Meg ne hagyd az utolsó falatot....
A címbeli mondat - különböző változataival egyetemben - szinte beleivódott a magyar családi mentalitásba: ha nem is anyáink, de nagyanyáink, dédanyáink tuti felemlegették már, hogy mi bezzeg csak becsüljük meg magunkat, örüljünk, hogy nem kell éheznünk. És milyen dolog otthagyni a tányéron egy utolsó morzsát is.
Remélem, a kedves olvasóknak nem kell ecsetelnem, hogy mekkora giga téveszme ez az iránymutatás. Gondoljuk még hozzá a magyar konyha tipikus főztjeit, és már látjuk is, honnan eredeztethető a túlsúlyos népesség. A történelmi okait értjük, sajnálatos évek voltak, de emiatt több mint fél évszázadra megmérgezni a lakosság érkezési szokásait legalább akkora kicseszés.
Itt van egy alapos cikk a huszadik századi gasztrotörténelemről, ami bennünket most ebből érint: "1945-46-ban az 1938. évi fogyasztáshoz viszonyítva 45%-os készlethiánnyal kellett megküzdeni. Magyarországon az egy főre jutó napi átlagos élelmiszer-fogyasztás tápértéke ekkor 1700-1800 kalória volt, az élettanilag szükségesnek kevesebb, mint kétharmada", avagy "Az ötvenes évek elején a tőkehúst gyakran pótolták a töltelék árukkal, a rántott párizsi a főzelékek mellett kosárrá formázva, zöldséggel megtöltve gyakran szolgált főételként is burgonya- vagy rizskörettel." - megkockáztatom, bizonyos magyar háztartásokban még ma is előfordulnak hasonló fantasztikus ételek, és nem csupán olcsó bekerülési áruk révén...
Szóval, valahol a generációk tudatos vagy tudattalan emlékeiben még ott él a hiánygazdaság kínkeserve. Manapság már szinte mindent kapni a boltokban, gyakorlatilag mindenféle árban és minőségben. Kis odafigyeléssel és gasztro-kiművelődéssel minden házi szakács tudhatja, miként lehet tápláló és egészséges ételt készíteni anélkül, hogy a vastagpaníros húshoz feltálalnánk a fritőzben sült krumplit. (Másik ilyen kedvencem a gulyásleves kenyérrel, hogy legyen hozzá valami "szilárd" is.) És mégis: a magyar virtus még mindig lépten-nyomon a degeszre evésről szól, mert (a) mit szól anyuka, azt hiszi, nem ízlik a főztje (b) tányéron ételt nem hagyunk meg (c) két kondérral főzünk, hátha beüt a világvége PONT MOST, és (d) azt is esszük egy hétig, mert étket ki nem dobunk.
Aki ilyennel még nem találkozott, annak vagy több generációra visszamenőleg dietetikus rokonsága van, vagy baromi mázlista.
Próbáljuk meg a szeretet és gondoskodás jeleként eszközölt tukmálást leszerelni: ha az önfegyelmünk felül is kerekedik a sóvárgó szemünkön, sértődés nélkül nehéz lesz. Ezeknek a generációknak nem mondhatjuk, hogy mama, akkor szeret igazán, ha omega-3-ban gazdag halat kapok barnarizs körettel, gusztusos halmokba elhelyezve a tányér közepén, és utána gyümölcssalátát vagy teljes kiőrlésű lisztből készült süteményt (amiből lehetőleg hiányzik a két kockányi margarin).
Azért néhány apró trükk, amivel túlélhetünk egy-egy jó tradicionális családi eseményt:
- Lehetőleg magunknak vegyünk az adagot a tányérunkra.
- Próbáljuk mi vinni a szót az asztal melletti beszélgetésben, és akkor a többiek nem veszik észre, hogy a kevesebb ugyanannyi idő alatt fogy el. Ha hamarabb végeznénk, jön a tukmálás. (Na jó, a lassabb de nem feltűnő piszkálgatás is megteszi.)
- Ha nagyon unszolnak, vegyünk magunknak egy udvarias kanálnyit/villányit, de ne hagyjuk, hogy más adagoljon.
- A főétkezés és asztalbontás után egyáltalán nem muszáj legközelebb ülni a több tálca süteményhez.
- NE vegyük magunkhoz a következő falatot, ha pontosan érezzük, hogy már csak a "szemünk kívánja". Hallgassunk a szervezetünkre, mikor elég!
És ha mi vagyunk a vendéglátók, törjük meg az átkot: ne tukmáljunk senkit, és vállaljuk az esetleges megdöbbentést: főzzünk egészségesen.
És hogy az egész ne tűnjön keményvonalasnak, kihangsúlyoznám újra: ha valaki egyébként igyekszik odafigyelni az étkezésre, és rendszeresen mozog, annak egy nagy családi jóllakás nyilvánvalóan nem fog megártani. (Leszámítva persze az esetleges hasfájást, gyomorrontást, másnaposságot és hasonló mellékhatásokat.) A baj azzal van, ha ezáltal egy jól kiszámított diétát rontunk el, vagy éppen egy héten keresztül mindennap hasonló eseményre vagyunk hivatalosak. Ilyenkor jobban járunk, ha elővesszük a maradék önfegyelmünket is, vagy éppen elkezdünk kiselőadást tartani a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságáról, vagy a túlsúly egészségügyi hátulütőiről - mert ha egyenként kell megtéríteni a bárányokat az egészséges életmódnak, akkor egyenként haladunk, van ez így.
Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést: