A blog új gúnyája

A több mint egy éves blognak már igazán kijárt egy szép új dizájn. Egyébként nem kapkodtuk el, előbb csak egy bloglogót (=blogót) szerettem volna, és amikor az elkészült, annyira szépséges lett, hogy már nem volt szívem kitenni a soksoksok karakteres szöveg fölé (a továbbiakban: régidizájn). Így mertem nagyot álmodni (hehe), és íme.

A blogó különösen nagyon a szívem csücske, már a skiccnek is úgy megörültem, hogy jééé, az absztrakt százas, persze mint kiderült, az elkövető nem tudta, mi az a százas. (Szerintem amúgy tudta, csak elfelejtette, és a tudatalattijából mászott a papírra. Van ez így.)
 
És most itt a blogó meg az új dizájn, és rettentőn örülünk, főleg annak, hogy már nem csak lelki szemeim előtt formálódik, hanem ti magatok is láthatjátok. Remélem, a rengeteg tartalom kicsit emészthetőbben jut el így hozzátok, a T. Olvasóközönséghez. A főoldalon ezentúl csak a posztok felütését láthatjátok (azért remélem, belefér egy kattintás a tovább-ra...) A fenti menüpontokban nincs semmi ördöngösség, simán az eddigi címkék kerültek ki oda - szubjektív megítélésem szerinti fontossági sorrendben.
 
Végezetül el kell mondjam, legelőször én is meglepődtem azon, hogy mit keresek a fejlécben - de a dizájner cseppet elfogult velem szemben, nézzük el neki, hogy igyekszik építeni a személyi kultuszt ;) Egyébként is annyit szenvedtem azért a fotóért, hogy idővel belenyugodtam, jó helyen lesz az ott.
 
Szóval íme az új blogó, az új gúnya, fogadjátok szeretettel, én imádom.

Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:

 

2011.05.29. 22:52 - Szöszkeboszi

Címkék: offtopic

4 komment



süti beállítások módosítása