Párban, vagy önállóan?

Avagy párkapcsolati tanácsadó rovatunk következik. Itt is minden az önvizsgálattal kezdődik: nézz magadba, és mérd fel, mennyire vagy szilárd jellem. Ha történelmileg bizonyított tény, hogy eltökélt vagy, és addiktságra hajlamos - azaz semmi nem tántoríthat el az elhatározásodtól, hogy sportolni járj -, akkor a szerencsés Tankok közé tartozol. Neked igazából mindegy, hogy magányosan járod-e utadat: habár ilyen szerencsés alkattal társadalmi felelősségvállalás címszó alatt magad mellé vehetsz Eltántorodókat, és máris tettél valamit a közjó érdekében.

Ha a szándék megvan benned, de az optimálisnál gyakrabban érzed azt, hogy túl szépen süt a nap, vagy épp ellenkezőleg, gyanúsan esőre áll az idő: akkor te bizony az Eltántorodók közé tartozol. Ha úgy állnak a csillagok (meg a ruhák, kilók, satöbbi), akkor két Eltántorodó remekül be tudja izzítani egymást a rendszeres mozgás közös gyakorlására - azonban hosszútávon az Eltántorodó páros inkább kölcsönös lehúzó erővel bír: amint az egyik elbizonytalanodik vagy közbejön neki valami, a másikban is rekordgyorsasággal nullára zuhan a buzgóság. Eltántorodóként jobban teszed, ha egy Tankhoz szegődsz sidekicknek, és ő nem fogja hagyni, hogy ellustulj!
Egy Eltántorodónak (Tank híján) jó opció lehet még, ha olyan csoportos órára kezd járni, ahol erős a kohézió, avagy tanfolyam jellege van a sztorinak (pl. folyamatos fejlődés, egymásra épülő elemek és szintek).

A Passzív az, akit csak egy Tank képes kimozdítani teljes apátiájából. Egy Passzívból jó eséllyel legfeljebb Eltántorodó válhat; nagyon esetlegesen hosszú távon, kemény jedi-kiképzéssel fejlődhet padavanból Yoda mesterré.  

A Passzív-Agresszív típus számát tekintve nem jelentős, ám annál veszélyesebb: egy Eltántorodó jobban teszi, ha még kíváncsiságból sem megy a közelébe. A Passzív-Agresszív visszatérő szófordulatai a "Mert te megengedheted magadnak", "Bezzeg neked van időd", "Rohangálok én eleget fel-alá a lakásban" és ezek támadó hangú variációi, melyeket csupán egy rendíthetetlen Tank tud kezelni, de az első randiig sem jutnak el soha. Tudomásul kell venni sajnos, hogy vannak örök anarchisták is a világon.

Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:

 

2010.06.30. 07:55 - Szöszkeboszi

Címkék: vélemény have fun

5 komment



süti beállítások módosítása