Pilates blog

A most dúló kánikulában, lengén öltözött emberek között járkálva még feltűnőbb, mennyi túlsúlyos és elhízott férfi és nő rója az utcákat. Olyan sok, hogy már-már hozzászoktunk a látványhoz. Úgy tűnik, többségünk nem csak az utcán, hanem otthon a tükörben is.

A túlsúly és elhízás alatt természetesen nem az itt-ott markolni való plusz pár kilót értem, hanem a bónusz tucatkilókat, amik lágyan rengenek főleg derék-has-fenéktájt: a hivatalos BMI testtömegindex szerint pedig ennek definíciója a 25-ös érték felett kezdődik. Mivel a BMI szerintem - minden hibájával együtt - amúgy eléggé "megengedő" skála (legalábbis a BMI szerinti normális és az én fogalmaim szerint jól funkcionáló és esztétikus test között jelentős differencia van), higgyük el, hogy a 25 feletti BMI-alkat már tényleg több a "kicsit több"-nél. (Emlékeztetőül az index: testtömeg osztva a testmagasság méterben kifejezett négyzetével.) Ezen képlettel számolva egy 160 cm-s alacsonyságú ember közel 70 kilósan számít túlsúlyosnak. Hát izé. Mondom, megengedő. És ezek a számok nem a harminc kiló színizom miatt nehezebb emberekről beszélnek...

Hivatalos statisztika is létezik ám minderre. Ülünk? (Költői kérdés, na...) Az OÉTI szerint a felnőtt magyar lakosság közel kétharmada (61,8%) a testtömeg index alapján túlsúlyos vagy elhízott. Nem "nagy a seggem drágám?" vagy "behúzom kicsit a hasamat és beleférek a nadrágba" fajta elhízott, hanem úgy igaziból. Szerintem ezt a bizonyítványt nem tudjuk magyarázni. Nem is Dunát, de egyenesen Amazonast lehet rekeszteni a kifogásokkal (nincs időm, nincs mit/hol mozogni satöbbi), holott a valóság ennél jóval kevésbé szofisztikált. A népek szarul esznek, és ezt vagy nem realizálják, vagy tesznek rá: csak szélsőségekben gondolkodnak ("márpedig én szeretem a hasamat és ezt senki ne vegye el tőlem" vs. "ma még utoljára eszem csokit, aztán majd holnaptól..."), ja és persze meg sem mozdulnak, mert az hátha ördögtől való.

Hogy nincs kellőképp politikailag korrekt toleranciám a túlsúlyossághoz? Valóban, ha általánosságban nézzük a jelenséget, nincsen. Aki túlsúlyos, és ezt az állapotát nemtörődömséggel, vagy maximum gyorsan hamvába haló fellángolásokkal viseli, dühítően közönyös a saját egészségével szemben. Aztán persze szidhatjuk a tb-t, de ki tudja, tán szebb világ lenne, ha nem az önsorsrontókkal, hanem a valóban betegekkel kellene foglalkozniuk.

Vizsgáljuk meg a kérdést amolyan nemek harca módon is, pasik vs nők: 

A 18-34 éves korú fiatal férfiak 41%-ának magasabb a testtömeg indexe 25-nél, a 65 feletti korcsoportban ez az arány már 76%.
A fiatal nőknél a túlsúly és elhízás együttes előfordulása 30%, ugyanakkor idős korra ez az arány 83%-ra nő, meghaladva a férfiakét.

Majdnem minden második fiatalember kövér, és majdnem minden harmadik nő? Szépen állunk, ha lassan az IKEÁ-ban már az ágyakra is be kellene vezetni a strapatesztet, mint a fiókokra meg a relax fotelre, tudjátok. A nyugdíjasévekre meg marad a tévé, távirányító, fotelben süppedés, na meg elvonszolni a szétcseszett ízületeken a nagy hasakat a háziorvosi rendelőbe vérnyomáscsökkentőért.

"Nem vagyok kövér, csak ünnepien telt"

Az OÉTInek arra is van kimutatása, hogy állunk az önképpel. Lilakávé, meg néhány harcos szerkesztő is gyakran kirohan az ellen, hogy milyen irreális nőképet sulykol a média. Anélkül, hogy azt mondanám, hogy a cél szentesíti az eszközt (mert nem), kérdem én, meddig kell még sulykolni, hogy a túlsúlyos nyugdíjas nők tizede ne legyen teljes önképzavarban a kövérségét illetően? Oké, ők biztos nem olvassák a sulykoló médiumokat. De a minden harmadik nő vajon dafke marad kövér, csak mert a Burberry tizenhárom éves gyereklányokkal reklámoz, és Julia Roberts ráncait retusálják? Vagy ez a szociálpszichológusok által felépített jó magyarázat; és a valódi pusztán az, hogy a fiatal nők egyharmada lusta normális értéken tartani a súlyát? (És nem beszélünk itt még szép alakról, állóképességről, hahh, se testzsírszázalékról. A normális egészséges életvitel alapjairól beszélünk.)

(Ellenben a túlsúlyos és elhízott pasik mindössze 4%-a gondolja magáról azt, hogy ő nem kövér. Más kérdés, hogy vajon ők még több nemtörődömséggel, vagy egyenesen büszkeséggel viselik-e a VIII. Henrik módra "férfias" idomokat... És valószínűleg nem izgatja őket egójukban a sok szépen karbantartott férfisztár sem a címlapokon. Sajnos.)

Az a nagy helyzet, hogy az állítólagos médianyomást szerintem azok veszik magukra, akiknél prioritást kap a jó értelemben vett hiúság. És sejtésem szerint a fenti kemény szavakat is azok fogják, akik a pár fölös kilójukból "ügyet" csinálnak - kérlek, ne tegyétek. De gondoljatok a legutóbbi nyolcvankilós huszonéves lányra, aki az utcán előttetek ment, és az úszógumija kimászott a farmerból. Fogadjunk, az utóbbi napokban volt ilyen élményetek. És ha körbenéztek, hamar feltűnik még egy, meg még egy. Na ez a szomorú. És ők a fentieket nyugodtan magukra vehetik, hátha kinyílik a szemük, és/vagy valami átrendeződik a fejükben arról, hogy ez így nem jó. Nem (csak) azért, mert nem esztétikus: hanem mert nem egészséges, testileg-lelkileg megbetegít (akármennyire is tagadják), no meg persze rányomják ezt örökül a következő generációra is. Nem élünk a középkorban: "jó húsban lenni" nem menő. Tegyünk ellene!