2010. okt 14.

Bűn vagy élvezet

írta: Szöszkeboszi
Bűn vagy élvezet

A Life&Style megkért, hogy írjak ezúttal arról, hogy az édesség vajon barátunk vagy ellenségünk, szóval eszmét futtattam a témában, itt olvashatjátok.

Ha engem kérdeznek, szerintem bizony a huszonegyedik századi Éva nem almát szedne le arról a bizonyos fáról, hanem minimum egy doboz bonbon lenne a ludas minden bűnért és bűntudatért, ami manapság a női nemet sújtja. A sporttal, étkezéssel és életmóddal kapcsolatos valamennyi kérdés előbb-utóbb ide lyukad ki: “na de én olyan édesszájú vagyok és nem bírom megállni... ez baj?”

Önmagában nem baj, de nem árt tudni a makacs tényeket.

Az édességekkel – ideértve a süteményeket, krémcsodákat és műbogyókat – az a legfőbb baj, hogy cukorból vannak. Azért szeretjük őket, mert finomak, mert néha “úgy megkívánjuk”, és annyira jólesik. Mint a legtöbb ilyen ráérzésnek, ennek a jelenségnek is adott a biológiai magyarázata: a vércukorszintünk csökkenését a szervezet rögtön jelzi, és kik vagyunk mi, hogy ennek a vágynak ellenálljunk?! Pedig, nevezzük nevén: ez egy csapda, amibe gyanútlanul belesétálunk – mit sétálunk, belevetjük magunkat. Kedvenc nyalánkságaink gyakorlatilag folyamatos támadást intéznek a szervezetünk ellen. A szénhidrátok testünk fontos tápanyagforrásai, hisz ezekből nyerjük az energiát, azonban nem mindegy, hogy  atombomba-láncreakciót indítunk, avagy napelemes kollektorral fűtünk! A cukrok az egyszerű szénhidrátok (monoszacharidok) közé tartoznak. Ezek gyorsan felszívódó, a vércukorszintet a magaslatokba repítő munícióként funkcionálnak: a szervezet erre a cukorszint-torpedóra válaszul azonnal egy jól irányzott inzulinlökettel igyekszik helyrehozni a rendet, ez a manőver pedig az eredeti szint alá löki a vércukor szintjét, azaz testünk újra hiányt fog érzékelni, és utánpótlásért kiált. Ekkor nyúlunk a következő falathoz... Azonban azok a puszta energiák, amelyeket már bevittünk cukor formájában, nem tűnnek el, hanem bizony elraktározódnak, mint a következő adag, meg a rákövetkező porció is... így kezdődik el egy hólabda-effektus: az emberi testben, és a tükörben egyaránt.

A cukrászatban manapság használatos finomított cukrok és fehérlisztek gyakorlatilag mesterségesen létrehozott energiabombák, amelyek a kalóriákon kívül hasznos tápanyagot már nyomokban sem tartalmaznak. A fentiekből logikusan következik, hogy az “úgy megkívántam” és a “még, még” érzet a cukrok által állított csapda, amelyet egyféleképp védhetünk ki: adjuk meg a kívánt energiát a szervezetnek, de más formában! A teljes kiőrlésű ételek és a rostokban gazdag gyümölcsök ugyanazt az energiát szállítják a testünkbe, csak megfontoltabb tempóban szívódnak fel (ezzel elkerülve a hirtelen inzulinreakciót, és a következő beharangozott kört), ráadásul az üres kalóriák helyett értékes tápanyagokat is tartalmaznak.  

A nyalánkságok nagy részét teszi ki a csokoládé, amelyről szinte mindenki azonnal sorolja a mentségeket: boldogsághormont tartalmaz, jótékony kémiai folyamatokat indít be, a csokoládé a barátunk. Nos, a kutatások szerint valóban tartalmaz ugyan a csokoládé fenil-etil-amint (ami a szerelem vegyületeként közismert), béta-endorfint, és további többszázfajta kemikáliát, de mindegyiket olyannyira csekély mértékben, hogy annak ránk gyakorolt hatását valójában nem érezhetjük. Még kevesebben gondolnak arra, hogy ezen összetevők jórészt a kakaó által kerülnek a csokiba, azaz a legszélesebb körben sztárolt tejcsokoládék és csokis nassok bizony – jelenősebb kakaómennyiség híján – puszta cukorból és egyéb állag- és felületkezelő szerekből állnak, így ha lennének is a boldogságvegyületeknek pozitív hatásai, akkor sem érezhetnénk másban, mint az étcsokikban. Summa summárum, a csábító finom ízeken túl bizony – profán egyszerűséggel -  a véráramban megnövekedett cukorszint az, ami ideiglenesen jótékony hatást gyakorol a közérzetünkre.
 
Akkor az édesség ellenség?

Nem. Két dologra kell ügyelnünk: a magunkhoz vett nass mennyiségére, és arra, hogy mit kezdünk a bevitt energiával. Ha nem esünk bele a “cukorcsapdába”, és ezáltal nem ragadtatjuk el magunkat az adagokkal, a szervezet a bevitt energiát ugyanúgy elraktározza, majd hasznosítja, mint a bármely más formában hozzá eljutott energiaszállítmányt. Az aktív felhasználásban magunk is segíthetünk neki, például ha rendszeresen mozgunk, sportolunk. Azaz: puszta élvezetből “bűnözni” szabad, de ez esetben ne hagyjuk betárazódni az amúgy feldolgozhatatlan adagokat!

Csupán a példának okáért érzékeltetném: fél tábla elnassolt csokoládéért cserébe majdnem egy óra favágás jár, egy csodásabb szelet torta pedig akár 2-3 órányi sétával dolgozható le. Ezek alapján gondoljunk bele, hogy egy családi ebéden, vagy egy otthon kucorgós mozizós estén nagyságrendileg mi mindent veszünk magunkhoz... “Nassolásfüggőknek” a jó hír az, hogy ha képesek vagyunk tudatosan lecsökkenteni a bevitt édességek mennyiségét, egy idő után – természetesen kiegyensúlyozott étrend mellett – nem kívánjuk annyira az édességet, a tolerálható mértékben bevitt jutalomfalatokkal pedig a szervezetünk önmagában is boldogul.

Az édesség tehát nem ellenség: kis mértékben édes bűn, ami egy egészséges, aktív mozgással teli életben feldobja a pillanatokat. A gondok a mértéktelenséggel kezdődnek, és a rendszertelen étkezéssel tarkított, ámde mozgásszegény életmódban tetőznek: ezen változtatni azonban sohasem késő, csupán elhatározás függvénye.

És a legimádatosabb guilty pleasure-öm :)

Szólj hozzá

étrend bigger~longer~uncut