Pilates blog

Ahogy észreveszem, a hozzászólók többsége óhatatlanul magából indul ki, esetleg abból a közegből, amit lát; és erre alapozva teszi meg kijelentéseit. Illusztrálom:

"Akkora tudományt csináltok a fitneszből..."

 

"A FEGYENCEDZÉStől lesztek erősek, nem ezektől tingli-tangli gyakorlatoktól."

 

"Ez a halálom. Mindent személyre kell szabni. Eddig jó volt a tévétorna, most már csak a személyi edző."

 

"Az esetek nagy többségében azért az az edző nem azért van ott, ahol, hogy neked jó legyen, hanem a lehető leghatékonyabb módon jövedelemhez jusson, és esetleg közben edzegethessen, csajokat/pasikat bámulhasson, eszet oszthasson."

  

"1. nap: 1 fekvőtámasz, 1 felülés, 1 guggolás

1 év múlva: 365 fekvő, 365 felülés, 365 guggolás

Nagyon bonyolult edzésterv, mi? Ha minden nap csinálod, 1 év múlva izmosabb leszel mint az emberek 99,5%-a."

 

"Árulja már el valaki, miért kell a személyi edző? Amikor nagyjából minden ember ugyanúgy működik - hacsak nem spéci gyógytornára jár, netán élsportoló egy külön stábbal -, három-öt-max hét elérő testalkatba nagyjából az egész emberiség belefér? Vagy az már különleges, személyre szabott, csak most, csak neked edzésterv, amit - mondjuk - egymillió helyett csak nyolcszázezer embernek lehet elsütni?"

 

Legalább annyit higgyetek el nekem, hogy edzőként én sokkal de sokkal de sokkal több - és nem utolsósorban: többféle  -  emberrel találkozom a mozgás kapcsán. 

 

Elsősorban: találkozom edzőkkel, akik jó szakemberek, és jól végzik a munkájukat. Nem csajokat bámulni vannak a teremben, hanem azért, mert az a munkájuk, hogy foglalkozzanak a hozzájuk fordulókkal. (Hülye hasonlat, de ki ne találkozott volna már olyan bolti eladóval, aki árupakolást mímelve kerüli azt, hogy meghallja, ha kérdezel valamit; és olyan is van, aki odafordul, meghallgat, és megmondja, hogy a második sor végén jobbra a legalsó polcon.) Egyébként ez sajnos minden szakmában megtalálható, van a gyorsan kidoblak egy recepttel orvos, meg a lelkiismeretesen végigvizsgállak és kikérdezlek orvos. Szóval, ezen hőzöngeni kár.

 

A másik: lehet azon is pumpálni magatokat, hogy mit fontoskodom túl az egyéni megoldásokat. A helyzet az, hogy vannak típusok, persze, de azért alapvetően minden ember egyedi. A testalkata, az életmódja, az étkezési szokásai, a mozgáshoz való hozzáállása, a teherbírása, és ha testileg nézzük: nincs két egyforma ember izmok, csontozat, ízületek és keringés tekintetében sem. Már huszonévesen sem nagyon, harminctól felfelé meg pláne nem. 

 

Nem mindenkinek kell személyre szabott megoldás. Aki nagyjából egészséges, és nincsenek konkrét céljai, állapotmegőrző céllal húzzavonja valami teremben heti egy-kétszer, vagy elkocog pár kilométert heti egyszer (jól teszi!), annak nem kell szakember. Nagy kárt sem tud így tenni magában, ha nem veszi túl komolyan magát, nem rugaszkodik el szélsőségekbe, és mondjuk nem volt eleve valami olyan kialakulóban levő baja, amit benézett.

 

De tudjátok, mit? Ez, megkockáztatom, a kisebbség. 

 

Az esetek nagy részében az ülőmunkában vezeklők létfontosságú (értsd: gerincstabilizáló) izmai elsatnyultak. Ők azok, akik valószínűleg sosem voltak versenysportolók, a kevés fogalmat, hogy miként kéne hozzákezdeniük, különböző szuperebbnél szuperebb cikkekből és könyvekből veszik. Nincs testtudatuk, de jól felspannolják őket a szektablogok, hogy majd a fegyencedzés, meg a haverok, akik ide is kommentelik az okosságokat. Akkor vagy menő, ha guggolsz "exponenciálisan növekvő" ismétléssel és súlyzóval, mi? Hogy a gerince szétmegy, ha l'art pour l'art nekiáll testépíteni, az is ziher, és még a kisebbik baj az, ha "csak" izmot húz meg.

 

Aztán ott vannak a túlsúlyosak, a hurcolt túlsúlyból eredő ízületi problémákkal. Elég, ha csak egy ízület kezdi feladni, és dominóeffektussal megy végig a többin is. Majd az önjelölt haverok megállapítják, hogy ő a széteső térdével fusson vagy sem, ugye? Vagy a magazinokban a cikkek is azt írják, hogy kocogjon, aki fogyni akar. Nem mindegy, hogy plusz tíz kilót visz kocogni, vagy plusz harmincat. Biztos volt olyan mázlista, aki megúszta, hogy szétmenjen az ízülete, és épp időben lefogyott. És olyan is, aki nem. 

Azt meg hadd ne említsem, hogy mennyi szirszarra költenek azok, akik lefogynának, de lila gőzük sincs a mikéntről. Tablettákra, teleshopos csodaeszközökre, soha le nem járt kondibérletre: csak mondjuk a túlnyomó részük egy dietetikusra meg egy edzői konzultációra nem.  

 

Azok, akik friss vagy régebbi sérüléssel bajlódnak, gyógytornával pont addig jutnak el, hogy életképesnek nyilváníttatnak. Onnantól vagy saját kútfőből boldogulnak (vagy nem csinálnak semmit persze), vagy majd a hozzáértő gyúrós haverok megmondják neki a "tutit"? Ha a kedves kommentelőknek élesben kellene ott állniuk egy ilyen ember előtt, vajon ugyanekkora lenne a szájuk, vagy elnémulnának, ha végre felfogják a felelősséget?

 

 

Kérdezze meg orvosát: vajon hány orvos van, aki a "sétáljon, ússzon, szobabiciklizzen" jókívánságon túl mond bármi értelmeset annak, aki kicsit is sportos volt, és helyre szeretne jönni valamilyen baj után? 

 

És végül, de nem utolsósorban: az edzőnek nem csak az a dolga, hogy a testekre figyeljen, hanem kicsit pszichológus is. Ha valaki nem olyan megoldást kap, ami személyre szabott, akkor utálni fogja az egészet, és igen, abbahagyja. Aki azzal fordul hozzá, hogy ő nem akar teremben vörös fejjel küzdeni ötven másik ember szeme láttára, azt nem teszi rá a gépekre. Aki hamar elunja magát, annak nem javasolja a száz fekvőtámasz - száz húzódzkodás - száz guggolás kombót, hanem kitalál köredzést, kreatívabb gyakorlatokat. A csajok terhelhetősége gyakorlatilag a hormonális ciklussal is változhat: aki nem akar görcsökben fetrengeni otthon, hanem a könnyed mozgás segítségében bízik, azt nem aznap kell iron womannel kínozni. 

 

Aki minderre azt mondja, hogy aki nem bírja, minek csinálja, annak üzenem: az én misszióm az, hogy akinek ehhez vagy ahhoz nincs kedve, az is megtalálja azt harmadikra, negyedikre, ötödikre, amit lelkesen csinálhat. Talán egy kicsit több mozgásformára van rálátásom, mint a haverok többségének.  

 

Persze, tudom: aki trollból van, az úgyis kőkemény, Chuck Norrist is leveri. A feje dettó kőkemény, úgyis tudja a tutit, és el sem lehet tántorítani azzal, hogy vannak más típusú emberek, másfajta célok. Másfajta életminőség, és nem a kényszer, vagy a versengés, vagy a majdénmegmutatom, hanem az, hogy örömmel és szívesen csinálja, amit csinál, s közben érzi, látja magán, hogy haszna is van. Akkor is, ha a többség pont nem ezt, vagy nem így csinálja. 

 

Szóval: písz, és tolerancia. Én két dologgal nem vagyok toleráns: az intoleranciával és az emberi hülyeséggel. Szóval, ha bárkinek hozzáfűznivalója van, kizárólag mindezek figyelembe vételével irány a kommentdoboz. A blogomon értelmesen beszélgetni lehet, sőt javasolt, hőzöngeni nem.