Pilates blog

Vigyázat, rinyaposzt jön. De én blogom, én rinyám :)

Akkor mostantól némi változás történik a blog életében. Egyik barátnőm szokta mondani, hogy a blogunk olyan hely, ahol otthon kell éreznünk magunkat - és ez mostanában egyre kevéssé jellemző a Pilates blogra, és ha az ember nem érzi jól magát a blogján, a posztolhatnék is nehezebben jön.

Persze, ne ríjak, mert sokan olvastok, nagyon sok IRL ismeretségre tettem szert a blog kapcsán, és az élőben kapott visszajelzéseknek is örülök. Nagyon. De arról még a blog csíjét - számomra legalábbis - nagyban meghatározza a kommentek léte, nemléte, hangneme, és az utóbbi évben az egész "beszélgetek a blogon" átalakult valami mássá. Persze ehhez a bloghu is hozzájárult azzal, hogy az indapassos kötelező regisztráció egy idő után borítékolta, hogy a végtelen mennyiségű trollnickgyártás nem az intelligens hangvételű eszmecserének kedvez.

Tudjátok, mi van? Az, hogy én ide kiállok névvel, arccal, és a beazonosíthatatlan, arctalan, magukról semmit el nem áruló kommentelők hada meghatározza a gondolataimat.

Mert ha olyat írok, ami kedves, könnyen érthető, politikailag korrekt poszt - mondjuk egy óra, amin jártam és ami tetszett - arra szinte nem jön semmi visszajelzés. Pedig ezek a boldogan, lelkesen megírt, szinte beleköthetetlen bejegyzések olyan élményeket tartalmaznak, amikről szívesen csevegnék kommentben. Vagy egy többórás munkával, szép kerekre összefogalmazott poszt kerül ki, amire (gondolom) mindenki csak bólogat legfeljebb (ha ugyan végigolvassa), de annyit se mond, hogy fapapucs.

És vannak az informatív posztok, amelyeket megpróbálok szórakoztatón és közérthetően megfogalmazni, ehhez természetesen némi egyszerűsítés szükséges, hogy elkerüljem a TMI!-csapdát. De miközben írom, már azon jár az eszem, hogy nem írhatom azt, hogy "ennek általában ez és ez az oka", mert ha 98%-ban ez az oka, akkor juszt, hogy valaki bele fog kötni, hogy nem tettem említést a 2%-ról. Ha egy élettani jelenséget próbálok megismertetni, egyszerre lenne elvárás, hogy (a) fogalmazzam meg a lényegét még rövidebben GY.K. egy keretes részben, és (b) írjak róla egy enciklopédiát, ugyanis erről, erről és erről nem tettem említést.

Rettentően megbénít, ha már előre a kommentelőket hallom a fejemben. Így nem lehet írni. Ha pedig előveszek olyan stílust, amely leginkább a publicisztika műfajába fér bele - nevezetesen: ironizálok, sarkítok, szabadon kiemelek egy gondolatmenetet -, akkor jönnek a trollhegyek. A Pippa- és Adele-posztok után nagy önfegyelem kellett, hogy folytassam, és most az olimpiás után is így érzek. Egyrészt az értő olvasás kiveszőfélben van, másrészt sokan az első bekezdés után a kommentboxhoz ugranak, harmadrészt lehet véleményes posztra véleménnyel válaszolni, de akkor - én így látom - a nicknevek és kusza emailcímek jótékony homályában kevesebben veszik a fáradságot a vélemény cizellált formában való megfogalmazására.

Lehet azt mondani, hogy túlérzékeny vagyok, aláírom. Az én blogom, az én személyes kis misszióm, az én ráfordított több órám posztonként. Érdekel, hogy fogadja a közönség. És nincs vastag bőröm.

Lehet azt csinálni, mint sokan mások: letiltani a kommentelést. Számos régi és új blogger úgy döntött, hogy túl nagy az internetpenetráció, nagy a merítés a hülyékből. (Tény.) Vagy simán nem éri meg a stresszt, fáradságot a bármily csekély %-ra rúgó trollokkal foglalkozni. Valahol értem őket, szerintük akinek nem tetszik, ne olvassa a blogjukat. Én mégis szeretném, ha folytatódna a párbeszéd, de akkor az párbeszéd legyen, és ne egy "kiállok, ide lőjetek" szcenárió.

Így az a megoldás marad, hogy bevezetem a facebookos kommentelést. Nem szívesen, mert szerintem a facebook egy szép napon a fejünkre fog omlani (legalábbis ez az egész közösségi modell nekem egyre inkább gyanús), de amíg nincs rá jobb mód, hogy egy őszinte, felvállalt blogon mindenki transzparensen tudja kifejezni magát, addig ez lesz. A régi kommentelési lehetőség ezzel le is zárul.
Talán lesz, akinek kötelező regisztráció nélkül könnyebben jönnek a szavak, biztos lesz, aki nincs facebookon és ezért nem tud hozzászólni - tőlük elnézést -, de a boldog internet-békeidőket idéző nickeket felejtsük el. Beszélgessünk, face to face.

(És ez a bejegyzés offtopic, hiszen egyszerűen le is cserélhettem volna a kommentboxot. De úgy éreztem, a sztorihoz hozzátartozik ez a magyarázat.)