Pilates blog

Posztokban, kommentekben, beszélgetésekben sorra visszaköszön a megállapítás, hogy a családnak, a családi környezetnek mekkora szerepe van az egyén sportkultúrájának kialakulásában, vagy éppen annak hiányában. Míg nem győzöm hangsúlyozni, mennyire nem késő sosem elkezdeni, fogós kérdés, hogy mennyire lehet korán elkezdeni? (Persze, még mielőtt a tesiórák elrontják kölyök szája ízét.)

Azt hiszem, a legfontosabb szem előtt tartani azt, hogy egy néhány éves gyereknek ugyanúgy a fizikai és lelki adottságait kell mérlegelni a választásnál, mint egy felnőttnek. A könnyítés a dologban az, hogy mozogni minden kisgyerek szeret - még nincsenek megrontva, elkényelmesedve, így  aztán (ijesztő mértékben) a szülőkön múlik, hogy ezt mennyire sikerül egyrészt kiaknázniuk, másrészt rendszerként bevinniük a gyerkőc életébe. Márpedig ez utóbbira szükség van ahhoz, hogy aztán szemléletként épüljön bele a formálódó elmébe.

A csapda az, ha a fölnőttek (mert ők már csak ilyenek) elfeledkezdnek arról, hogy ez bizony nem róluk szól. A gyereket nem tarthatja vissza a sportfoglalkozástól az, ha a szülőnek úgymond nincs ideje őt elvinni ide-oda. (Megkockáztatom, ez ugyanaz a problémakör, mint a "nincs időm sportolni"...arra van idő, amire teremtünk. Maximum kis logisztikát kíván.) Vagy előfordulhat a másik véglet, amikor a gyermek örömét leli valamiben, de a szülőt elkapja a hév, a gyermek helyett is felbuzog benne a versenyszellem, és a hobbimozgásból teljesítménypresszió válik. Holott a kulcs: figyeljünk a gyermekre, az igényeire, és azok maximális figyelembe vételével terelgessük a számára vonzó, és kiteljesedést nyújtó mozgás felé.

Bár személyesen nem találkozom a problémával, de tudom, hogy a legnagyobb gond ezzel még mindig az, hogy az egyesületek, utánpótlásnevelés klubok tömegével nyitva állnak a kis aspiránsok előtt, és nehéz olyan foglalkozást találni, ami "just for fun" jelleggel működik. Szerencsére a kínálat folyamatosan nő e téren is. (És természetesen nincs bajom alapvetően a gyerekek versenyeztetésével sem, egy egészséges lelkű, nyitott kisgyerek jellemfejlődéséhez ez hozzátartozik. Ha ő erre attitűdben alkalmas és szeretné - ennyi  a kitétel.)

A legjobb alapokat természetesen nem az "intézményi" sportkultúra adhatja a gyereknek, hanem - ideális esetben - az a családi minőségi együtt töltött idő, ami nem a vasárnapi ebédek formájában, hanem az aktív közös időtöltésben valósul meg. A túrázás, a közösen biciklire pattanás, vagy görkori - akármilyen gejlül is mutatnak mondjuk egy pipacsos rét szélén a gyógyszerreklámban - a valóságban meghatározó élménnyé tudnak válni a gyerekfejben. Esetleg telente a lécek vagy deszka csatolása. Észrevétlenül rögzül, hogy a mozgás a mindennapok része, pozitív asszociációkat kelt: ezek hiányában pedig évtizedekkel később az ilyen pilatesblogszerű meggyőző misszióknak sokkal nehezebb a dolga.

Hogy a poszt ne nyúljon túl hosszúra, a gyakorlati sportjavaslatokat egy következő bejegyzésben olvashatjátok majd - és gondolom nem lesz meglepő, hogy nem a klasszik atlétika fog állni a középpontban. De addig is érdekelne a véleményetek: manapság, mikor "trendi" mozogni, tudatosabbak a mai friss kisgyerekes szülők? Vagy jobb volt ez régen, míg elfoglalt apu-anyu helyett a Mókus Őrs intézte a feladatokat? Azt tudjuk, hogy utáljuk a tesiórákat - de megoldás vajon már azok előtt, vagy épp azok mellett/helyett bebiztosítani a sport szeretetét? Egyáltalán: van ennek a későbbiekre nézve jelentősége, vagy ez a poszttéma csak sok hűhó semmiért?