kifogások. Meg persze az úgyis fáj.

Bezzeg akik szeretik. Ők mondhatnák, hogy annyira jó érzés nem elfáradni a harmadik emeletig (nehezítve a szatyrokkal!). Annyira jó érzés, ha a napi stressz kimegy a fejünkből. Ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, és a testünk nem egy börtön, hanem egy komfortos burok. Ha energiával telik vagyunk, és nem összezuhanunk egy vacak nap után, mint az elcseszett palacsinta.

Mert igen, it's a cruel cruel world. Van benne stressz. Meg hormonok (a csajok tudják, miről beszélek...) Meg egy rakat kényelmetlen szék, mert spórolnak a munkáltatók. Időhiány. Általában egy valami nincsen benne: rendszer. A többivel nem sokat tudsz kezdeni. A rendszer hiányával igen: kezdd mondjuk a sporttal. Aztán utána már jöhetnek a nehezített pályák a Real Life c. játékban - minden könnyebb lesz.

Hogy valami konkrétumot is javasoljak a sok Zen(-ish) bölcselet mellé: ha még nem találtad meg az Igazit (vagy több Igazit) - ne add fel. Kétcsillió-hatszázezer mozgásforma vár, és valamelyikbe bele fogsz esni előbb-utóbb. Ne tántorítsanak el a tornaórák emlékei (én sem hagytam magam), se a kisbüdös termek tesztoszterongőzös benyomásai (van másmilyen is), és bátran próbáld ki magad ebben-abban, ami az utadba kerül. Ha nem tetszik, nem kell kínos szakítós beszélgetéseket eszközölni: csak állj tovább, és nézz másikat. Valami bizton vár rád odakint. Go! 

Rögtön lelövöm a poént, mint a sorozatok elején szokás*: mindkettő tévhit.

* "Yeah... that went well."

(Nathan Fillion as Malcolm Reynolds, Firefly 1x14)

 

 

 

 

 

Seventy-two hours earlier...

A régóta/soha nem mozgó emberfajta ugyanúgy gondol a sportra, mint a fogorvosra: úristen, mit csinálnának ott velem, ha egyszer véletlenül odavetődnék... és biztos fájna is. (Ráadásul rosszabb esetben tuti megaláznának, hogy nem sikáltam eleget, legrosszabb esetben talán meg is halnék.) Az, hogy enélkül fájni később fog, de akkor irgalmatlanul, kevesekben vetődik fel. És próbálja megmagyarázni az egyszeri oktató, hogy nem fog fájni. De tényleg. Nem kell a legmasszívabb izomtépő edzésre menni, a legállóképességkövetelőbb (hmm, szép szó) órát kinézni, sőt... te vagy a fizető vendég, végigcsinálni sem kötelező mindent, ha nem bírod. Ciki? Szerinted talán igen, de a többiek között nincs olyan, aki valaha anno ne rosált volna be egy órán. Úgyhogy nem ciki.

Sőt, az egész csak pszichológia. Semmin nem fogod annyira lemérni a saját sikeredet és fejlődésedet, mint a mileszhanembírom-mileszhafáj-úúúúdeciki és a jaaaaezmegy között. Lehet, hogy ez az időintervallum öt perc. Lehet, hogy 2 edzés, lehet, hogy 5. De eljön ez a pillanat, és számodra meggyőzőbb lesz, mint bármilyen dicséret valaki mástól, ezt elhiheted.

Pszichológiai szempontból másik kedvencem a fittladyk és fittlordok gyülekezetének "úúúúdejótedzettem, fáj mint az állat" szakköre. A jó ég megáldjon benneteket, kedves feleim - hát tényleg ez az érzés kell a sikerélményhez? Nektek, akik amúgy mozogtok, két dologtól fájhat. Az egyik a "hagyományos" tejsavas izomláz, ami előtt Pisti bá kergetett körbe anno a tornateremben. A rossz hír az, hogy ha aerob mozgást végeztél (nagyon leegyszerűsítve: állóképességi edzést) akkor annak a tejsavnak a testedben semmi keresnivalója, mert az a másik testvér, az anaerob (megintcsak nagyon leegyszerűsítve: erőfejlesztési) edzés kémiai velejárója. Ekkor oxigén hajtóanyag - nesze nektek hibrid autók - híján a glükóz, azaz az izmok energiáját szolgáltató szénhidrát bomlik le. Magyarán, túlerőltetted magad. Brittudósok Újabb kutatások bebizonyították, hogy a tejsav képződésen túl valószínűleg a terheléstől sérült és gyulladásban levő izomrostok fájhatnak még. Amire - a közhiedelemmel ellentétben - a lehető legrosszabb, ha ráedz az ember.

A súlyzós edzés (populárisabb megközelítéssel: testépítés) alapvetése az, hogy az izmok terhelése felzabálja a tápanyagraktárakat (megeszi a cukrot/glükózt, lásd fent) és az izomrostok szerkezetében mikrosérülések keletkeznek. A szervezetünk mint legszuperebb empatikus menedzser, regenerálódáskor ezeket a raktárakat feltölti - az eredetinél magasabb szintre -, és fehérjéből újraépíti a rostszálakat: ezt a folyamatot hívjuk szuperkompenzációnak. (Azaz: legközelebb több cukrot lehet lejmolni, a fehérje beépítéséből meg nagyobb muszklik lesznek.) Az izom ezen folyamat során azonban - normális mértékig - nem fáj, hanem fárad, szóval ezt a két jelenséget nem kellene összemosni, én szóltam.

A múltkori ősasszony tapasztalatok után valami ütősebbre vágytam, és jó tippet kaptam a Velvetről, ahol is a csajok meg akartak pusztulni a Strike Zone órán. Ha kihívás, hát lássuk, cél: a Strike Zone.

Mint már megszokhattuk, teljesen felkészületlenül mentem az órára (leszámítva a velvetes szakirodalmat), így nem állítom, hogy nem ijedtem meg kettő percre, amikor mellettem megjelent az edzőre várakozva egy pasi, első blikkre 50 kiló színizommal a testrészein: mint aki egy anatómiai atlaszból lépett elő. Pillanatok alatt mérlegeltem, hogy ez az a fajta kigyúrt srác, aki simán lehúzza bicepsszel a saját testsúlyával megegyező kilogrammot, én meg mondjuk a harmadát. A sajátomnak. Hendikepp a javából, ha ez az óra az, aminek látszik. Nem az volt, sokkal jobb volt.

A strike zone hozzávalója 2 darab tenyérbe fogható fakorong, akik MoMa (movement manager) névre hallgatnak. Mivel én imádom az egyszerű, ámde nagyszerű ötleteket, ez is bejött: a korongok egyik fele ugyanis csúszik, a másik fele tapad - amikor kell, nehezíti a gyakorlatot, amikor kell, könnyíti. (p.c.: az "amikor kell" nem feltétlenül egyezik meg az egyszeri vendég "amikor kell" érzetével: főleg, amikor nagyon nem kellene, hogy nehezítse...) Ezen kívül, mint minden más kézbe fogható eszköz, sokat segít a mozgáskoordinációban.

In medias res, nekem bejövős a strike zone, mivel bár dinamikusabb és keményebb, mint a Pilates órák, mégsem annyira dinamikus, mint a kalimpálós-ugrálós fitness órák többsége. Én megszoktam (és szívem mélyén megkövetelem minden mozgásformától), hogy a szép mozgáshoz és megfelelő izommunkához igenis idő kell (itt most alapvetően másodpercek viszonylatában beszélünk), és a strike zone ezt teljesíti is. A másik pirospont: mivel rossz a monotóniatűrésem, változatosság nélkül elunom magam - nos, ez az óra változatos.

Alapvetően 4 részből áll össze egy edzés: az első negyedóra bemelegítésből és kickbox-elemekből építkezik. Megemeli a pulzusszámot, segíti az izmok bemelegítését és vérrel való ellátását. A második negyedóra háton fekvésben kőkeményen hasizom. A harmadik fázis ülésben töltött hasizom, a negyedik rész pedig egy jó alapos kellemes nyújtás. Bár a hasizmot emeltem ki, de alapvetően mindegyik szakaszról elmondható, hogy ugyanúgy a stabilizáló izmok erőközpontjából indul ki (mint a Pilates), és hasonlóképpen komplex izomcsoportokat von be a melóba.

Az óra után (és másnap is) azt érzem, hogy kellemesen átmozgattam minden izmomat; bár leizzadni a légkondi teljes hiányától sikerült, semmint az erőfeszítésektől. Azért ha objektív akarok lenni: a strike zone nem a kezdők/újrakezdők műfaja, mert ők az óra bizonyos pontjain már csak a megváltó ájulásért könyörögnének. Állóképesség-feljesztésre és alakformálásra közepesen edzetteknek és haladóknak viszont abszolút ajánlom: élvezetes és változatos mozgás; és kifejezetten érzem benne az előremutató potenciált. Öt csillag.

Alapvetően az az álláspontom, hogy az emberi test a maga puszta valójában arra alakíttatott ki, hogy a különböző változatos mozgások eszközéül szolgáljon. A testünk súlya és a mozdulatok megfelelő iránya épp elegendő hatást tud kifejteni ahhoz, hogy a végeredmény a kellemestől a közepesen fárasztón át a hardcore kihívásig terjedjen.

Azonban varietas delectat, azaz a változatosság gyönyörködtet, tudták ezt már jól az ókori rómaiak is (épp ők ne tudták volna?!) - a színesebb, izgalmasabb, kihívásokkal teli módozatok a Pilatesben is az eszközökhöz kapcsolódnak. Kedvenceim a gömbölyű formák.

Platón szerint a gömb a legtökéletesebb forma, és a tökéletes formához tökéletes mozgás illik, a legszebb mozgás pedig a körmozgás. A görögök is tudták a tutit. Jó, ő ezt speciel a bolygókra mondta, de ez most lényegtelen.

A fitball vagy fitlabda 45, 55, 65, 75 és 85 cm-es méretekben kapható. Gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik méret a megfelelő: a legegyszerűbb kalkuláció, ha megmérjük hátulról a térdünk és a talaj távolságát, hozzáadunk 3 cm-t a labda ruganyossága miatt, és az ezutáni következő méretet választjuk. És nem, nem durran ki senkinek a súlya alatt :)

A sportcélú felhasználáson kívül a fitball üldögélésre is teljesen alkalmas, mivel kíméli a gerincet, egyidejűleg azonban kénytelenek vagyunk jobb tartást felvéve, egyenes derékkal, háttal ülni, ami jó.

A Pilates órákon a fitballt használjuk nyújtó gyakorlatokhoz - ekkor az eredeti gyakorlat könnyebbé válik, így marad energia a hatékonyságot fokozni, azaz nyúúúúlni tovább... Használjuk erősítésre, ezzel persze plusz kihívások elé állítva magunkat. Alkalmanként a súlya, vagy épp a kiterjedése, avagy a (szó szerint) megfoghatatlan gömbsége segíti az oktatót a "kiképzés" megtervezésében.

Kedvencem ennek a kistestvére, a softball (ami külföldiül "Pilates mini ball" névre hallgat, mert amúgy a softball valami női baseballszerű sportot jelöl). Ennek átmérője huszonpár centiméter, és ő a kis trükkös megoldás a gyakorlatok bazinehézzé tételéhez, személyesen. Hasizom, fenék, comb, egyensúlyi kihívások: all-in-one.

Pedig olyan kis ártatlannak néz ki, nemdebár?  

 A labdákon kívül léteznek még kikötözős, hempergős és karikás megoldások is a fantáziadús gyakorláshoz, de azokról majd legközelebb ejtek pár keresetlen szót.

