Meditactivity
A Bloggerinákkal való mai eszmecsere kapcsán újfent filóztam magamban egy kicsit a témán, hogy mennyire más-más lelki építő hatása van különféle sportoknak különféle személyiségekre. Emberfüggő, ki mire kattan, meg az is, hogy az adott mozgás - csak hogy közérthető példákkal jöjjek: a futás, jóga, kickbox - milyen mentális mintát követ: teljesen kikapcsolja-e a mindennapokkal gyürkőző agyat, vagy éppenséggel segít a zajló gondolatok között rendet vágni, mint machete az őserdőben. Ennek is, annak is megvan a maga létjogosultsága.
Egyébként világéletemben nem volt a koponyámon off gomb, zajlott ott minden, ha kellett, ha nem. Évekkel ezelőtt rájöttem - hangoztattam is már eleget -, hogy a Pilatesben számomra az a lenyűgöző, hogy mennyire kikapcsol a való világból. Nem "erőltetve", hogy gyerünk alfába, meg csí, meg csakrák meg keringesd az allest és lazulj el... egyszerűen csak jönnek a mozdulatok, az áramlás, a légzésem: ezekre összpontosítok, no meg ugyanezekre a vendég(ek)en, semmi másra. A minap szembesültem ezzel újra látványosan, amikor épp magánóra alatt szólalt meg a telefonom. Fontos volt, ráadásul a Pilatesbe épp beavatás alatt álló delikvenssel közös projekt kapcsán, úgyhogy felvettem, kihangosítottuk, és intézkedtünk 5-6 percet. Telefon letesz, matracokra vissza, nagy levegő, hol is tartottunk, kar, láb, megfeszít, kifúj, emel.
Percek telnek el. A vendég homlokot ráncol. - Valami gond van? - kérdem. - Nem, nem, csak az imént elhangzottakon töprengek. - Ez volt az a pillanat, amikor realizáltam, hogy a hívásvége gomb óta bizony egy búrát húztam a fejemre, egy fia gondolatfoszlány a témában nem sok, annyi sem keringett a neuronpályákon. Kikapcsoltam. Egy sűrű hét, stresszes nap, és megoldandó kérdésekkel teli telefonhívás után: csak így.
Hát ezért imádom.
Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:
