A dolgok könyvből megtanulhatók. Legalábbis majdnem.

Amikor a Life&Style szerkesztője azt mondta, hogy "Itt ez a könyv, kéred? Csak írod kell róla." - eljött az a pillanat, amikor tudtam, hogy megírom életem első könyvrecenzióját. (Az érettségi sem számít, mert azon Adyt választottam.) Így került hozzám a Fitneszanatómia nőknek. Ezúton jelzem minden érintettnek, hogy szívesen kipróbálok Kinectet, éttermeket, egzotikus utakat és egy Samsung Galaxy S-t is. Feltéve, persze, ha aztán azt írhatom róla, amit gondolok.

Már megjelenésekor kinéztem magamnak ezt a könyvet, mert szépen illusztrált a borítója, és aki úgy ráindul a színezett izmokra és az evezőgép képére, mint én, az nem mehet el a kötet mellett sem szótlanul. Aztán megkaptam és végigolvastam. Belecsapok a lecsóba: a könyv tényleg hiánypótló.

Gyakori és nagy fájdalmam, hogy össznépi szinten milyen keveset sportolunk, azonban személyi edzőként azt is látom, hogy azok, akik sportolnak (most maradjunk annál a példánál, hogy elvetődnek egy edzőterembe), gyakran mennyire fogalmatlanul viselkednek – nem kérnek segítséget sem a gépek használatában, sem edzéstervben, csak ötletek és ellesett mozdulatok alapján próbálkoznak. Közepesen rossz esetben hasztalanul, és eredmények nélkül a sportolási kedv is könnyen elszáll. Még rosszabb esetben akár sérülés is lehet belőle. És akkor még nem tettünk említést a sok otthoni tornázóról, akik a DVD-ket nézik és a könyveket bújják. Sosem értettem, hogy lehet egy kicsit is összetettebb gyakorlatot egy könyv leírása alapján megérteni – és továbbra is tartom, hogy ez képtelenség.
 
Miért jó mégis ez a könyv? Először is, kapunk egy rövid de velős anatómiai összefoglalót rögtön az elején. Bár biztos sokan örülnek, hogy maguk mögött hagyták a biológiaórákat egyszer s mindenkorra, meggyőződésem, hogy ezen alapinformációk nélkül nekiindulni sem érdemes a sportolásnak. Ha azt sem tudjuk, a testünk mely izmai hol találhatók, mikor mit csinálnak, és melyiket erősítjük épp, miféle edzésről beszélünk…? A könyv bemutat néhány állapot- és erőszintfelmérési technikát: ennek külön örülök, mert tudatosítja, hogy rendszerbe kell tenni az edzéseket, és nem érdemes a menőcsajt játszani, aki csakazértis a nehezebb verziót csinálja, ha a kitöltött papír is azt mutatja, hogy fejlődni kell még addig a szintig. Kapunk egy alapvető áttekintést arról, hogy miként kell egy edzéstervet összeállítani, izomcsoportok és ismétlésszámok szintjén. A könyv lényege azonban az a temérdek oldal, ami bemutatja az egyes gyakorlatokat, részletes leírással és látványos rajzokkal a helyes kivitelezésről, és ami a legfontosabb: az érintett izmok használatával egyetemben.
 
Bár a szerző igyekszik alapos lenni, úgy érzem, személyi edzőként kicsit elfogult a klasszikus izomerőfejlesztési módszerek iránt. Valójában nem teljes fitneszprogramhoz kapunk útmutatást: inkább az erősítő edzések világába nyerhetünk betekintést. Egy-egy oldalon bemutatásra kerülnek a legfontosabb aerob mozgások – gyaloglás, futás, aerobik, úszás - izomhasználati alapjai. A kardioedzésekről ugyanígy egy oldal szól, itt a gyakorlat illusztráció pedig a már emlegetett evezőpad. Számomra nem logikus, hogy a többi, alapvetően más izomcsoportokat használó alap kardiogép használata miért maradt ki az anyagból (taposógép, kerékpár, elliptikus tréner). Aztán végigmegyünk szinte valamennyi izomcsoporton az izotónikus fitneszgépek használatának illusztrációival, valamint kézisúlyzó, gumikötél, fitball használatával végzett saját testsúlyos gyakorlatokból is meríthetünk ötleteket az edzés színesebbé tételéhez. A gerincről, gerincprevencióról már az elején hiányoltam a bővebb leírást, és a későbbiekben a gerincstabilizáló izmok vagy mélyizmok is sajnos viszonylag kisebb teret kapnak, épp csak a hasizom erősítésének kapcsán. Nagy-nagy pirospont jár azonban a részletes és szépen magyarázott nyújtás fejezetért, amely megintcsak valamennyi fő izomcsoportra végigmutatja a kihagyhatatlan nyújtási technikákat. Rég láttam erről a témáról ilyen alapos bemutatást, sajnos erről a professzionális edzéssel foglalkozó könyvek is méltatlanul el szoktak feledkezni.
 
Kiknek ajánlom a könyvet?
 
Mindenkinek, aki gyakran megfordul fitneszteremben vagy valamilyen csoportos erősítő órán, és szeretné alaposabban érteni, vagy tudatosabban tervezni a testében végbemenő folyamatokat.
Az otthon tornázóknak hasznos lehet, hogy elsajátítsák az alapvető testhasználati technikákat és pontosabban tudják végrehajtani a mozdulatokat. Ezzel együtt a könyv célja nem az, hogy számos otthon végezhető gyakorlatot bemutasson, inkább csak típuspéldákat sajátíthatunk el belőle.
De leginkább senkinek ne legyenek illúziói, hogy ezzel a könyvvel fitneszszakemberré válik: számos egészségügyi kérdésnél, illetve a gyakorlati fejezetekben is felhívják a figyelmet arra, hogy kérjük ki edző vagy orvos tanácsát, és a leírt edzéstervek és módszerek is inkább irányadók, semmint egyénre szabottak. Azonban a kötet részletes és alapos információkkal látja el az olvasót az edzésanatómia terén, és remekül rendszerbe helyezi az edzéstervezés folyamatát – ezzel minden adottá válik ahhoz, hogy tudatosabb és még jobban az egészségre fókuszáló sportprogramokkal tegyünk testi-lelki jólétünkért.

Ha nem akarsz lemaradni a következő posztról, itt kérj értesítést:

 

2011.01.29. 07:27 - Szöszkeboszi

Címkék: vélemény könyv anatómia light bigger~longer~uncut

21 komment



süti beállítások módosítása