Szőke nő a vitorlázás Forma-1 bajnokságán

A Balatonon hajózók fejében a tó egy térkép. Nekem, akárhogy nézem, csak egy víztükör, és képtelen vagyok belelátni azokat a képzeletbeli vonalakat, amelynek mentén a vitorlások szerelmesei elnavigálnak. Így eshet meg, hogy hiába ülök egy motoros hajóban a Balaton közepén az F18 katamarán világbajnokság futamán, várva a rajtot, nem látom az imaginárius rajtvonalat, ami állítólag egy bója és a zsűrihajó között húzódik.

A fő, hogy az a több tucat keskeny, légies hajó, amely a futamon épp megmérettetik, látja, mert szép libasorban sorakoznak egymás mellett. A rajt kétségkívül látványos, bár nem a megszokott értelemben: a katamaránok elindulnak a szélrózsa minden irányába hatalmas összevisszaságban - pedig én biztos voltam benne, hogy befutandó pálya van nekik kijelölve. Persze kiderül aztán, hogy mindenki képességeinek és megérzéseinek függvényében próbált belefordulni a szélbe (több-kevesebb sikerrel), de percekbe telik, mire felsejlik, mi is a kijelölt irány egyáltalán.
 

A rajt trükkös, ugyanis széllel szemben kell nekiindulni az első etapnak. Az F18 katamarán egyébként kis távolságról úgy néz ki, mint egy nagyobbacska szörf két búvárral: viszonylag merev lapos vitorlázat, deszka helyett két keskeny hajótest, és a neoprénbe öltözött kétfős legénység. Közelebbről az is látszik, hogy egy pillanatnyi nyugalmuk sincsen: a könnyed hajót trapézolva - azaz a hajó oldalán lógva saját testsúlyukat ügyesen elosztva - kell manőverezniük, mindeközben folyamatosan különböző kötelek után kapkodni, húzni, vonni, tekerni.

Nem könnyű sport, mindemellett nem látom, mitől lenne ezen osztály versenye a  “vitorlázás Forma 1-e”. Egészen az első bójáig.

A motoros hajóval a mezőny elé vágunk. (Ha bárki azt gondolná, ez mekkora fíling, ki kell ábrándítsam. Közel nyolcvan kilométer per óránál az ember gerincéig hatol az ellenszél, nem kap levegőt, a képződő kóctömegbe pedig órákkal később beletörik a fésű. A zsigeri motorosutálók, mint például én, pulcsival és hajgumikkal készülnek.) A bójához közeledve a katamaránok felkészülnek a szélbe fordulásra, és a látvány elképesztő. A sok jellegtelen szörf ugyanis pillanatok alatt színpompás, dagadó vitorlákat bont ki - úgy hívják, genakker, megkérdeztem - és egyszerre megértem, mire fel az elragadtatás.

Amint belekapaszkodnak a szélbe, megiramodnak, felfekszenek a hullámokra, van, amely csak az egyik hajótesten élezve örömvitorlázik, és a pálya kijelölt szakasza a szivárvány minden színében pompázik. A következő bójánál fordulásig még engem is beránt a hűhaélmény.

A versenyzők pedig a szépséges vitorlázatot rántják be: újabb forduló, újra széllel szemben szörfözés következik. A bójánál kisebb sokoban jellegű tülekedés alakul ki, a fordulók tömkelege nem igazán tűnik betartani a fair play szabályait. Koccannak jobbra-balra. Amilyen könnyűek ezek a verdák, van, amelyik bele is fordul a vízbe - és a két pilótája is elegendő hozzá, hogy újra pozícióba tegye.
Hiányos képzeletemnek hála, a finisről is majdnem lemaradok, még szerencse, hogy a sofőrünk rádión lejelenti, hogy nemsokára kikötünk; innen penge logikával kikövetkeztethető, hogy a következő bójánál egy képzeletbeli vonalat is kell látni a zsűrihajó irányába. Nem sikerül, de sebaj, a zsűri meg bizonyára nem tud Pilates órát tartani, mindenki másban jó.

A katamaránok és a futamon megfáradt gazdáik a balatonfüredi kempingbe veszik az irányt, amely a Groupama Garancia Formula 18 Katamarán Világbajnokság főhadiszállása. Feltűnően kevés szép szál legényt látni a kempingben: a katamarán legénység össztömege maximum 150 kg lehet, dehát a versenyautókba sem férnek túl nagy pilóták, és David Hasselhoffnak sem lehetett túl kényelmes KITT-ben ülni. Mindenki élvezi a napot, várja a jegyzőkönyvek eredményét, készülnek az óvásra (ez valami külön tradíció lehet, de folyton óvnak, futamonként, külön procedúra ennek az elbírálása és a futam végleges sorrendjének megállapítása). Alkoholmentes sört osztogatnak, német, angol, francia, holland, lengyel, és még ki tudja milyen szófoszlányok repkednek, mindenki az esélyeket latolgatja. Két óra múlva újabb futam vár rájuk, ha a szél is úgy akarja, addig igazi táborhangulatban nyüzsög mindenki. Az elit alakulat így mulat.

Egy F18 katamarán ára 6-8 millió forint, fenntartása a Balatonon évi néhány százezer, külföldön akár a csillagos ég. Magyarországon becslések szerint 15-20 darab van belőle. Az idei világbajnokságon több mint száz hajó szeli a habokat a magyar tengeren.

A fenti beszámoló még július első napjaiban készült, csak most tettem ide ki, bocsi. A csodás fotók Szőcs Edina képei, ezúton is hálás köszönet értük.


Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:

 

2011.08.29. 10:00 - Szöszkeboszi

Címkék: vitorlás outdoor bigger~longer~uncut

komment



süti beállítások módosítása