Amíg a férfiak domináltak a neten, a pornó otthonra talált. Mióta a nők is felbukkantak, megjelent az új lakótárs: a fogyókúrás módszerek tömkelege. A képlet egyszerű: minden fogyni vágyó gyorsan és fájdalommentesen szeretne megszabadulni a plusz kilóktól. És a tartalomszolgáltató iparág ezt kiszolgálja: kétcsillió diétamódszert javasol a káposztalevestől az elválasztóson át az asztrodiétáig, mindemellett a "napi 10 perc a feszes hasért" és a "csak negyedóra kell tévézés közben és felveheted a bikinit" jellegű cikkek sem sokat segítenek a felelős informálásban.

Szóval, fáj vagy sem, megmondom a tutit. Nincs fogyókúra életmódváltás nélkül. Étrend és mozgás. Ez a két "csodaszer" van, semmi más. Se a jógik ráolvasási technikái, se az alkimisták kotyvalékai nem segítettek az elmúlt évszázadok asszonyainak, és nem fognak a jövőben sem, Spock ide vagy oda.

Kezdem a kajával: a wunderdiéták legtöbbje koplalást, vagy elégtelen tápanyagbevitelt eredményez, ami többrétű egészségkárosodással járhat. Már azon kívül, hogy jó eséllyel megutálod a káposztalevest vagy a tofut egy életre (és halakat eszel hetekig ha Halak vagy). Átmeneti eredményeket elérhetsz ugyan, ha kellőképp elszánt vagy, de ha lekínlódott 5-8-iksz kiló után visszaállsz a rántott hús hasábkrumplival menüre, tudod mi történik? Ez:

Ha szét is robbantod a zsírraktáraidat, és örülsz magadnak, hogy voltaképp kettőt sem kellett megemelni hozzá a lábadat, elmondom, mi lesz a következő felfedezésed. Az, hogy egy sharpeit ragasztottál a hasadra/combodra. Ugyanis a hirtelen drasztikus ételmegvonással operáló fogyást a bőröd nem annyira fogja díjazni, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy lemarad a show-ról, mert neki senki sem szólt, hogy méretcsere történik.

A napi 10-15-20 perc fájdalommentes mozgás urban legend-jét inkább nem is kommentálom. Ártani biztosan nem árt, és ha addig semmit nem mozogtál, azért a kevésért is hálás lesz a tested: de ne várd, hogy elfolyik a zsír a meghatottságtól. Ha látványos és tartós alakformálást szeretnél, az heti minimum 2, de inkább 3-4 db egy órás (60 perc, 3600 másodperc) foglalkozással jár. Ami során előbb felhasználod a szervezetedben levő cukrot, majd ha az elfogyott, elkezdheted bontani a zsírokat. A rendszeres mozgás felgyorsítja az anyagcserédet, izmokat tesz a párnák és csoffadások helyére, ja és említettem már, mennyivel jobban fogod érezni magad a bőrödben?

Egy kis matek. Borzasztó egyszerű:

étkezéssel bevitt kalóriamennyiség - lemozgott (munka+sport) kalóriamennyiség < napi léted alap energiafelhasználása

Ekkor fogysz.

A jobb oldal kb konstans (testsúlyod x 24 kcal). A bal oldal, na ott már van mozgástered. (Igen, jól látod, matematikailag nézve: ha az étkezés minimális, a sport meg nulla, az egyenlőtlenség még fennállhat, de gondolj a kutyusra. Meg a jojóra.)

Röviden és tömören: állíts, vagy inkább hozzáértővel állíttass össze magadnak egy kalóriaszegény ámde egészséges étrendet. Válassz ki hozzá olyan mozgásformá(ka)t, amely(ek) közel áll(nak) a személyiségedhez, és ne ijedj meg akkor sem, ha először bénázol, meg elfáradsz, meg nem bírod. Készülj fel rá, hogy ha jól csinálod, látványos változásnak leszel tanúja... Majd ha kényelmesen hátradőlve abbahagyod, akkor egy látványos visszaváltozásnak. Mert alapvetően nem csupán az étkezésedről és a mozgásról van itt szó: hanem arról, hogy az egészségtelen életmódot lecseréled az egészséges életmódra. Ezt csak úgy tudod tartani, ha szereted azt, amit csinálsz és amit eszel! Ne vállalj be olyat, amit nem érzel magadénak - a lehetőségek száma végtelen, csak meg kell találni a hozzád illőt.

