2012. nov 05.

Miben különbözik a Pilates és a jóga?

írta: Szöszkeboszi
Miben különbözik a Pilates és a jóga?

yoga200.jpgAmíg még a Pilates kevésbé volt elterjedt, folyton megkaptam, hogy "a Pilates az egyfajta jóga?". Azóta talán többen tudják, hogy nem, de az is lehet, hogy csak a környezetemben kérdezik meg kevesebben. Azért most összeszedem, mi a különbség.

(Apróbetűs: mivel nagyon sok jógairányzat létezik, és ezek meglehetősen különböznek is egymástól, a jógáról beszélve most nagy általánosságban véve a leghagyományosabbakat tekintsük példának... mondjuk egy Hathát.)

Az eredet

A jóga, mint tudjuk, többezer éves tradíciókra épül. A Pilates sem mai csirke, de a nem egészen évszázados múlt az évezredekhez képest elenyésző. Természetesen a jóga fejlődését és megújulásra való képességét dicséri, hogy lépést tart a korral; a Pilates már eleve megalkotásakor figyelembe vette a keleti mozgásprogramok és a nyugati anatómiai ismeretek tárházát.

A spiritualitás

A hagyományos jóga elsődleges célja nem a testgyakorlás, hanem a szellemi erők áramoltatása. A javasolt életmód, a tanítások, a lelki utakon való bolyongás mind a lélek felemelését hivatott szolgálni, és ezt szolgálja ki a test és az ászanák. A Pilates ennek épp fordítottja: az egészséges test kialakítása áll a fókuszban, és ez lesz az előfeltétele a boldogságnak, harmóniának, jóérzésnek. Joe Pilates szerint a "test-lélek-szellem" szentháromság egyensúlyának megteremtése a cél, de a középpontban azért mindig a testünk áll. Szóval aki erősen lelkileg is elköteleződne, szellemi iránytűre is vágyik, annak irány a jóga.

A mozgástartomány

hatha_1.jpgA Pilatesben a sztori lényege maga az út: az, hogy hogyan mozdítod el adott testrészedet a maximális mozgásterjedelmedig, milyen ritmussal tudsz el oda, hogyan hozod vissza, majd ezt hogyan indítod újra. A jóga fő fókusza az, hogy felvedd azt a pózt, amiben a legnagyobb az ízületi mozgástered, és az azt tartó izmok kiteljesednek: és ezt a pontot tartod. Ezért azt gondolnám, hogy a kezdők, nem teljesen egészségesek, rehabilitációra szorulók voksa inkább a Pilatesre menjen.

Nyújtás és core (erőközpont) erősítés

A jóga inkább a nyújtásokra helyezi a hangsúlyt. Természetesen mint minden tudatos mozdulathoz, a szépen kivitelezett pózok felvételéhez is használjuk az erőközpontunkat, de én nem gondolom, hogy az erőközpont tartása és az erőközpont edzése ugyanaz lenne. (Emlékeztetőül: az erőközpont, szakzsargonban "powerhouse" nem csupán a mélyen fekvő gerincstabilizáló izmainkat foglalja magába, de a has- hátizmainkat, medencekörnyéki izmainkat is, melyeknek együttesen jelentősége van a szabályos és helyes tartás kivitelezésében.) Ezt leginkább dinamikus összehúzódások sorozata által tudjuk erősíteni, ezt pedig a Pilates fogja kivitelezni nekünk. Illetve mi, Pilatesen.

Update, nehogy bárki azt higgye, hogy a jóga "csak nyújtás": a legszélesebb pontot felvenni a ízületi mozgástartományban a helyes póz megtartása mellett, maximális izommunkával nem könnyű, sőt, esetenként nagyon nehéz lehet, megtartani meg pláne. De az, hogy a "maximumot" próbáld kihozni a nyújtott állapotból, az inkább a jóga sajátja. 

Pilates-Hundred.jpgA látványos végeredmény szempontjából azt gondolom, az egyszeri órákra járók választása az, hogy flexibilisek és szépen nyújtottak akarnak-e lenni (ez a jóga), vagy ruganyosak és hozzá szépen ívelt izmosak (ez a Pilates). Persze ez nem jelenti azt, hogy egy jógaoktató ne lenne izmos, vagy egy Pilates oktató ne lenne laza, de a heti néhány órát látogató vendég nem ugyanazoknak a hatásoknak van kitéve.

Légzés

A jógában számos légzés ismeretes és mindegyik más célt szolgál. A Pilatesben mindig mellkasi oldallégzést használunk, leginkább a bordáink emelkednek, hogy az erőközpont izmait közben feszesen tudjuk tartani. A légzéstechnika mindkét mozgásformában kiemelt jelentőséggel bír - hisz ez a tudatosság egyik szintje. Így vagy úgy, irányítottan levegőt venni megtanulni nem könnyű, viszont mindenkinek érdemes lenne elsajátítani. A mindennapi élet minőségét javítja, így bármelyik technika szívből ajánlott.

Ritmus

Láttam én már jógaütemű Pilatest és Pilates-ütemű jógát, de azért alapvetően a jóga lassú, a Pilates pedig a jógánál dinamikusabb, de még elég messze van az idegbeteg fehéregér rángatózik kategóriától. Szóval irányzatfüggő, oktatófüggő, vendégattitűd-függő, hogy kinek melyik jön be. Attól, hogy nem gyors, még nem biztos, hogy unalmas is! 

Összetettség

Ezt nehéz megfogalmazni, de a jógában kevesebb mindent mozdítunk egyszerre, inkább egyik testrészt a másik után, amikor felveszünk egy pózt; míg a Pilatesben jellemzően minden egyidőben mozdul, aminek az adott gyakorlatban szerepe van. Ez nem azt jelenti, hogy a végpózban a jógaoktató ne igazítaná meg az utolsó kislábujjunkat is a meghatározott irányba - ettől függetlenül megkockáztatom, hogy ezen szempontból a Pilates kivitelezése több multitaskingot követel.

... és az átfedések:

Számos nyújtó elem a Pilatesben a jógából származik. A maga módján mindkettő remek stresszoldó, fejleszti a testtudatot, javítja a tartást. Mondhatni áramló mozgás mindkettő, bár érzésem szerint a Pilatesben inkább maguk a gyakorlatok flow jellegűek (összekötni őket nehézkesebb), a jógában pedig az ászanákat egyikből a másikba szépen át lehet vezetni, azaz maga a szekvencia áramló, a pózok önmagukban nem igazán.

Mindkettő használ eszközöket alkalmasint (bár másokat), Pilatesből pedig gépekkel végzett módszer is létezik, ami errefelé drága bekerülése okán kevésbé elterjedt, de az USÁban pl. inkább az dívik, mint a matracon végzett gyakorlatok.

Összességében szerintem a két mozgás messze van az ősellenségesditől: az a jógázó, aki képes elengedni a spiritualitás követelményét, élvezni fogja a Pilatest; és az a pilatesező, aki nyitott arra, hogy némi lelki rávezetést becsempésszenek a testmozgásába, élvezni fogja a jógát (ha nem is minden fajtáját, de valamit biztosan). Mert a kettő együtt szépen megfér egymás mellett.

Szólj hozzá

jóga mijazapilates