2010. sze 03.

Nem vagyunk orvosok

írta: Szöszkeboszi
Nem vagyunk orvosok

Kicsit megint előveszem a gerinctémát. Pontosabban az ortopéd- és reumatológiai kérdéskört. Nem fogok dobálózni csúnya szakszavakkal, de a lényeg az, hogy Ebben A Fura Modern Világban már kábé huszonöt év fölött feltűnnek a populációban azok az egyedek, akiknek ittfáj ottfáj, harminc felett meg egyenesen megszokott jelenség. Döbbenet. Az okok szentháromsága: mozgásszegény életmód, túlsúly, ülőmunka.

Oké, egy szóval sem mondom, hogy bogyót szedni és barlangot sikálni jobb volt anno, minden kornak megvan a maga átka. Ez a miénk, ez van, tegyünk ellene.

Hátfájás, gerincferdülés, porckorongsérv, összecsúszott csigolyák, kikopott ízületek: mintha Gizi nénit és Mari nénit hallanánk, csak éppen nem a tökgyalu mellett jajgatják a magukét, hanem a céges ebédlőben, a kávézóban, az edzőterem öltözőjében - pár évtizeddel fiatalabb kiadásban.

A panaszokkal élő emberek sziszegnek, amíg még csak kicsit fáj: szereznek valami krémet, meg szednek rá fájdalomcsillapítót, az alkalmanként jelentkező néhány napot kihúzzák házi kuruzslással. Amikor a fájdalom állandósul, az értelmesebbje elkezdi keresni a gyógyszertáron túl a megoldást. Ekkor jön képbe a sportoktató, a masszőr meg a csontkovács.

Ennek a három szakmának a hozzáértő képviselői tisztában vannak az emberi test működésével, csakúgy, mint az alapvető anatómiai problémák tüneteivel, és kihatásukkal, amennyiben az a szakterületüket érinti. De az edzők, masszőrök, csontkovácsok nem orvosok. (Leszámítva persze, ha jártak orvosira is, de most nem erről az esetről beszélek.) Azaz: nem tisztünk a diagnózis felállítása. Igen, a tb rengeteg sebből vérzik, meg vannak lelkiismeretes orvosok és hanyag orvosok, meg mindenki utálja az sztk-kat, de az orvosi szaktudásnak ezek az előfordulási helyszínei. Pont. Ha visszatérő gerinc, csont, porc, ízületi panasza van valakinek, első körben irány az orvos. Legalább egy vizsgálat, röntgen és lelet erejéig.

Természetesen az átlagember az ő átlagproblémájával innentől jó eséllyel önellátóvá válik, hiszen az egészségügynek épp elég megküzdeni a súlyos betegekkel és a baleset utáni fizikoterápiásokkal: szóval átlagemberünk elkezd sportolni, vagy masszíroztatni, vagy keres egy csontkovácsot. Mindezt jobb esetben azzal nyitja, hogy elmondja a kapcsolódó panaszát, valamint szép magyarul azt, amit a leleten orvosilag leírtak neki. Ha ezt nem teszi meg, a Magára Valamit Is Adó E/M/Cs megkérdezi, hogy járt-e doktornál és ő mit mondott. Ha nem kérdezi meg, jobb, ha vesszük az útilaput. Komolyan. Aki nem tudja magáról, hogy az akárhány éves gyakorlata nem helyettesíti az orvosi képzést meg a diagnosztizáló felszereléseket, az nem érzi a saját felelősségét. Nem ciki, ha nem tudjuk mind a 206 csontnak és 350 izomnak a latin elnevezését - de a hozzánk forduló vendég állapotát alapvetően tudnunk kell, mint ahogy azt is, hogy az az állapot miként befolyásolja a vendéggel való bánásmódot.

Szóval, kedves fájdalommal élő olvasó. Ha alsóközepes gáz van: orvos. Lehet (szinte biztos), hogy a doki azt fogja mondani, hogy "hááát igen az irodai munka" vagy hogy "háááát már az ön korában" és aláfirkantja a leletet. De legyen meg az orvosi szakvélemény. És aztán lehet keresni (sőt, itt jön a csavar a sztoriban: szerintem kell is...) az alternatív és kiegészítő megoldásokat. Csakis olyan embernél, aki a "fáj itt hátul"-ra visszakérdez, hogy "pontosan hol, és mit mondott rá az orvos?".

Kedvenc mondásom: az emberi test csodálatos valami. Regenerálódik. Van egy csomó visszafordítható folyamata. A diagnózis nem predesztinál, nem kell félni tőle: mert aztán - és csak aztán - már lehet mit tenni a helyzet javítása érdekében.

Szólj hozzá

vélemény orvos anatómia light