Utóirat: ha 10 kilónál többet próbálsz leadni, légyszi-légyszi ne kuruzsoljál. Keress fel táplálkozási szakembert és személyi edzőt, akik személyre szabottan szakértőként veled foglalkoznak. Igen, ez pénzbe kerül, de inkább áldozz egyszer olyanra, ami hatékony, mint 3 olyanra, ami nem hatásos és még egészségügyi kockázatnak is teszed ki magadat. Változásra fel, és sok-sok kitartást hozzá!

Sör, úszógumi, alma... ja, hogy erről a Balaton ugrik be?

Pedig a hasra gondoltam. A női önkép fő mumusa, rejtett és kevésbé rejtett zsírtartalékok, potya bőrfelületek közraktára. Mit tudunk tenni azért, hogy ellenségből kedvenc testrész legyen?

Kezdem a rossz hírrel: kockahasa nem lesz senkinek felülésektől, heti 2-3 fitness órától, sőt (kapaszkodj!) szaunaövtől és egyéb csodaszerektől sem. A kockahas sok-sok óra izomterheléses edzéssel jöhet létre. A jó hír, hogy az igazi kockahas nőkön ritka gusztustalanul áll, don't cry for me Argentina.
(A pasikon jól, úgyhogy kedves Hímek, mit ücsörögtök a gép előtt, irány az edzőterem...!)

Igazi szép ívelt hasra azonban szert tehetünk: ennek titka a hasizmok megdolgoztatása. Itt se legyenek illúzióink: 45 perc aerobik után 6 perc-csak-hogy-ne-fájjon hasizmozás semmire nem elég. Én személy szerint legalább 20 perc hasizom-gyakorlatot iktatok az óráimba, és a hatékony végrehajtáshoz kulcsfontosságú a testtartás, izomterhelés, légzés kombinációja. Mutatok egy egyszerű ámde hatásos példát a lenti videón. Figyelem! Nem lendületből dolgozunk, hanem hasizomból (ezt biztosítja a szép lassú ütem), és az összezárt lábak ne emelkedjenek el, hanem maradnak a talajon.

Ha valakinek ez már könnyen megy, egy bónusz jótanács: tedd tarkóra a kezed úgy, hogy végig oldalt marad a könyököd, ne húzd az arc mellé. Most próbáld. Hajrá.

Úgy döntöttem, hogy rettenetesen le vagyok maradva az új mozgástrendekből, így ideje bepótolni a hiányosságaimat. Első blikkre meg kell állapítanom, hogy a cifrábbnál cifrább nevek jöttek divatba. (Jó, a callanetics, pilates, thaibo és capoeira sem voltak anyanyelvünkhöz közel álló entitások, de... hm, nem is tudom, megszoktuk...? Vagy öregszem, és máris jön a "bezzeg az én időmben"?)

Szóval, az első furcsa nevű meglátogatott óra a Port de bras. A marketingduma szerint: "Tánc, balett, erő, hajlékonyság ötvözete egy kondicionáló tréning keretében. A Port De Bras egy olyan óratípus, amely hidat képez táncosok, balettosok és a fitnesz kedvelői között. Olyan mozgásanyag, ami ötvözi a táncot, balettot, stretchinget és erősítő edzést." Okosabbak lettünk ezzel, mi? No sebaj, gondoltam, megnézem.

