Buzi-e vagy, ha nyújtasz?

A legszörnyűbb gyúrós sztereotípiák keltek életre a szemem láttára, amikor olyasvalakiről, akit másfél évtized gyúrás után ennel okosabbnak gondoltam, kiderült, hogy nem nyújt; és ugyanő, az un-troll-ish értelmiségi egzakt magyarázatként hozzátette, hogy mert az olyan buzis. Kész voltam. (És nem, nincs A8-asa.)

Azon testépítőknél (a professzionálistól a kocagyúróig), akik egészséges módon szeretnének izomtömeget növelni, illetve a súlyzós edzések segítségével "csupán" egy jól funkcionáló testet építeni (a szó pejoratívmentes értelmében), a nyújtás már rég szerepel a palettán. Kevesen tudják, de Arnold Schwarzenegger - a kormányzói és a színészi karrierje előtt - olyan testépítő pályafutást tett le a ferdepadra, mint kevesen a történelemben. Nem csupán pumpált, de olyan korát megelőző edzésterveket dolgozott ki, melyek máig iránymutatásul szolgálnak a testépítőknek, és bizony ebben már szerepelt a kötelező nyújtás is. 10 alap nyújtást sorol fel Encyclopedia of Modern Bodybuilding c. könyvében, mindegyikre 1-1 percet javasol rászánni, a napi penzum előtt és után.

Sőt, bizonyíték, nem ígéret: Schwarzi 1982-ben. 

Azt hiszem, a nyújtás kihagyásának két fő indoka van. Az egyik az alulpriorizálás, azaz: tudja a delikvens, hogy kéne, de véleménye szerint "hasznosabb" lesz inkább még tolni-húzni-nyomni egy sorozatot helyette. A másik az a tévhit, miszerint a nyújtás eltünteti a szépen gyarapodó muszklikat. Kár, hogy az a muszkli attól dagad olyan látványosan, hogy lobbal égnek az izomrostok, és tele van tejsavval... Ja, meg persze hajolgatni meg terpeszben ülni hogy néz már ki... (Pláne, ha a kisujj hegye a térdkalácsot veri, vagy a terpeszülésben kiderül, hogy az izmos dalia voltaképp Quasimodo, végülis érthető, senki nem szereti égetni magát.)

Kedves felelőtlenül gyúrós olvasóink kedvéért végigfutok rajta, miért is érdemes túltenni magukat a szodómia-parán. Először is, a súlyzós terhelés hatására az izmok izomkontrakciót visznek végbe (voltaképp minden terhelés hatására ez történik, de a súlyokkal aztán pláne), azaz összehúzódnak. Tudjuk, mi történik, ha valami sokat húzódik össze, és nem nyújtjuk ki eredeti állapotába? Megrövidül, és elveszíti rugalmasságát. (Én már láttam rétestésztaresztlit. Nem szép látvány.) Azonban ha a súlyzós edzés után lenyújtjuk az izmot, mind maga az izom, mind az izompólya (fascia), amiben található, hosszában megnyúlik: így az izmok szebben fognak kinézni, sőt, még keresztmetszetre is könnyebben növekednek, hiszen bőven lesz helyük az izompólyában teret foglalni.

A súlyzókat ügyesen forgatók azt is tudják, hogy a mozdulatok íve, illetve alapjaiban a végtagok mozgatásának a képessége növeli a gyakorlat minőségét. Nyújtással az ízületek is egészségesebbek és flexibilisek lesznek, azaz nem utolsósorban nő a mozgásszög, hatékonyabbak lesznek a megtett mozdulatok. Ezzel együtt az ízületi sérülésveszély is csökken, hiszen maga az ízület erősödik, a végpontra kivitt mozdulatok pedig könnyebben megtarthatók.

Vigyázat, hercegnek látszó tárgy. 

Ahogy a nyújtással az izmok rugalmassága növekszik, könnyebben elkerülhetők a húzódásból, merevségből eredő izomsérülések. Persze tudjuk, hogy sokan azt hiszik, attól jó, ha fáj - de aki nem ettől szeretné faszacsávónak érezni magát, az csökkentheti az izomrostok gyulladását, azaz az izomláz szimptómáit.

Ha még ez sem győzte meg az utolsó kétkedőket, bedobom az aduászt: az IGF-1 anabolikus hormon a növekedési hormonnal egyidőben termelődik a szervezetünkben, és mint ilyen, kulcsszerepet játszik az izomzat és izomerő fejlesztésében. Vannak, akik szintetikus formában küldik be (ehhem), nos, igazolt tény, hogy az IGF-1 iránti érzékenység nagyban megnő az izomsejtekben - a nyújtás hatására. Hoppá. (Mi menőbb, a szintetikus, vagy a naturális, Uraim?)

Szóval, ha engem kérdeztek, szép egészséges izomzatot építeni menő, tudatosan edzést tervezni is menő, lenyújtani is menő; buzievagyozni viszont nem csupán ciki, de meglehetősen buta dolog is. Aki szerint meg a duzzadó erezetű mókus izzadtságcseppes nyögése elegánsabb, mint pár percre igénybe venni a bordásfalat, az jobb, ha felkeres egy jó drága szakembert. (És a következő poszt nyújtástémában gyakorlati útmutatással lesz tele, ígérem.) Update: itt a fotókkal illusztrált stretching-cikk.

Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:

 

2011.04.22. 14:00 - Szöszkeboszi

Címkék: vélemény mythbusters fitness

49 komment



süti beállítások módosítása