A 43. Kékszalag virtuális margójára

Európa legnagyobb tókerülő versenye a balatoni Kékszalag, amelyen rendre 5-600 hajó versenyez a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Tihany-Balatonfüred útvonalon. Persze a résztvevők többségének inkább amolyan közös tradíció ez, mint valódi verseny - előre borítékolható ugyanis az a tucatnyi hajó, amely professzionális csapattal, bőkezű szponzorpénzekkel és jól felkészített verdával végigszántja a Balatont, és a csütörtök reggeli rajtot követően az este folyamán be is érkezik a célba. Az élbolyt követően további kábé másfél nap (a rajttól számított 48 óra) áll a vitorlázók rendelkezésére, hogy szombat reggelig beevickéljenek a képzeletbeli célvonalra.
Olyan ez, mintha Schumit és a Ferrariját Mercedesét egy mezőnybe engednénk Pista bá’ Zsigulijával, dehát a száguldás öröme elidegeníthetetlen és közös - csak a sebesség más. (Persze, a kategóriák azért külön számítanak...)
 
Az imaginárius rajtvonal by Szántó Áron/MTI, fn.hu 
A versenyzőknek ez a két nap: adrenalin, napsütés, Balaton-imádat, kötelek, vitorlák és szél. A nézőknek és szurkolóknak az első tizenkét óra a lelkes drukkolás jegyében telik (na meg adrenalin, napsütés, Balaton-imádat). Egyébként a verseny a partról nem túl látványos, helikopterről az (a kiválasztott keveseknek), de információs társadalomban élünk kéremszépen, a közösségi érában már a Balatontól távol, négy fal között senyvedő ember is részesül az eseményekből és a közös szurkolás élményéből.
 
Minden induló hajó GPS-szel felszerelt, és hála a Nagy Testvér műholdaknak, Google térképre applikált követőszoftverrel leshetjük a böngészőben a teljes mezőny útját. Hajónként kijelölhetjük a cikkcakkot, ami a megtett útvonal, nagy segítség ez azon szőkéknek, akik nem látják a Balaton felszínének geometriai összefüggéseit a helyszínen (sem). A kekszalag.hu-n folyamatosan jönnek ki a friss hírek: a rajtnál a szél 8 csomó, az élbolyban az első három elhúzott a mezőnytől,  elállt a szél, ki fordul épp a kenesei első bójánál. A csapatok facebook rajongói oldalain mobiltelefonról beküldött rövid helyzetjelentésekkel tudósítanak a parti nézők, hol látják épp kedvenc hajójukat; képeket posztolnak a kísérők a követő motoros hajóból. A hajó fedélzete, a kísérő rendezői hajók és a helikopterek után a következő lehető leginformatívabb hely, ahol jól helyezkedve mindent megtudhatunk, az internet. Csodálatos.
Ez történt a rajt után. A GPS mindent tud. (Avagy inkább: TMI! TMI!)
 
Délután már közeleg a vihar, az élen járók Keszthelynél küzdenek fej fej mellett - az utolsó két hajó ekkor ért még csak Füredtől Keneséig. Ekkortájt még nem sejti senki, hogy a híradások hamarosan katasztrófa-vészjelző módba csapnak át. Épp mielőtt Szigliget térségében elszabadulnak az elemek, beér a célba az első két hajó: a Lisa és a Principessa. Elég durva, hogy a lassan ötven éve felállított tókerülési rekordot (10 óra 40 perc, 1955-ben) még azóta sem sikerült megdönteni, csodavitorlák ide, személyi edzett legénység oda; hiába, a szél ereje nagy úr. A rekordállító hajó, a Nemere II  - ma már oldtimer - rendületlenül ragaszkodik a Balatonhoz és a felújítás óta ott van szinte minden verseny élmezőnyében.
 
Éjszaka lecsap a vihar, süllyedő és felboruló hajókról mentik az embereket, a verseny survivor-be fordul. A percrekész hírcsatornák elnémulnak, nem csak azért, mert éjszaka van, de mindenki a mentéssel van elfoglalva. Reggelre aztán a hírek elözönlik a netet - a média zabálja a vihart, katasztrófahelyzetet, titanicolást, a kukutyini internetes hírharsona is átveszi az MTI-hírt. A social media ideje itt lejárt, a félbulváré a terep, tüntetőleg be is zárom a böngészőablakokat. 
 

Személyes konzekvencia: különösebben nem hat meg a vitorlázás, de a fenti ékes bizonyítéka annak, hogy ha belecsöppenek egy versenyközvetítésbe, átérzem a fílinget. Legyen az F1-küzdelem a három kör erejéig, amíg odapillantok, vagy a kajakosok futama, de még talán az agyaggalamblövő-verseny is képes lekötni. Pavlovi reflexszel indul bennem a versenyszellem? Vagy simán csak tudat alatt lerovom ezáltal a tiszteletemet bármely elkötelezett versenyző előtt, aki időt és energiát szán a felkészülésre? No, ezen majd eltöprengek.

Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:

 

2011.07.15. 10:58 - Szöszkeboszi

Címkék: kütyü vitorlás

8 komment



süti beállítások módosítása