Port de bras, avagy: éld meg a nőiességed

Hosszú naciban, Reebok edzőfelsőben, copfba kötött hajjal bekocogtam az órára kedvenc Nike edzőcipőmben, rózsaszín kis zokni volt rajtam, megjegyzem. (Csajos, or what.) Kezdetnek kipattantottak a cipőből és kis rózsaszín zoknimból azzal, hogy mezítláb fogunk mozogni. Előttünk spinning óra volt a teremben, és élénken emlékszem, milyen tócsák szoktak ott gyülekezni. Ehhem. Egy életem, egy halálom. Én voltam egyébként Míz E.T., aki becsöppent a péntek esti összeszokott kis csoport zárt világába: a legtöbb lány térdek-között-a-punci nadrágban, színes laza kis nyári felsőben nyomta, és az első néhány nagy ívű karmozdulatnál már éreztem, hogy minden testrésznél jobban fogunk gyúrni a feminin hormonokra. Nem viccelek, öt perc után kényszeresen a hajgumimat kivéve leengedtem a hajamat, mert a differencia köztem és az integető-hajlítozó ősasszonyok között már akkora volt, hogy akaratlanul is tompítani próbáltam. 

Az oktató kifejezetten nem koptatta a hangszálait: kövesd a mozdulataimat, mosolygott oda kedvesen az elején. A kelleténél később esett le, hogy az óra minden bizonnyal koreográfiára épül - ami híresen gyenge pontom, a sajátomat is alig tudom megjegyezni az óráimon. Magamhoz képest mégis egészen időben, a negyvenedik perc táján sikerült elsajátítanom a mozdulatsor vezérfonalát. Integetünk erre, integetünk arra, lábat emelünk, kart emelünk, ugrunk jobbra, ugrunk balra, rogyasztott térdekkel kaszálunk az auránk felhőjén keresztül, én próbálom nemlétező balett-tudásomat megalapozni, míg a többiek szabadjára engedik magukban lelkük asszonyállati mivoltát. Az oktató gyönyörűen mozog, látszik rajta némi profi táncos múlt. A többiek részeges karatemester stílusban igyekeznek követni őt, majd a végén az utolsó ismétlést már kifulladtan leszavazzák. Részemről, ha összegeznem kellene: el nem fáradtam, nyújtásnak nem volt elég, aki meg táncolni akar, miért nem megy el tánciskolába.

Mindettől függetlenül, ha valaki nálam egy fokkal érzékenyebb női lélek, és szeretné magát táncszerű ámde nem túl megerőltető mozgással önkifejezni és nőiségét turbózni, nyugodtan látogasson el erre az órára. Néhány alkalom után az elemek már bizonyára egészen megszokhatók (annyira nem bonyolult), és az oktató állandó szemlélése helyett nárcisztikus asszonyénünk a tükörben gyönyörködhet az élményben.

Kis színes: utánaolvasva kiderült, hogy ezt a mozgásformát két exbalettos pasi (egy orosz és egy spanyol) találta ki, és oktatja szerte a világon. A spanyol, Julio, port de bras-val önkifejez épp a képen. Elnézést a gonosz nyelvemért, de van valami morbid a balettos pasikban időnként, nem? 

Egyszer tanúja voltam két jógaoktató beszélgetésének. Az idősebbik azt kérdezte a fiatalabbtól pár rutin kör után: "Na és a nőiességed hogy van?" A hangsúly kábé megegyezett a "na és a vérnyomásoddal miújság, kedveském?" mondatéval. A kérdező hölgy eltéveszthetetlenül az a bizonyos száraz kóró kategória volt, akit a saját lelki trenírozásán kívül már épphogy csak a tamponja emlékeztet a nőiességre. A fiatalabbik csinos, harmincas nő, csupán elveszve kicsit a világban, bánatosan csóválta a fejét: nincs jól a vérnyomásom, vissza kell majd mennem kontrollra.

Hát ez a bajom ezekkel az "éld meg a nőiességedet" pótcselekvésekkel. Akinek van, az nem fogja keringetni magában az allest, legfeljebb élvezi a táncot. Akinek nincs, az meg nem veszi észre, hogy hiába generálja görcsösen, az illúziót a tükörbe zárva fogja otthagyni a teremben.

Ezek persze szubjektumok, vannak nálam finomabb lelkű hölgyek is, nekik lájtos mozgásnak abszolút ajánlom a port de bras-t.