Kicsit lelkizek
Hát itt volt ez a békés szombat délután, legalábbis békésnek indult, aztán jött az index címlap, amivel amúgy nincsen semmi baj, szeretjük, meg minden. Szeretem, ha olvasnak, ha kérdeznek, ha az olvasók velem és egymással párbeszédet folytatnak, és nyilván szeretem, ha az emberek picit többet tudnak meg olyan témában, amiről nem tudnak eleget bár nem ártana többet tudniuk.
Két következtetést vontam le a tegnapi napból. Az egyik, hogy valami furcsa konstelláció volt a zuniverzumban, legalábbis a kommentelők* nagy része olvasni nem akart, csak beszélni, de nem párbeszédet, hanem rögeszmecserét (ezt a szót is onnan nyúltam, kifejező...), és bár szerencsére gyakran címlapozom, a trollok általában elkerülnek. Biztos érdekesebb a politikai, homárkodó, meg szexblogok tömkelege, és nincs is ezzel semmi baj, örülök, hogy azok elszívják az indulatokat. Szeretem a kommentelőimet, na, aki sportos blogra jön, ritkán bunkózik, és ez jó. Egy post volt eddig, az időskori edzős, ami magára vonta a címlapot tallózó anarchisták figyelmét, annyi offtopic témát (a nyugdíjrendszer sokaknak fáj....) az életben nem moderáltam még, remélem nem is fogok.
Na de a másik, amin tegnap megdöbbentem, az a hozzászólók* korlátoltsága. Az, hogy valamicskét mozgó/sportoló emberek annyira evidenciának veszik a saját hozzáértésüket és véleményüket, hogy fel sem merül bennük, milyen az, amikor másoknak ez az egész sportolás téma nem evidencia. Eddig azt hittem, hogy a sportoló emberek jó véleményvezérek, akik terjeszthetik az igét: tegnap viszont kicsit olyan érzésem volt, mintha fölnőttek azon hőbörögnének, hogy a gyerek miért nem ír fogalmazást a közlekedésbiztonságról, én, a tanító néni meg próbálom felhívni a figyelmet, hogy mert a gyerek még írni sem tud, csak mondjuk a fele ábécét, abból is csak a kisbetűket. És fogni kell a kezét, ha átmegy a zebrán.
Szóval, a tegnapiak nyomán kicsit elszomorodtam a felismerésen, hogy az általam reméltnél talán jóval kevesebben alkalmasak arra, hogy a lustaságból/motivációhiányból/félelemből/hozzá nem értésből nem sportolóknak akár egy kicsi és megfelelő ösztönzést adjanak, emészthető, világos információkkal. Ami nem azt jelenti, hogy kezdődő prófétakomplexusom lenne, és nagy arccal mondom, hogy na majd én... de nagyon-nagyon erős lökést adott a meggyőződésemnek, hogy az efféle blogokra szükség van: ami közérthetően (vessetek meg, nem fogok félig latinul beszélni a szakmáról, csak hogy menőzzek, pedig tudnék) és szemellenző nélkül (nem, nem a futás az istenkirályság...) beszél olyanról, aminek sokakhoz el kell jutnia: a sport szeretetéről, lehetőségeiről, fontosságáról, szerepéről az életünkben. Szóval, köszi minden közreműködőnek a felismerést.
* Note: akinek nem inge... tudjátok.
És perszepersze, tudom, az olvasók kb 1%-a kommentált, ami statisztikailag messze nem szignifikáns mintamennyiség, de ha a többi 99% nem feedbackel, akkor abból főzök, ami jut.
Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:
