Pilates blog

Egy oktatónak, ha kiáll a csoport elé, egy nagy célja és egyben kihívása van: úgy megtartani az órát, hogy minden egyes vendég teljes értékű foglalkozást kapjon. Szándékosan nem azt írom, hogy "kihozni belőle a maximumot" - hiszen a Pilates például pont nem arról szól. Az sem jó persze, ha a vendég belustul, és bőven a teljesítőképessége alatt dolgozik - de az sem, ha hősködik, és úgy próbálja megcsinálni a gyakorlatokat, hogy nincs elég izomereje, rutinja, fizikai vagy mentális képessége hozzá. (Na, ezt próbáld megmagyarázni annak, aki a teljesítménycentrikus világ gyermeke...) Az kell, hogy az oktató sasszemmel (meg persze rutinnal) per kopf felmérje az ideális terhelési mértéket.

A Pilatesben az a szép, hogy ez a mozgás olyan, mint egy górcső - egy-két óra alatt kiderülnek mindenkiről a rejtett turpisságok. Huszonöt felett ugyanis nincs tökéletes ember (és ezt most nem alakra értem...): a mindennapokban észre sem vett kiegyensúlyozatlan állapot következtében az egyik oldal erősebb, a másik gyengébb; az egyik ízület szokatlanul lestrapált a másikhoz képest; valami rég elfeledett sérülés okozta gyengeség előbukkan; az elszorított lábfej deformitásai kiderülnek, és még sorolhatnám. A test, ami messziről, hunyorogva egy kábé jól összerakott puzzle-nak tűnik, közelről megnézve itt sem, ott sem illeszkedik rendesen.

Így történhet aztán, hogy ha véletlenül még egy látszólag homogén csoport is jön össze, alapvetően ha nem is fitt de panaszmentes húszas-harmincasokból, néhány alkalom alatt a szememben a csapat már olyan, mint egy hőtérkép: tele sokszínű foltokkal. Hát még ha néhányan dedikáltan gerinc-, ízületi- és egyéb bajokkal küzdenek, végképp olyan heterogén a kép, mint maga az Ankh Morpork-i városőrség.   

Hogy lehet így többszintű órát tartani? Az alapokat tekintve sehogy, és én ebben hajthatatlan vagyok: az első 4-5 alkalom, mint már itt leírtam, a szükséges alapok megszerzéséről szól. Aki ezeken túl van, kapisgálja már az alapelveket, alaptartásokat, s néhány gyakorlat lassan eléggé rögzül ahhoz, hogy már ne annak kivitelezésével, hanem a kivitelezés módjával legyen elfoglalva. Megvolt az első néhány aha- és ajaj-élmény, feltérképezte mindenki a testpuzzle-ját, na innentől haladhatunk.

A legszebb feladat, hogy bizony a városőrség csoport összetételétől függetlenül az óra menete lineáris, és a több szintet ezen belül, kizárásos alapon gyakorlatonként kell megoldani. Mik lehetnek ennek a módjai?

Számos Pilates gyakorlatnak létezik többféle nehézségi fokozata. Ezeket természetesen egymásra építkezve lehet betanítani, így aki gyorsabban halad, ügyesebb valamiben, az is ismeri a gyakorlat alap szintjeit. Amikor már szemmel láthatóan tagolódik a csoport, ki lehet jelölni, hogy ki próbálkozhat a nehezebbel, és ki az, aki hősködés nélkül maradjon a könnyebbnél. Lényeges, hogy aki elfáradt, az is tisztában legyen vele, hogy visszaléphet a könnyebbik variánsra, és hogy melyik is az pontosan. (Az pedig, hogy én a nehezebbet csináljam-e, ami általában bonyolultabb, vagy a könnyebbet, mert az azt választók gyakran utánzással működnek, állandó mérlegelés tárgyát képezi.)

Izomhasználat erőssége. Főként azoknál a gyakorlatoknál, ahol nincs vagy kevés a helyettesítő gyakorlat, nagyon definitíve el kell magyarázni, hogy a helyes alaptartás mellett mely pontokon lehet könnyíteni/nehezíteni az izom feladatát. Például: jobban ráhajolás, lábak továbbemelése vagy épp leengedése, az izom plusz befeszítése.

Gyakorlat sebessége: a legtenglengibb mozdulatból is gyilkost lehet nevelni a lassított gyakorlatütemmel. Ha kiiktatjuk a lendület adta könnyítést, ráadásul van elég idő egy mozdulat alatt odafigyelni, hogy helyére tegyük a testrészt és munkára fogjuk az izmokat, rögtön hatékonyabban is végezzük a gyakorlatot.

Pihenés: kétszázszor el kéne mondanom egy órán, hogy ha elfáradt az a test, kibillensz a helyes tartásból, nem bírja az izmod, tedd le és pihenj. Nem könnyű megértetni, hogy nem a mennyiségi teljesítmény a lényeg, hanem az, hogy amit véghezviszünk, a lehető legtökéletesebben kivitelezett legyen. Az ismétlésszámok fényében érdemes az utolsóelőttinél javasolni, hogy aki elfáradt, most tegye le - az utolsót úgyis mindenki csinálni akarja :)

Eszközök bevonása: viccesek és színesítik az órát a különböző kis/nagylabdák, karikák és szalagok. Na meg persze állatira nehezítik is. Néha kis alattomosan, néha már ránézésre is fájdalmasan, de mindig betalálnak.

Ami a leglényegesebb, és néha nagyon-nagyon nehéz, hogy megértessük emberünkkel, miért fontos a saját határainak felmérése. (Nem meglepő módon ez a pasiknál szokott gond lenni...) Van, akit inkább biztatni kell, hogy többre is képes, van, akit visszafogni, és tán a lightosabb, de helyes útra terelni. Mindenesetre, a többszintű óra az oktatónak fejben fárasztó, a csoportnak meg fizikailag, de szerintem megéri. Sőt, csak így érdemes.