Pilates blog

Megint meggyőződtem arról, hogy Nem Sportoló Emberek fejében a sportos életmód az valamiféle rettenet. Véget nem érő mókuskerék, ahol mindig járni kell valahova, és oda kell figyelni egy csomó mindenre... Az alapsztori ugyebár arról szól, hogy az átlagember (na jó, nevesítsük: Átlagnő) mindig talál magán néhány plusz kilót. Mindig szívesen stresszeli magát a mérleggel. Rosszabb esetben megáll ezen a ponton, némi nyafogás kíséretében - ez az a pont, ahova én lélektanilag a Pilates blog mondanivalóját elképzelem -, tudjátok: bősz lelkiismeret-furdalások a felzabált fél tál sütemény miatt,  kellene-sportolni-de-nincs-időm, esetleg pár kiló mínusz valami munkahelyi stressznek vagy fondorlatos hashajtó vírusnak köszönhetően, ami egy kis időre megnyugvást ad, majd a jojó kezdődik elölről. Ez az a forgatókönyv, amire mindig azt mondom, hogy a megoldás: életmód-váltás.

Mondjuk, persze így is lehet. (Oké, ezt később megmagyarázom.)

Most pedig vázolták nekem azt a forgatókönyvet, hogy ha valaki ennél tovább is megy (aminek alapesetben örülünk mert erről szól a blog, lásd az a bizonyos fenti pont), azaz elmegy valamit mozogni, azt nem szereti meg, sőt effekíve utálja, próbálkozik és túráztatja magát rajta, majd abbahagyja csalódottan, még jobban stresszeli a mérleg, és rákattint a következő csodafogyasztós teát hirdető weboldalra. Meg benyom egy újabb mindenmindegy krémest. Game over. A lehetőség elszállt.

Szóval azon gondolkodtam, hogyan lehet az, hogy valaki nem szeret meg valamiféle mozgásformát? Mert mondhat bárki bármit, a lehetőségek száma végtelen. Ha ki is zárjuk a képletből a székesfővárosunk intézményei nyújtotta lehetőségeket, marad vagy féltucatnyi szabad levegőn végzett sport (amihez nem kell ernyő, karabíner, komplett kajakfelszerelés, meg ilyenek...), vagy valamilyen tánc, vagy esetleg csapatjáték, küzdősport, istenuccse, még többszáz letölthető tornázós dvd is (bár igen, még mindig ellene vagyok), szóval a felhozatal közel végtelen. Lehet választani egészen lájtost, kellemesen megmozgatóst, üvöltő zenére izzadóst, kinek mire van gusztusa. Létezhet, hogy ennyi mindenből is csak a kínnal végzett sport marad...? Ha valaki erről a palettáról nem talál, az nem is akar találni, vagy tényleg létezik olyan antisport lélek, akinek ezekből semmi nem jó...?

Mert hiszek abban, hogy sportolni igenis szuper. Kell. Mozgásra vagyunk kitalálva, ha nem így lenne, nem kezet-lábat kaptunk volna a Zuniverzumtól, hanem kis csillókat, amivel elúszkálunk egyik kavicsunktól a szomszéd moszatig, jólesőn felfekve az áramlatra.

Ha megtaláljuk azt a sportot, amit örömmel űzünk, akkor mindjárt kevésbé küzdelmes feladat időt keríteni rá. Nem kell bűntudattal nézni a szembejövő csoki mousse-ra (friss élmény tegnap estéről, igen). Nem kell utálni a mérleget. Sem a tükröt. És ha rátaláltunk egyre, amiben jók vagyunk, könnyebben jön a következő meg a következő is. Mert erőnlétünk lesz, testtudatunk, önbizalmunk, kísérletező kedvünk. Levezetjük a stresszt, ahelyett, hogy pluszban gyártanánk. Csupa-csupa klassz dolog. De addig is: tényleg ilyen melós megtalálni az Igazit?

(Ez a bejegyzés szándékosan ilyen sokat kérdező, és szándékosan provokatív. Ha ismertek antisportyt, akire illik a leírás, nyugodtan küldjétek át neki, hátha. Addig is, a ti véleményetekre is kíváncsi vagyok. Nagyon. Nos?)