Pilates blog

Hehh, eredetileg a címbe ha nem ott fáj-t akartam írni, de gyorsan átfogalmaztam, hiszen milyen perverzió lenne már, hogy kívánjuk, hogy fájjon. Szóval, arról a jelenségről szeretnék beszélni kicsit, ami az izommunkánk eredménye, csak nem úgy, ahogy várjuk: nevezetesen, ha egyszeri mozgásmókus eljut arra a szintre, hogy kapisgálja, mely testrészében kellene éreznie azt, amit csinál - és meglepetésre felfedezi, hogy nem is ott érzi. Hogy is van ez? Elmondom.

Az egyik lehetőség, hogy bizony-bizony nem jól csinálunk valamit. Ha ennek az edző számára jól látható jelei vannak, mint a helytelen testtartás, akkor az esetek nagy részében meg is van a jelenség oka. A sport nem olyasvalami, amit félgőzzel, figyelmetlenül csinálni lehet: hanyag tartással, kibillenő testhelyzettel, rossz mozdulatokkal egész egyszerűen nem fogjuk tudni kivitelezni helyesen a gyakorlatot. (Rosszabb esetben lehetnek ebből hosszútávon ártalmak, vagy akár prompt sérülések is.) Ha az edző jelen van, azonnal tudja javítani a test pozícióját. Pofonegyszerű példa: ha a guggolásnál a térd jobban fáj, mint a comb, akkor valószínűleg rossz helyre tettük a súlypontunkat, esetleg túl mélyre  ereszkedtünk, és jó eséllyel a térdkalács a lábfej vonala elé került. Vagy nem megfelelően döntött törzs esetén a derék befeszítésével próbálunk talpon maradni. [A szokásos megjegyzésem: igen, ezért vagyok dvd-ellenes, mert a képernyőről, bármily HD is legyen, nem fog odaszólni a pixelekből álló instruktor, hogy helló, ne úgy csináld.]

Ha a testtartás rendben, akkor még mindig előfordulhat, hogy helytelenül végezzük az adott mozdulatot vagy mozdulatsort. Ezt már az oktatónak is trükkösebb kiszúrni, hiszen látszólag kívülről minden oké. Azonban az izmok használatába még ekkor is csúszhatnak hibák - a leggyakoribb az, hogy olyan izomcsoportot vonunk be a melóba, aminek ott semmi keresnivalója. Például, ha hasizomgyakorlatnál a nyakunk fáj, az jó eséllyel azt jelenti, hogy akaratlanul is nyakból próbáljuk "húzni" magunkat ahelyett, hogy a hasizmok kontrakciójával kivitelezénk a mozdulatot. Nagyon sok esetben előfordul ilyesmi, főleg kezdőknél: a nagy produkálhatnék közepette akaratlanul bevetnek ilyen plusz izommunkát, hogy a mozdulat hűhábbnak tűnjön. Holott ennek eredményeképp a példában szereplő hasizom semmivel nem lesz fejlettebb, de legalább a nyakunk is irgamatlanul fájni fog. Egy jól magyarázó oktatóval és a testtudat javulásával azonban elsajátítható az izoláció képessége: azaz elernyeszteni, vagy legalábbis békén hagyni olyan izmokat, amelyeknek aktuálisan nem kell dolgozniuk.

A harmadik lehetőség - csavar a történetben! - hogy jól tartjuk magunkat, helyesen csináljuk a gyakorlatot, és mégis másutt érezzük, mint ahol az edző mondja. Ennek magyarázata: a testünkben mindig a gyengébb terület fáj jobban. A legtöbb mozdulat ugyanis több izomcsoport munkájából tevődik össze, és elképzelhető, hogy adott feladatintenzitásnál a fő izmok (amelyekre praktikusan az oktató felhívja a figyelmet) gond nélkül viselik a terhet, de valamely kiegészítő munkát végző izomcsoport gyengébb. Jó példa erre a fekvőtámasz, ami mindenkinek másutt érződik, attól függően, hogy a kar-, a váll-, avagy a törzsizmoknak jelent-e nagyobb megterhelést.

Nem győzöm hangsúlyozni (és lám, újra megteszem), mennyire fontos, hogy sportolás közben figyeljünk oda magunkra, a mozdulatainkra, és ha fáj - vagy leginkább nem ott és nem úgy fáj - szóljunk, kérdezzünk. Ez nem csupán a csoportos órákra vonatkozik, de az edzőteremre, a futásra, meg szinte minden másra is. Hiszen a cél az, hogy a sport a testi épségünket és egészségünket szolgálja, ne leamortizáljon - figyelmetlenségből, lazaságból, kvázi önhibánkból.